Nem bírja fizetni a hiteleit a kínai Evergrande, a világ egyik legnagyobb ingatlanos cége. Az óriásvállalat több mint 1,2 millió ingatlant kezel, leányvállalatai az elektromos autóktól a pénzügyi szolgáltatásokig sok mindennel foglalkoznak. Kedden mintegy száz részvényes megrohanta a cég székházát, a pénzüket követelve, de a biztonsági őrök elállták az útjukat. Az Evergrande sok hitelt vett fel, ebből többek között lakóparkokat épített, amelyekben a lakásokat előre kifizettette a vevőkkel. Csakhogy elfogyott pénze, nem tudja a hiteleket törleszteni, és mivel Kínában lefelé mennek az ingatlanárak a piac túlfűtöttsége után - leginkább az állami beavatkozásoknak köszönhetően - ezért a hiányt a cég nem tudja a meglévő ingatlanjainak eladásával kipótolni. Így az építkezések is leállhatnak, aminek nyomán a félig kész otthonaikat előre kifizető vevők kerülhetnek kínos helyzetbe.Bár a cég egyelőre azt állítja, hogy minden problémát megoldanak, csak kis türelmet kérnek a hitelezőktől és a befektetőktől, sok elemzés szerint az államosítás lesz a megoldás. A várakozások szerint a kormány feldarabolja a vállalatot, és átveszi majd az irányítást. (Guardian)
444 a kommenteren - 444
Nagy bajban van Kína ingatlanóriása