Februárban érkezik a családi adóvisszatérítés, amelynek összege elérheti szülőnként az akár 800 ezer forintot is - ezt mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója a szombaton az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában. Hollik szerint a kormány összességében 600 milliárd forintot utal így vissza a gyermekes családoknak. "Ezt a hatalmas összeget is a gazdasági növekedésnek köszönhetően tudjuk odaadni a gyermekes családoknak". Ezután sokat gyurcsányozott és márki-zayzott. Varga Mihály korábban már bejelentette, hogy valószínűleg februárban fizeti majd vissza az szja-t a kormány. Orbán Viktor még nyáron, az MKIK éves gazdaságértékelő konferenciáján jelentette be, hogy ha a gazdaság 2021-ben gyorsabban nő, mint 5,5 százalék, akkor a kormány a gyerekes adófizetőknek visszafizeti a befizetett személyi jövedelemadót. Bár a miniszterelnök nagyon igyekezett hangsúlyozni, hogy nem kampányintézkedésről van szó, ahogy akkori elemzésünkben írtuk, nem igazán lehet máshogy értelmezni a lépést, mert annak társadalompolitikai vagy gazdaságélénkítő, válságkezelő hatása, főleg másfél évvel a járvány okozta gazdasági krízis mélypontja után nem nagyon van. Arra viszont alkalmas lehet, hogy emlékeztesse a választókat, milyen gyorsan nő a GDP, még ha a növekvő infláció és energiaárak miatt ezt a pénztárcájukon amúgy nem is érzik annyira.
444 a kommenteren - 444
Februárban fizeti vissza a kormány a gyerekes adózók szja-ját