Manchinema vagy Sinemanchin? Ezen nevetgél kínjában a demokrata elit Washingtonban, mióta Joe Biden ambiciózus infrastruktúra- és szociális törvénycsomagja elakadt két demokrata szenátoron: az arizonai Kyrsten Sinemán és a nyugat-virginiai Joe Manchinon. A Capitolium környékén azt mondják, ha a demokratáknak a november 25-i Hálaadásig nem sikerül valahogy átpasszírozni a törvényhozáson a két óriáscsomagot, akkor azokat idén már nemigen fogják elfogadni, de az is lehet, hogy soha.A demokraták épp két napja szembesültek vele, hogy a választók mennyire gyorsan büntetik őket az eredmények hiányáért. Egy év telt el az elnökválasztás óta, és a keddi virginiai kormányzóválasztást szűk többséggel a republikánus kihívó nyerte hivatalban lévő demokrata vetélytársával szemben. A hagyományosan demokrata szavazó New Jersey kormányzójának pedig éppen csak sikerült magát újraválasztatnia.Bár a kormányzóválasztások kisebb részben szólnak Washingtonról, a legtöbb elemző szerint mégis más eredmények születtek volna, ha március óta a Biden-kormánynak sikerül bármi kézzelfogható eredményt letenni az asztalra. Október 28-án, hatnapos európai útja előtt Biden maga közölte demokrata törvényhozók egy szűk körével, hogy kezd a körmükre égni a döntés a két csomagról, és szerinte elnökségének, sőt, a Kongresszus demokrata többségének a sorsa is azon múlik, hogy mi történik a következő héten.De persze semmi se történt.De mi is ez a két csomag?A kisebbik az infrastruktúra-újjáépítési csomag, ami tavasszal még 2,25 ezer milliárd dollárosnak indult. Augusztusra 1,2 ezer milliárdosra karcsúsodott, cserébe a republikánusok is támogatják. Az újjáépítési csomag az elavult amerikai fizikai infrastruktúra problémáját kezelné, és 550 milliárd dollárnyi új kiadást tartalmaz. Ebből110 milliárdért építenek és újítanak fel utakat és hidakat 66 milliárd dollárt költenek a vasúti személy- és teherszállítás fejlesztésére 65 milliárdért korszerűsítik a magasfeszültségű elektromos hálózatot, 65 milliárdot fektetnek a szélessávú távközlési hálózatba 55 milliárd dollárt szánnak a vízvezeték-rendszer fejlesztésére, másik 50-et az ellenállóképesség javítására, és 8-at a nyugati országrészt sújtó aszály elleni intézkedésekre, 47 milliárdot fektetnek az infrastruktúra védelmébe a klímaváltozás hatásai és a kibertámadások ellen 39 milliárd dollárt költenek a tömegközlekedés fejlesztésére, 25 milliárdot a repterekre, 17-et a kikötőkre, 21 milliárd jutna az ipari szennyezés és a városi rozsdaövezetek felszámolására 11 milliárdot szánnak közlekedésbiztonságra, 7,5 milliárdot elektromos iskolabuszokra, és ugyanennyit az elektromos járművek töltőhálózatára. A Szenátus minderre már augusztusban rábólintott, csakhogy a Képviselőház demokrata törvényhozóinak "progresszív", azaz balosabb fele addig nem akarja az alsóházban is szavazásra engedni, amíg az 1,85 ezer milliárd dolláros humáninfrastruktúra-csomagnak nincs a Szentáusban is fix többsége. Attól félnek, hogy ha a kisebbik és kevésbé konfliktusos csomag a Képviselőházon is átmegy és törvény lesz belőle, a Fehér Ház már nem fogja akkora elánnal hajtani a humáncsomag elfogadását.Az újjáépítési csomag a gyakran már a veszélyességig elhanyagolt amerikai alapinfrastruktúra régóta esedékes megújítása mellett munkahelyek százezreit teremtené. A humánprogram ugyanakkor még ennél is nagyobb léptékű: az amerikai jóléti ellátórendszer messze legnagyobb kibővítése lenne a 60-as évek óta. Emberek millióinak az életét tenné könnyebbé, és persze sínre tenné a demokraták 2024-es kampányát is. A jóléti csomag az alábbi részekből áll:két év ingyenes bölcsődei ellátás minden 3-4 éves gyereknek és a családtámogatás kibővítése - 400 milliárd dollár otthoni idősápolás - 150 milliárd családi és szociális adójóváírás kiterjesztése - 200 milliárd klímavédelem és tiszta energia - 555 milliárd a szociális alapú egészségügyi ellátás (Obamacare) kiterjesztése - 130 milliárd hallássérültek szociális alapú ellátása - 35 milliárd lakhatás (építés, felújítás, lakbértámogatás) - 150 milliárd felsőoktatási tandíjtámogatás - 40 milliárd közösségfejlesztés - 90 milliárd bevándorlási reform -100 milliárd fizetett szülési szabadság az egymilliárd dollárnál magasabb profitot termelő cégek 15 százalékos minimumadója a kiadások ellensúlyozására vényköteles gyógyszerek árszabályozása. A humáncsomagnál érdemes megemlíteni a legfontosabb elemeket, amik végül kihullottak:szociális alapú fogászati és szemészeti ellátás ingyenes szakképzés milliárdosok vagyonadója A demokraták gondjaA két csomag közül egyértelműen a második a megosztóbb. A republikánusok egytől-egyig elutasítják, hiszen nyilvánvalóan egy eredendően balos (szerintük radikális, sőt, szocialista) programról van szó. Biden eredeti humáncsomag-terve egyébként 3,5 ezer milliárd dollárról szólt, amit a demokrata törvényhozók progresszív balszárnya támogatott. A kongresszusi demokraták közt nagyjából ugyanakkora a mérsékelt centrista és a baloldali tábor, és a humáncsomag tartalma e két csoport hónapok óta tartó küzdelme során szűkült a fenti listára.A demokraták problémája az, hogy a felsőházban minimális a többségük: ugyanúgy 50 szenátoruk van, mint a republikánusoknak, szavazategyenlőség esetén Kamala Harris alelnök szavazata dönt. Ez azt jelenti, hogy csak akkor mehetnek neki a szavazásnak, ha "mindenki a fedélzeten van", előzetesen mindenki rábólintott a törvényjavaslatra. És ez a kényszerhelyzet persze minden egyes, a párton belüli konszenzusos irány mellett kevésbé elkötelezett demokrata szenátor alkupozícióját rendkívül felértékeli.Botok a küllők közöttArizona, ahol Kyrsten Sinemát 2018-ban megválasztották, billegő állam. Bár újraválasztása csak 2024-ben esedékes, Sinema azért támaszt folyamatosan feltételeket a humáncsomag megszavazásához, hogy demonstrálja, milyen messze áll a demokraták balszárnyától, hátha így nem riasztja el magától az ingadozó szavazókat. Ő a bevételi oldalra koncentrált, a milliárdosok és a nagy cégek adójának emelése ellen állt ki. Viszont erre a hétre úgy tűnt, talán már fent van azon a bizonyos hajón, igaz, egyértelmű nyilatkozatot nem tett.A nyugat-virginiai Joe Manchin más tészta, őt politikustársai sokkal makacsabbnak tartják. Nem a bevételek érdeklik, a kiadásokat szeretné tovább kurtítani. Nyugat-Virginia meglehetősen konzervatív állam, így ő sem engedheti meg magának, hogy otthon hírbe hozzák a demokrata balszéllel (neki is 2024 végéig tart a mandátuma). Eleve elutasítja a teljes csomag a Fehér Ház által megalkotott keretrendszerét, de kivágná a szociális egészségügyi ellátás kibővítését és a rászoruló hallássérültek ellátását is, mivel szerinte a program pénzügyileg így sem fenntartható. Manchin egyes klímavédelmi intézkedéseket sem támogat, és ellenzi az alanyi jogon járó szülési szabadságot.Amikor márciusban Biden 1,9 ezer milliárdos gazdaságélénkítő csomagjáról kellett dönteni, Manchin akkor is utolsóként csatlakozott. Végül akkor is sikerült szűkítenie a csomagon (ragaszkodott az egyik munkanélkülieknek járó kibővített segély visszanyeséséhez), cserébe igennel szavazott. Most a demokraták kincstári optimista várakozása az, hogy ugyanez fog megismétlődni.Manchin viszont többször bejelentette, hogy ő aztán nem siet, és eleve idő, amíg átrágja magát a sokezer oldalas szövegen, már csak azért is, mert a javaslatról nem tartottak meghallgatásokat. Sőt, a tétek emelése közben bedobta, hogy kész akár a Demokrata pártot is otthagyni, szerinte annyira nem egy nyelvet beszélnek.Chicken gameA balszárnynak viszont elege van a huzavonából, és szeretnék dűlőre vinni a dolgot. Legismertebb vezetőjük, Bernie Sanders szerint eleget vártak: "A kérdés az, hogy Manchin szenátor megszavaz-e egy olyan törvényt, ami ingyenessé teszi a bölcsődét, növeli a családtámogatás összegét, olcsó lakásokat teremt és milliókat juttat jól fizető álláshoz. Mondhat igent, mondhat nemet, de valamit mondania kell."Sanders arra utalt, hogy a jóléti ellátórendszer reformja és a humáncsomagba illesztett intézkedések a demokraták legfontosabb konszenzusos céljai közé tartoznak, és már csak ezért is meglepő, hogy a saját törvényhozóik közül akad, aki ezt nem így érzi.A demokrata képviselőket vezető Nancy Pelosi szerdán és csütörtökön többször is azt hangoztatta, hogy nagyon közel van a megállapodás, és biztos benne, hogy csütörtök este szavazhatnak a BBB becenevű (Build Back Better - építsük újra jobban) szociális ellátócsomagról, péntek reggel meg az infrastruktúráról. Konkrét időpontot azonban nem mondott, ahogy arról sem volt hajlandó nyilatkozni, hogy végül Manchin és Sinema kötélnek állt-e.Ezután nem volt meglepő, hogy egyik csomagról sem tartottak szavazást.Most dőlhet el Biden sorsaAz elnök sokat vesztett népszerűségéből a márciusi élénkítő csomag elfogadása óta, és nincs könnyű helyzetben, pláne, hogy az európai útja előtti blöffje, miszerint Sinema és Manchin nem mernek nem beállni a sorba, nem jött be. Az afganisztáni kivonulás kivitelezése és pokoli sajtóvisszhangja, majd az egyszer már legyőzöttnek hitt járvány visszatérése és a vakcina meg a maszkviselés kultúrharccá terebélyesedése egyértelműen sokat ártott neki. Elnöksége talán legfontosabb politikai célját, a választójog kiterjesztését a republikánusok eddig sikeresen szabotálták, és egyelőre nem látszik, hogy az obstrukciót a demokraták hogyan lesznek képesek letörni.Ha nem tudja visszavenni a kezdeményezést, és a választásakor beígért gazdasági és szociális csomagok nem mennek át hamar a Kongresszuson, Joe Biden elnöksége teljesen kifulladhat. A jövő őszi félidős választásokig, amikor az elnök pártja hagyományosan veszít pár törvényhozási helyet, már nemigen lesz több dobása, és ha a demokraták a Kongresszus bármelyik házában kisebbségbe kerülnek, az elnök cselekvési lehetőségei teljesen beszűkülnek.Borítókép: 2021. október 27, Washington D.C. - A Poor People's Campaign (szegény emberek kampánya) résztvevői levelet visznek Joe Manchin és Kyrsten Sinema szenátoroknak, hogy ne blokkolják tovább a demokraták jóléti törvénycsomagját. Jemal Countess/GETTY IMAGES NORTH AMERICA/Getty Images via AFP
444 a kommenteren - 444
Egyetlen emberen múlhat Bidenék háromezer milliárd dolláros csomagjának sorsa