Vannak-e még Mészáros Lőrincek, akiknek úgy bejött a Fidesz-kormányzás, mintha hetente lenne ötösük a lottón? Vannak, rólunk indítunk egy sorozatot. Itt van például B., aki pár év alatt a 85. leggazdagabb magyar lett, bár ezt megpróbálja eltitkolni. Balásy Gyula története tökéletesen mutatja meg, hogy az állampárt hogyan számolta fel a versenyt és játszott ki rengetegszer 10 milliárd forintot a kiválasztott cégnek, óriási haszonhoz juttatva ezzel az egyedüli tulajdonost. Ha van csoda, akkor ez biztosan az. Van egy Moonlight Event nevű cég, rendezvényszervezéssel foglalkozik. 2011-ben alakult, évekig nem mutatott fel semmi jelentőset. 2017-ben még csak 4,2 millió forintos nettó árbevétele volt. 2018-ban beszállt egy új tulajdonos, és a bevétel már abban az évben hirtelen a 235-szörösére, 989 millióra ugrott, állami cégeknek köszönhetően. 2019-ben is folytatódott a fantasztikus katapultálás, 2,4 milliárd forintnyi megrendelés találta meg a Moonlightot. Ez a cég 2017-es árbevételének a 581-szerese. Aztán jött a rendezvényszervezők fekete éve: 2020. A koronavírus járvány miatt bizonytalanná vált minden, az év nagy részében eleve tilos volt rendezvényeket szervezni, abban a kis időben pedig, amikor lehetett, mindenki óvatos volt, előkészületekre sem volt idő, megint jött a zárás. De a Moonlighton ez karcolást sem ejtett: a cég 2020-ban még tovább tudta növelni a bevételeit, nem is kevéssel, az előző évi megrendelések 60 százalékával folyt be több pénz. A szinte rendezvények nélküli évben - bár a raktárkoncerteknél ott voltak - 3,8 milliárddal árbevétellel zártak a tavalyi évet. Ez a 2017-es 917-szerese. Akkora szerencséjük volt, hogy 30 milliárd forintos állami keretszerződésbe is bevették őket, az Antenna Hungária Zrt.-t segítik az állami rendezvények lebonyolításában alvállalkozóként. Hogyan nőhet több mint 900-szorosára három év alatt egy cég árbevétele? Gyanúnál kicsit több, hogy ennek közel lehet ahhoz, hogy időközben a cég tulajdonosa lett Balásy Gyula, és azonnal felsorakoztak a megrendelők között állami cégek. És nem a Moonlight Balásy egyetlen cége, ahol ilyen csodák történnek. A 42 éves Balásy a NER egyik legvisszahúzódóbb alakja. Keveset tudni róla, amit igen, az nem különösebben izgalmas. Ami a cégeivel történik, az helyette is elárul mindet arról, hogy a Fidesz hogyan képzeli a pártállam által irányított piacot. Ki készíti a Soros-plakátokat?Az egy dolog, hogy az Orbán-Rogán-Habony műhelyben kitalálják a sokadik kormányzati kampányt, ami újabb, egyre lebutítottabb üzenetekkel célozza meg az embereket. De az újabb állítsunk meg valakit plakátokat valakinek meg is kell terveznie, legyártatni, aztán ki is kell rakatni az ország minden sarkába. És ezen nagyon sokat lehet keresni. Kommunikációs területen Balásy cégei 2015-ig kispályások voltak a NER akkori két kegyeltjének, Kuna Tibornak és Csetényi Csabának az érdekeltségeihez képest. Utóbbiak megfogták a közpénzisten lábát, amikor a kormány 2014 végén úgy döntött, hogy az összes állami kommunikációra szánt pénz egy kalapba dobja. A kormány ezt két dologgal indokolta. Az egyik magyarázat az volt, hogy a teljes állami szféra (szervezetek, intézmények, minisztériumok, vállalatok) „olyan kommunikációs tevékenységet végezzen, amely összhangban áll a kormányzati kommunikációs célokkal”. Ez - mint látjuk - számos esetben megegyezik a Fidesz céljaival. A másik - és ezt a viccet teljesen komoly arccal dobták be - a spórolás. Majd spórolás helyett nekiláttak két kézzel szórni a kommunikációs pénzeket, és 1,5 év alatt elköltötték az eredetileg három évre szánt 75 milliárdos keretet. Nem az történt, hogy a hátralévő másfél évben akkor nem kommunikáltak egyáltalán, hanem újra és újra feltöltötték az egyre bővített keretet. Még álversenyt is kreáltak. 2015-ben közbeszerzésen kiválasztottak három céget, akik körön belül kerültek. Ők versenyezhettek aztán már konkrét ajánlatokkal konkrét feladatokra az összevont kommunikációs keretre. Itt tényleg elég széles a spektrum, kampányok megtervezése, legyártása és azok elhelyezése óriásplakátokon vagy sajtóhirdetésekben MVM-hirdetésektől a vizes világbajnokságon át a vegytiszta állami, kékplakátos propagandáig.Az első keretszerződés alapján a kiválasztott, körön belül került három cég közül a Mindshare valódi piaci szereplő volt, nemzetközi háttérrel. A másik kettőnek viszont (Csetényi Csaba, valamint Kuna Tibor cégei) nem nemzetközi szakmai háttere, hanem fideszes politikai hátszele volt. Ez meg is látszott abból, hogy a három cég milyen arányban kapta meg a feladatokat. A Csetényi-Kuna tandemhez képest feltűnően kevés feladatot elnyerő Mindshare ki is szállt egy évvel később. Az ő helyükre lépett be 2016-ban az addig alvállalkozóként be-be szálló Balásy Gyula, és innen számára álomszerűen alakult minden.Rövid időn belül Csetényi és Kuna is kegyvesztett lett ugyanis a Fidesznél. Szinte minden megbízást a frissen érkező Balásy cégei nyertek, miközben a kommunikációs keretet újra és újra feltöltötte a kormány tízmilliárdokkal, ahogy egyre több Soros-, Brüsszel- és mindenellenes plakát jelent meg az utcákon. Csetényi és Kuna bukása után a kormányzat már nem is vesződött olyan formaságokkal, hogy versenyt mímelve kiválasszanak három céget. Papíron is egyedül maradtak Balásy cégei, hogy rajtuk keresztül költsék el a hatalmasra duzzadó állami kommunikációs keretet. Balásy eleinte két céggel szállt be. A Lounge Design-t az édesanyjával alapította 2010 nyarán, akit 2011 februárban Balásy felesége váltott. Majd a feleség is távozott 2015-ben a tulajdonosok közül, a cég 100 százalékban Balásyé lett. Íme az állami megrendelések jótékony hatása. Balásy cége, a Lounge Design 2016-ban került az állami kommunikációs kalap belső körébe, majd lett egyre inkább egyeduralkodó. A 2015-ös nettó 392 milliós árbevétel robosztus emelkedéssel tavaly már 10 milliárdosra duzzadt. De nemcsak egy cégről van szó. Balásy másik cége, a New Land Media is kiválasztott lett. Ezt a céget Mamusits Péterrel közösen alapította 2013 nyarán, 2016-ban azonban itt is egyedüli tulajdonos lett. Ezután nagyon beindult ez a cég is, annyira, hogy ahhoz képest a Lounge Design 10 milliárdja aprópénznek tűnik. Évente már 70 milliárdos megbízást kap a cég. Négy év alatt 218 milliárd forintnyi munka találta meg a New Land Mediát. Ennek nagyon nagy százaléka állami megrendelőtől. Vagyis az történt, hogy a kormány összevonta a teljes kommunikációs keretét, rövid ideig álversenyen kiválasztott baráti cégeken keresztül költötte el azt, majd a látszatot sem fenntartva egyetlen ember 100 százalékos tulajdonában lévő két céget tömnek folyamatosan évi 80 milliárdos megbízásokkal.Döbbenetes adat: a két Balásy-cég nettó árbevétele 2017-2020 között 249 milliárd forint volt.
444 a kommenteren - 444
Az állampárti propaganda tette sokszoros milliárdossá a rejtőzködő Balásy Gyulát