Lassan, nagyon lassan közelítünk ahhoz, hogy a magyar püspökök beszéljenek a hibákról

Elolvasom a forrásnál · 444 ↗ Link másolása
Rendhagyó sajtóbeszélgetést tartottak múlt pénteken a katolikus egyház regionális gyerekvédelmi konferenciájának magyar résztvevői. Az elhangzottaknál néha beszédesebb volt, amiről nem esett szó.Az apropó a lengyel püspöki konferencia és a Szentszék gyerekvédelmi bizottsága által Varsóba szervezett szeptemberi tanácskozás volt. Itt már a meghívottak köre is erős és újszerű állításként értelmezhető. Hivatalosan Közép- és Kelet-Európa püspöki konferenciáit kérték meg, hogy küldjenek delegációt, de sokkal pontosabb azt mondani, hogy ide 20 posztkommunista országból hívtak katolikus vezetőket, Észtországtól Albániáig. A szervezők ezzel nem csak azt tették egyértelművé, hogy mifelénk is foglalkozni kell a papok által molesztált gyerekekkel, hanem hogy szerintük más megközelítések szükségesek a vasfüggöny két oldalán, vagyis van valami alapvető különbség Görögország és Bulgária, vagy éppen Ausztria és Csehország között. A konferencia szervezőinek és felszólalóinak vitatható, de megfontolandó érvelése szerint ez a különbség abból fakad, hogy a több évtizedes üldöztetés idején kialakult egyfajta vármentalitás a keleti blokk egyházaiban, ami ugyan megtartó és összekovácsoló érzés volt, amíg az elnyomás tartott, de harminc év elteltével is megnehezíti a saját hibákkal való szembenézést.Fejben dől elItt nem arról szól a vita, a kontinens melyik felén követtek el több szexuális visszaélést a papok. Ezt akkor is nehéz lenne megtippelni, ha valaki éveket szánna e kétes célra, mert még a legalaposabb vizsgálatok is csak a megtörtént gyerekbántalmazások töredékét képesek megmutatni, a módszertanok pedig kutatásonként változnak. Másrészt pont ebben a térségben nem is igazán voltak nagyobb egyházi vizsgálatok, szemben számos európai és tengerentúli országgal.De valójában nem az esetek száma, hanem a rendszerszintű problémák érdekesek. Mennyire átható a hallgatás kultúrája? Hogyan kezelte és kezeli a visszaéléseket az egyházi vezetés? És hogyan kommunikált róla? Szóba hozzák ezt a papok a hívek előtt, lehet hozzájuk fordulni? És mi van az egyházi iskolákban? Többen kiemelték a felszólalók és a magyar résztvevők közül is, hogy a helyi egyházaknak és intézményeknek vannak bejelentő felületeik, gyerekvédelmi bizottságaik, szakembereik és konferenciáik, de először a fejekben kell változás, mert anélkül mindez csak üres mechanizmus marad. Egyszerű példákat mondok: hiába van Rómáig kiépült, kikövezett eljárásrendje a katolikus egyháznak, ha a molesztált gyereknek nem hisz se az egyházi iskola igazgatója, se az érsekség. Vagy ha akkor sem indít vizsgálatot egy püspök a papja ellen, ha az egész ország tudhatja, hogy annak papírja van korábbi szexuális visszaélésekről.Legyen vége a hárításnak„A bántalmazás problémájának minimalizálása, például azt állítani, hogy a probléma az egyházon kívül még nagyobb, vagy azt állítani, hogy a probléma csak néhány helyi egyházat érint, lelki vakságot, képmutatást és gőgöt mutat” - mondta szintén Varsóban a tekintélyes cseh pap, akinek felkavaró előadását részletesen ismertettük, és egymás mellé raktuk a magyar püspöki kar vezetőjének szavaival.A pápa korábbi szóvivője a konferencia előtt közzétett összefoglalójában azt írja, a visszaéléseket az egyházban „szisztematikusan (és gyakran szinte »természetes« hozzáállással) homályban vagy fedezetben tartották, szégyenből vagy az érintett családok vagy intézmények becsületének a védelmében.” A témáról magyarra is lefordított könyvet jegyző Federico Lombardi szerint „ez a takargató magatartás minden szinten elterjedt, még a magasabb felelősök szintjén, a közösségi elöljárók, püspökök között is, ezért feltétlenül szükséges lépés, hogy az eseteket napvilágra hozzák és mindenkit elszámoltassanak tetteiről.”A főszervező lengyel jezsuita azt hangsúlyozta, hogy „a katolikus többségű országokban az egyház hárító magatartása, olykor áldozathibáztató hozzáállása fékezte a visszaélések felszámolására tett erőfeszítéseket. Jelentős lépések történtek az elmúlt években, de sokan nem akarják elismerni, hogy valós problémáról van szó, nem pedig elszigetelt esetekről.”Egy püspök, aki beszélEzek a hárítások nem idegenek a magyar püspöki kartól sem, amely a katolikus hitélet és intézményrendszer legfontosabb szervezője itthon. Nem csak az olyan kirívó esetekről van szó, mint amikor vezetőszáron vitettek el egy áldozatot, vagy amikor egy érsek azt írta nekem, hogy megelőző intézkedések nem szükségesek, viszont Cohn-Benditről beszélnünk kellene.Sokkal kevésbé látványos, de egyáltalán nem következmények nélküli a püspökök hallgatása. Két éve nem találok senkit a magyar egyházat ténylegesen irányító 15 megyéspüspök között, aki leülne egy interjúra ebben a témában. Saját vezetőinek értékelése szerint ez a katolikus egyház elmúlt századainak egyik legnagyobb válsága, ehhez képest múlt pénteken, bő húsz évvel a világbotrány kitörése és az első magyar esetek feltárása után jött csak el az a nap, hogy egy püspök a gyerekvédelemről tartott sajtótájékoztatót.Marton Zsolt váci püspök nem sok konkrétumot mondhatott, de azért a sorok között olvasva ki lehetett betűzni érdemi közléseket.A magyar delegációt vezető püspök szerint a varsói konferencia nem valami házifeladat volt, hanem valódi tanácskozás, telve valódi érzékenységgel. Elsőként azt emelte ki, hogy a kiskorúak egyházi személyek általi bántalmazása „nem Nyugat-Európa problémája, hanem a mi problémánk is. Lehet, hogy nem akkora mértékű, de valós kihívás, amivel foglalkozni kell.”„Merni kell ezzel szembenézni. Nem szabad barikádot építeni a félelmeinkből.”A második tanulság, hogy „a püspöknek nagy felelőssége van ebben”. Őszintén, átláthatóan, mégis diszkréten; körültekintően, mégis határozottan kell kezelnie az ilyen eseteket.Végül arról beszélt Marton, hogy meghallgatták két áldozat tanúságtételét, ami nagy hatással volt rájuk. „Ez egy seb. Egy probléma miatt jöttünk össze, valamiképpen mégis áldottá lett ez a találkozó.”Korlátok közöttA területen dolgozó egyháziakkal folytatott beszélgetéseim, illetve a pénteki esemény is arról tanúskodott, hogy Marton nyitott és szerény vezető, és ez a gyerekvédelemmel foglalkozó közeg nagyon örül neki, hogy végre egy megyéspüspök is melléjük áll.De az már két hete kiderült, hogy az ő mozgásterének is vannak korlátai. Még a varsói konferencia alatt kértem ugyanis tőle egy interjút, amire készségesen igent mondott, meghívott a váci püspöki palotába. Annyit tett hozzá a titkársága, hogy ha nem csak Varsóról, hanem a magyar helyzetről is akarom kérdezni, azzal várjuk meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia soros ülését, de ez nem akadály, meg is egyeztünk egy időpontban az ülés után két nappal. Amint véget ért a püspökök tanácskozása, Marton sajtósa felhívott, hogy itt nem lesz semmilyen interjú, se most, se a belátható jövőben.Bocsánatot kért, de indokot nem tudott mondani. Nem mintha olyan nehéz lenne kitalálni, mi bírta rá a püspököt döntése megváltoztatására. Hasonlóan jártam Erdő Péter gyerekvédelmi felelősével, a Pázmányon tanszékvezető Gájer Lászlóval, akivel kedélyesen elbeszélgettünk egy konferencián, hosszabb leveleket váltottunk, és a végén megígérte, hogy próbál a rendelkezésemre állni egy interjúra - aztán eltűnt, és hónapok óta nem válaszol. Ugyanígy járt a Szemlélek is, amit a keresztény portál úgy kommentált: „Mivel baráti a kapcsolatunk Gájer Lászlóval, nyilvánvalóan nem rajta múlik, hogy azok a válaszok megszülessenek.”A sajtóbeszélgetésen nem boncolgattam ezeket, inkább azt kérdeztem Martontól, mikor lehet arra számítani, hogy akár ő, akár más megyéspüspökök részletesen beszéljenek a bántalmazási ügyekről, mondjuk egy hosszabb interjúban. A váci főpásztor egy Ferenc pápától vett idézettel válaszolt, imígyen:„Nem tudom.”Ennél jobb összefoglalása tényleg nehezen adható a helyzetnek, de Marton azért folytatta: „két éve vagyok püspök, és a magam részéről azt tudom mondani, hogy tanuló fázisban vagyok.” Tágabb értelemben, a magyar egyház egészére utalva pedig azt emelte ki: „Elindultunk egy úton, de még nagyon az elején vagyunk. Ezt tudom mondani.” Amikor pedig arról kérdezem, miért nincs tervben külföldi mintára egy általános vizsgálat, azt válaszolta: „Még nem tartunk ott.” A többi kérdésemet már nem tettem fel.Itt tartunkLátható, hogy a régió egyházi vezetői közül is sokan kimondanak 10-20 éve elfogadott alaptételeket, és akik még vonakodnak, a varsói konferencia azokat is szembesítette a valósággal. A tanácskozás egyik fő üzenete - ami a szakemberek és a világegyház vezetői számára rég nyilvánvaló - az volt, hogy Közép-Európa sem kivétel. Itt is évtizedek óta molesztálnak gyerekeket papok, itt is védtek elkövetőket az áldozatok helyett, itt is hárít és vádaskodik az egyház és a hívek jelentős része, itt sincs transzparencia.Mi is százszor írtunk róla, milyen sok energiát fordít az egyház - most már, a botrányok hatására - megelőzésre, képzésekre, szemléletformálásra. Elhangzott a pesti tájékoztatón is, hogy ha jól csinálják, a katolikusok példát mutathatnak arra, hogyan lehet ezeket jól csinálni. Csakhogy, szemben például a lengyelekkel, nálunk a püspöki kar egyetlen hibát vagy hiányosságot sem ismert el, és így aztán nem is tud javítani ezeken. Marton Zsolt szereplése tanúskodik róla, hogy vannak elkötelezett elöljárók, de a püspöki kar többsége nem csak hallgat, hanem még a segíteni akaró, párbeszédképes embereket sem engedi beszélni.A sajtóbeszélgetésen az egyik érsekség gyerekvédelmi munkatársa azt mondta, hogy bár nem szeretné mentegetni őket, szerinte időt kell adni ezeknek a püspököknek, mert más korban szocializálódtak. A kérdésem, hogy akkor várjunk-e még rájuk újabb húsz évet, költői maradt.Lehetne erről is beszélniMárpedig nagyrészt a püspökök határozzák meg, ki beszélhet a magyarországi helyzetről általánosságban (senki), milyen adatokat adhatnak ki (semmilyet), lesz-e átfogó vizsgálat, mint számos más országban (nem lesz).A szerzetesrendeknek nagyobb önállóságuk van, ők alkották meg az Emberi méltóság nevű, több éves programot is, és ők szervezték a múlt pénteki, gyermekvédelem és nyilvánosság kapcsolatát tárgyaló műhelynapot, amelynek a sajtóbeszélgetés volt a lezárása. Hiába áll a téma viták kereszttüzében, a Szemlélek rövid tudósítása után ez a második – ami jelzi, hogy az egyházi és az ún. világi média se nagyon tud még mit kezdeni ezzel a helyzettel. Az Emberi méltóság stratégia vezetője, Rudan Mária gyermekvédelmi tanácsadó szerint Varsóban az derült ki, hogy bár vannak különbségek a környező országok között, de alapvetően hasonló problémákkal szembesülnek. Nem vagyunk kilométerekre lemaradva, de van hova fejlődni - mondta, és ő is azt emelte ki, hogy a nyilvánosság felé keresni kell az utakat. Örömhírként számolt be róla, hogy elindult egy formális együttműködés a közép-kelet-európai egyházak gyerekvédelmi felelősei között, amit a lengyelek koordinálnak. „Ez jó, mert látjuk a következő lépést.”Dobszay Benedek ferences szerzetesnek nem volt katartikus tapasztalat a konferencia, de egy jó irányba tartó folyamat részének tekinti. Főleg annak örült, hogy fel lehetett tenni kényelmetlen kérdéseket, és „őszintén ki lehetett mondani, hogy vannak számunkra is tisztázatlan pontok”. Csak néhány példa, hogy ha túl tudunk lépni a hallgatáson és a tagadáson, akkor mikről lehetne beszélni:az egyházi eljárásban az ártatlanság vélelme valóság vagy nem? A transzparencia mindenek felett áll, vagy vannak kivételek? Ha az áldozatok az elsők, akkor helyes-e, ha valaki általuk akarja „nevelni a püspököket”? Az egyházban sokan irracionálisan tartanak a sajtótól, de ha valaki végre megszólal, a média mit tud tenni az ő méltóságának védelmében? Biztos, hogy pontosan használunk olyan fogalmakat, mint a bántalmazás vagy a gyerek/kiskorú? Azt már én teszem hozzá, hogy pont a fent hiányolt és más országokban megtett lépések, például egy átfogó múltfeltáró vizsgálat vagy a püspökökkel meginduló párbeszéd ezeknek a tisztázásában is segítene. De egyelőre annak lehet örülni, hogy van egy folyamatosan bővülő kör, akik érdemben foglalkoznak gyerekvédelemmel, és fokozatosan nyitnak a nyilvánosság felé. A szerzeteseknek és egyházközeli szakembereknek szóló, zárt körű műhelynapon egyébként a piaristák a saját küzdelmüket bemutató 444-cikket is elemezték.Címlapi és cím fölötti kép: Marton Zsolt püspöki beiktatása, AFP

Még nincs komment

Bejelentkezés vagy regisztráció