2001 szeptember 11-én négy utasszállító repülőgépet térítettek el az USA keleti partján, helyi idő szerint a délelőtti órákban. Mind a négy gépen terroristák vették át a pilóták helyét. Két gépet, fél óra különbséggel belevezettek a World Trade Center ikertornyaiba New Yorkban. Manhattan látképének meghatározó épületei közel kétezer embert maguk alá temetve omlottak össze. Egy másik géppel az USA hadügyminisztériumának épületébe, a Pentagonba csapódtak a géprablók. A negyedik lakatlan területre zuhant, miután az utasok egy része ellenállt elrablóiknak. A későbbi nyomozás szerint ezzel a géppel a Capitoliumot, azaz az USA parlamentjének washingtoni épületét rombolták volna le. A merényleteknek összesen 2977 halálos áldozata volt, a géprablásokban résztvevő 19 terroristával együtt. A merényleteket úgy szervezték, hogy minél megrendítőbb hatásuk legyen: amerikai állampolgárokat használtak fegyverként, amikor civilekkel teli gépeket vezettek ikonikus épületekbe, ahol még sokkal több amerikai állampolgár halt meg a becsapódások után. 9. hó 11-én követték el, utalva az amerikai segélyhívó telefonszámára, a 911-re.Az USA a saját területén nem szenvedett ilyen rövid idő alatt ekkora veszteséget története során külső ellenségtől korábban sohasem, még Pearl Harbor 1941-es bombázásának is valamivel kevesebb áldozata volt. A döbbenetet fokozta, amikor kiderült, hogy a támadást a világ egyik legelmaradottabb országából, Afganisztánból szervezték. Egy középkori eszméket hirdető szekta viszonylag szerény erőforrásaival képes volt nagyobb kárt okozni a Föld messze legnagyobb hadseregét fenntartó államának, mint addig bárki más. Amerikára és az egész világra a félelem árnya borult. A támadás után arról szóltak hosszú évekig a politikai és katonai elemzések, hogy új korszakba lépett a világ, mert eljött az "aszimmetrikus konfliktusok" korszaka. Hogy ez az új értelmezés miért okozta az addigi világkép összeomlását, ahhoz érdemes felidézni a nyugati világ ezredfordulón uralkodó önképét.Úgy tűnt, hogy Amerika végérvényesen győzöttÉppen tíz évvel a támadás előtt esett szét a Szovjetunió, amivel az USA 45 éven át vívott az egész bolygót meghatározó küzdelmet, anélkül, hogy a két ország hadseregei közvetlenül egymással háborúztak volna. E küzdelem idején a legnagyobb kockázatot az emberiségre nézve egy atomháború lehetősége jelentette a két nagyhatalom között. Ez a teljes emberi civilizáció pusztulásával fenyegető veszély a 9/11-es támadás idejére már egy évtizede elmúlt, és semmilyen hozzá fogható új fenyegetés sem jelentkezett. Úgy tűnt, hogy az USA végérvényesen a világ vezető hatalmává vált, és csak idő kérdése, hogy mikor látja be a Föld összes nemzete, hogy a liberális demokrácia és a piacgazdaság az egyetlen lehetséges út a fejlődésre. Nem sokkal azután voltunk, hogy az USA vezetésével a NATO megmutatta Jugoszlávia maradékának bombázásával, hogy a szabad világ akár erőszakkal is képes megfékezni a népirtásra kész diktátorokat. Az uralkodó nézetek szerint nemcsak a középkori szektás, vakhittől tüzelt háborúskodások, de a 20. század totális rendszerei felett is eljárt az idő. Oroszország éppen egy súlyos gazdasági válságból kereste a kiutat, nemhogy a világpolitikát nem bírta alakítani, de éppen úgy látszott, hogy még az apró Csecsenföldet is elveszítheti. A kínai gazdaság 14-szer volt kisebb mint most, és a piaci folyamatok beindulását lelkesen figyelő Nyugaton konszenzus volt arról, hogy hamarosan a politikai rendszere is liberalizálódik. Voltak persze súlyos problémái akkor is a Nyugatnak, magának Amerikának is. Például még alig heverte ki az USA a 2000-es elnökválasztás traumáját, ami legalább annyira megosztotta a nemzetet, mint a 2020-as választás. George W. Bush végső soron egy bírósági végzés alapján győzött, egy hónap meddő, hisztérikus vita, és több kaotikus szavazatszámlálási kísérlet után. Legitimitását rengetegen megkérdőjelezték, és nagyon sokan érezték úgy, hogy az amerikai demokrácia rettenetes válságba jutott - akárcsak a Biden-Trump párharcot követően, amelynek végén a vesztes nem ismerte el a vereségét. Az árnyak ellenére mégis optimizmus határozta meg a Nyugatot világpolitikai ügyekben: úgy tűnt, hogy Amerikának és az általa képviselt értékeknek nem maradt érdemi kihívója, és a világháborús fenyegetettség nemcsak eltűnt, de már kezdett a feledés homályába is veszni.Már több mint 400 millió embernek volt hozzáférése az új kommunikációs platformhoz, az internethez, amitől szinte mindenki azt várta, hogy még demokratikusabb, még felvilágosultabb korszaka jön el általa az emberiségnek (azóta már 4 milliárd ember fér hozzá, és a viták arról szólnak immár, hogyan kellene hatékonyan korlátozni a használatát, hogy ne okozzon súlyos károkat a demokráciának és a felvilágosodásnak). Az emberiség még a Y2K problémát is túlélte, azaz a 2000-re virradó szilveszter éjjelén nem bolondult meg a világ összes számítógépe, nem estek le a repülők az égből, nem törlődtek a bankszámlák. Ma már nevetségesnek tűnik, de ez volt a nyugati társadalmak legnagyobb félelme akkoriban. A klíma miatt még alig aggódtak néhányan, éppen csak kezdett a köztudatba kerülni a felmelegedés problémája. A félelem hatásaA 9/11-es merényletek nyomán ez az alapvetően optimista nyugati hangulat borússá változott. Nem elsősorban a merényletek okozta veszteség miatt, bár az is súlyos volt, emberéletben és anyagi szinten is, hanem a szimbolikus jelentősége miatt, hogy mindez éppen ott, és úgy történhetett meg, ahogy azt a tévék folyamatosan ismételték szerte a világon. A középkor szelleme a világ végi porfészekből előbukkant, és szó szerint egyetlen mozdulattal ledöntötte a civilizáció csúcsát jelképező tornyokat. Ennek a traumának a legfontosabb hatása a félelem visszatérése volt. 9/11 után az amerikaiak többsége úgy gondolta, hogy hamarosan újabb szörnyű támadás éri az országot. Nukleáris támadás (piszkos bomba, atomerőműnek vezetett repülőgép), biológiai fegyver (lépfenétől tartottak leginkább), vagy valami más kataklizma következhet, ami ellen nincs védelem. 2001 után évekig tele voltak az amerikai városok "if you see something, say something" feliratú plakátokkal és matricákkal, arra buzdítva a polgárokat, hogy azonnal jelentsék, ha gyanús mozgást, azaz potenciális terroristát látnak. A félelem az egyének és a társadalom szintjén is meghatározó élmény volt.Az egyik nagyon fontos változás a szabadságjogok jelentős megnyirbálása lett Amerikában, illetve végső soron az egész világon. Az emberek többségének talán az jut eszébe 9/11 következményei közül elsőre, hogy micsoda keserves hercehurca lett a felszállás a repülőkre: cipőt le, övet le, belenéznek, motoznak, koboznak, áll a sor. Aki állami intézmények rendszeres látogatója, annak talán a fémdetektorok gyors elterjedése tűnhetett fel leginkább. E kényelmetlenségekhez képest azonban sokkal jelentősebb változást jelentett, hogy akkor nyílt meg a lehetőség az USA-ban, hogy a kormányzati szervek bírói felhatalmazás nélkül is lehallgassanak amerikai állampolgárokat. Lehet, hogy az internet adta lehetőségek egyébként is eljuttatták volna oda az amerikai államot, hogy olyan technológiát építsen ki, amellyel potenciálisan bárkinek a kommunikációját megismerhetik, de hogy a folyamatot a 9/11-es merénylet utáni szorongás indította el, a Patriot Act nevű törvény gyors elfogadásával, az biztos. Teljesen átszervezték az amerikai titkosszolgálatokat és nyomozó hatóságokat, összefogásukra új szervezeteket, és egy új minisztériumot hoztak létre, Department of Homeland Security néven, amely költségvetése alapján a harmadik legnagyobb lett a szövetségi tárcák között (tavaly 51,6 milliárd dollár), és mára 240 ezer embert foglalkoztat.Az USA nemcsak a saját polgárainak a szabadságjogait vágta vissza. 9/11 után az amerikai kormány börtöntábort hozott létre a területén kívül lévő Guantanamóban, ahol a saját jogrendszerében lefektetett garanciákon átlépve, formális vádemelés és bírósági ítélet nélkül tartottak fogva összesen 779 embert, és többet közülük meg is kínoztak. A CIA titkos börtönöket hozott létre a világ több országában is, amelyekben a saját határain belül tiltott módszerekkel, például vízbe fojtás fenyegetésével igyekeztek vallomásokat kicsikarni foglyokból. Olyan irányba és olyan módszerekkel változott az amerikai politika hozzáállása a szabadságjogokhoz, ami teljesen szembement azokkal az ideákkal, amelyek nevében diadalt hirdetett a hidegháború végén. A magyarázat erre a pánik volt, a félelem, hogy 9/11-hez hasonló trauma megismétlődhet. Mivel újabb hasonló méretű merényletet az USA területén azóta sem követtek el, sokan igazoltnak látják ezeket a lépéseket. Ugyanakkor az USA által hirdetett eszmék, és általában az ország hitelességét kikezdték ezek az intézkedések, ahogy a 9/11 nyomán indított háborúk is. A másik fontos hatása a merényletnek ugyanis új háborúk indítása volt. Előbb Afganisztánban, hogy eltöröljék a tálib államot, amely hagyta, hogy a 9/11-es merényleteket megszervező al-Kaida nevű terrorista csoport a területén működjék. A válaszcsapásból az USA történetének leghosszabb háborúja lett, 20 év múltán éppen most vonultak ki az utolsó amerikai katonák, és a tálibok rögtön visszaszerezték az országot. E háború értelméről és alakulásáról Király András írt remek összefoglalót nemrégiben.A 2003-ban indított iraki háború ugyan nem kötődött közvetlenül a 9/11-es merényletekhez, de a kapcsolat egyértelmű: az USA akkori kormánya nem akart a Közel-Keleten, illetve az iszlám világban újabb kockázati gócot látni, és az ottani rezsim megdöntésétől azt várta, hogy az egész régióban jobban érvényesítheti majd az akaratát. Vagy máshonnan nézve, az iraki háborút sokkal nehezebb lett volna elfogadtatni az amerikai néppel és választott képviselőivel, ha nem él még elevenen 9/11 traumája. Az al-Kaidát mostanra nagyrészt felmorzsolták ezek a háborúk, 2011-ben amerikai katonák megölték a szervezet vezetőjét, Oszama bin Ladent is, akit a 9/11-es merényletek fő felelőseként azonosítottak. Az al-Kaidát felmorzsolták, de az erőszak maradtMindkét háború sokkal jobban elhúzódott, mint ahogy arra számítottak a hadba vonuláskor, jelentős véráldozatokkal járt, és egyik helyen sem sikerült stabil államot, pláne nem működőképes demokráciát hátrahagyni. Ennyi év távlatából pedig egyre több kritika fogalmazódik meg arról is Amerikában, hogy a kormányok az elmúlt két évtizedben túlságosan nagy figyelmet szenteltek a Közel-Keletnek, és nem vették észre, hogy Kína gyors erősödése sokkal nagyobb fenyegetést jelenthet. Ráadásul a Közel-Keletet sem sikerült stabilizálni, polgárháborúk robbantak ki azóta, és új, nemzetközi terrorszervezetek alakultak, és ezek céljait és módszereit az al-Kaida inspirálta. Közülük a legjelentősebbé az Iszlám Állam (ISIS) vált, ami az amerikaiak által megszállt Irakban alakult, néhány évig saját államot is működtetett szír és iraki területek egyesítésével, és több nagyon súlyos merényletet is elkövetett Európában. A radikális és erőszakos csoportok óriási területekre terjesztették ki befolyásukat 2001 óta, Afrikában például a Szahara mentén a teljes kontinenst átszelő, hatalmas vidéken bomlasztották fel az állami kereteket iszlamista terrorszervezetek Az al-Kaida 2001-es amerikai merényletei közvetlen nem okozói ennek a folyamatnak, ahogy az amerikai válaszcsapásokból sem lehet levezetni az iszlamista terrorszervezetek megerősödését, de az valószínűsíthető, hogy a nyugati és az iszlám világ közötti civilizációs összecsapás elkerülhetetlenségének a képzetét nagyon sok ember tudatába vésték bele. Megint új világrendről beszélnek, de nem az ezredforduló hangulata tért vissza Húsz év elteltével az USA szabadulna 9/11 terhétől. Obama második ciklusa óta már a harmadik elnök tesz komoly erőfeszítéseket, hogy az amerikai csapatokat kivonja a Közel-Keletről, nemcsak Afganisztánból, hanem Irakból és Szíriából is. Az Iszlám Állam elleni háborút az amerikai hadsereg igyekezett már csak légierővel támogatni, a sokkal nagyobb veszteséggel járó szárazföldi műveleteket ezúttal a helyiekre hagyta. 2014-ben a nyugati sajtó, a biztonságpolitikai elemzések, a világ potenciális konfliktusait vizsgáló könyvek és előadások már új tematikát kaptak fel, megint előhozva a világháborús fenyegetettséget és a nagyhatalmi játszmákat. Oroszország eddigre megerősödött, elfoglalta a Krím-félszigetet, majd beszállt a szíriai háborúba is, és azóta is követeli a hidegháború idején elfoglalt nagyhatalmi státusának elismerését. A 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban komoly titkosszolgálati műveleteket végzett, és dolgozott az EU bomlasztásán is. Putyin orosz elnök az ENSZ 2015-ös közgyűlésén elmondott beszéde arról szólt, hogy fel kell támasztani a jaltai világrendet, mert csak a nagyhatalmak egymás közötti alkui biztosíthatják a békét. Vagyis a hidegháború alapját képező kölcsönös elrettentés stabilizálhatja csak a világot az értelmezése szerint, és azóta is mindent megtesz, hogy az 1991 előtti világrendet restaurálja. Az Oroszországnál lényegesen erősebb Kína is ugyanilyen megkerülhetetlen, Amerikával legalább egyenrangú pozíciót követel magának. Az elmúlt években az orosz ambíciók kezelésénél is fontosabb lett amerikai szempontból Kína erősödésének problémája, és egyre agresszívebb külpolitikája. A katonai képességek fejlesztésének egyre drágább versenyén, vagy az űrkutatásban tapasztalható vetélkedésen túl, a hidegháborús logikára emlékeztet az is, hogy Kína és az USA is igyekszik korlátozni a technológiai transzfereket a két ország, illetve a szövetségeseik között. Kínában máris teljesen más látszik az internetből, mint Amerikában, és az 5G technológia kiépítése során élesedő versenyük akár azt is hozhatja, hogy egyáltalán nem lesz átjárás a két nagyhatalom rendszerei között. Megint divat lett új hidegháborúról beszélni e konfliktusok kapcsán, még akkor is, ha az orosz-amerikai ellentét sokkal kevésbé éles, mint az igazi hidegháború idején volt; illetve a kínai-amerikai kereskedelmi-pénzügyi kapcsolatok egyelőre sokkal mélyebbek annál, mint amit egy hidegháborúban megengedhetnének a felek. Mégis, ahogy 1991 előtt, ismét a geopolitika és a fegyverkezési verseny határozza meg a világpolitikát.Augusztus 31-én, amikor az utolsó amerikai katona elhagyta Afganisztánt, Joe Biden amerikai elnök hosszú beszédet tartott a kivonulás okairól. Többek között ezt mondta: "Nagyon fontos megérteni, hogy a világ változik. Komoly versengésben vagyunk Kínával. Több fronton is küzdelmet vívunk Oroszországgal. (...) Semmit sem akarna jobban Kína vagy Oroszország ebben a helyzetben, mint azt, hogy az Egyesült Államok még egy évtizedet küszködjék Afganisztánban."Úgy tűnik, hogy 9/11 nem egy éppen stabilizálódó világrendbe rondított bele az aszimmetrikus konfliktusok korszakának megnyitásával, mert az ezredforduló idejének egypólusú rendszere is éppen olyan illékony korszakocska maradt csak, mint a terror elleni háború utána következő szűk évtizede. A világ ismét a nagyhatalmi játszmák korszakába lépett, éppen úgy, ahogy az előző évszázadokban. Úgy tűnik, hogy Henry Kissingernek igaza van abban, hogy az egyensúlyi rendszereket mindig kihívások érik, a feszültségek mindig újratermelődnek. Előbb-utóbb mindig új konfliktus támad, úgyhogy végső győzelmet soha senki sem hirdethet.