444 a kommenteren - 444

444 444

Az egyik turbina karbantartásánál történt a hétfői robbanást a kiskörei vízerőműnél

Több ember megsérült hétfőn, amikor nagy erejű robbanás történt a kiskörei vízerőműnél. Az MVM keddi közleménye szerint az egyik turbina tervezett, éves karbantartása során történt a robbanás. A baleset a másik három turbina üzemeltetését nem befolyásolták, azok zavartalanul működnek. A robbanás következtében a helyszínen tartózkodó munkatársak közül négyen súlyos, négyen pedig könnyebb sérülésekkel kerültek kórházba.Az MVM az ügyben illetékes hatóságokat haladéktalanul értesítette és elkezdődött a baleset körülményeinek kivizsgálása. A kiskörei vízlépcső részeként megépült, 1974-ben üzembe helyezett kiskörei vízerőmű 28 megawatt (MW) beépített teljesítményével Magyarország legnagyobb vízerőműve.Az erőműben megtermelt villamos energia mennyisége a Magyarországon vízenergiából előállított villamos energia nagyjából fele, ami 40-45 ezer átlagos fogyasztási igényű háztartás éves energia ellátását biztosítja. Az erőművet a Tiszavíz Vízerőmű Kft. működteti, a cég 2021. május 13-tól a MVM Energetika Zrt. tulajdonában álló leányvállalatként működik. (MTI)
fel 0 le