444 a kommenteren - 444

444 444

4 évet kapott az 5 gyermekes fehérorosz családanya, aki szerette Viktor Coj legendás dalait és a teadélutánokat

Pénteken Minszkben ítéletet hirdettek Olga Zolotar ügyében. A 38 éves nőt bűnösnek találták az ellene felhozott vádpontokban, amelyek a következők voltak: szélsőséges szervezet létrehozása és működtetése; a közrendet súlyosan sértő csoportos tevékenység támogatása és szervezése. Zsanna Baranova ügyész előzetesen 5 éves börtönbüntetést kért a zsdanovicsi családanyára, akinek 5 gyermeke van, a legidősebb lánya 17, a legkisebb 4 éves.Zolotar ártatlannak vallotta magát.Az ügy tárgyalása november 15-én kezdődött, a záró szakasz a héten zajlott le. A mélyen vallásos vádlott 30-án beszélhetett az utolsó szó jogán, ekkor a Nasa Nyiva tudósítása szerint ezeket mondta: „Azért vagyok itt, mert nem vagyok közömbös ember. Azért vagyok itt, mert Isten meghagyásai szerint igyekszem élni. Anya vagyok, aki meg akarja védeni a gyermekeit. Anyaként és katolikusként az emberi méltóság és a lelki értékek oldalán állok. Minden, amit tettem vagy mondtam, az emberek iránti szeretetből, a hazugság és az erőszak elutasításából fakadt.Mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Mindenkiben ott van a lehetőség, hogy a világot Isten és a szeretet országává tegye. Isten országában nincs gyűlölet, irigység, hazugság, bosszú és rettegés. A szívem darabokra szakad, mert izzik, növekszik a gyűlölet a hazámban, és egyre több a fájdalom. Vezeklésre és megbocsátásra van szükség. Másképpen nem számolhatjuk fel a társadalmi-politikai válságot. Az ellenem felhozott vádak olyan indítékokat tulajdonítanak tetteimnek, amelyek fel sem merültek bennem. Hétköznapi eseményeket, reakciókat, érzéseket kriminalizáltak. Az anyagaimban szerepel egy fotó, amelyen ez a felirat olvasható: »Béke. Szeretet. Szabadság.« Minden szavát aláírom most is. Azt akarom, hogy a hazámban béke legyen. Azt szeretném, hogy az emberek szeressék Istent és egymást. Vlagyimir Korotkevics szavaival szeretném befejezni: »Belaruszban él az Isten«. Az Isten él. Örökké él.”Ismeretlen számítástechnikai eszközökOlga Zolotar Zsdanovicsiben, egy fővároshoz közeli kisvárosban élt, és a minszki körgyűrűn vették őrizetbe 2021. március 18-án, egyik – 10 éves – lányával tartott éppen a zeneiskolába. A belügyesek visszavitték az otthonába, házkutatást tartottak, majd a Revoljucionnaja utcai őrsre szállították. Ügyvédje, Andrej Mahalov később azt mondta: vallatása közben fizikai erőszakot alkalmaztak vele szemben. A nyomozás során aztán egyetlen olyan embert sem találtak – vagy egyáltalán: hallgattak ki – aki tagja lett volna Zolotar állítólagos szélsőséges szervezetének. Ez azonban egy pillanatig sem zavarta az ügyészt a vádemelésben.Zsanna Baranova a vádbeszédében kifejtette: Zolotar megsértette a társadalmi együttélés alapjait, arra okította társait, hogy miként kerüljék el a felelősségre vonást, erkölcsileg támogatta közössége tagjait. A társadalmi rendre súlyos veszélyt jelentő cselekmények a vád szerint ilyen csoportos tevékenységekben merültek ki: jelszavak skandálása, a közlekedés akadályozása, tapsolás, a köznyugalom tartós zavarása, a hatóságok elvárásainak semmibevétele.A tömegrendezvényeken túl a vád szerint Olga Zolotar az interneten – telefonja és „ismeretlen számítástechnikai eszközök” segítségével – is szervezkedést folytatott. Az ügyész szerint Telagram-chatszobákban ismertette híveivel az ellenállás módozatait, valamint biztatta őket törvényellenes cselekmények végrehajtására. Közös szabadidős programokat szervezett, ennek keretében agitációs anyagokat terjesztettek, rajzokat, feliratokat helyeztek el a házak falain. A vádlott pénzt is gyűjtött a közösség működtetésére, illetve azzal a céllal, hogy az őrizetbe vett ellenzékieknek nyújtott jogi segítséget finanszírozhassák.Viktor Coj a vádlottak padjánOlga Zolotar szélsőséges szervezetté avanzsált Telegram-csatornájának ez volt a neve: „Zsdanovicsi 2020 – a Coj-dalokat kedvelők klubja.” Viktor Cojról nyilván sokan hallottak Magyarországon is – róla szól Kirill Szerebrennyikov csodás 2018-as filmje, amelyet Nyár címmel nálunk is bemutattak –, a Kino együttes kultikus szereplője volt a rendszerváltás előtt szárba szökkent orosz rockkultúrának. Az énekes 1990 augusztusában halt meg autóbalesetben, ám népszerűsége azóta is töretlen a posztszovjet térségekben és azokban a szubkultúrákban, ahol értik a szövegeit. Fehéroroszország értelemszerűen ilyen. Mindez nem véletlen, dalainak ereje nem kopott semmit, rajongótábora akkor is népes lenne, ha Belarusz vagy Oroszország demokratikusabb és élhetőbb lenne, mint most.Fehéroroszországban a 2020-as választások és a tiltakozó megmozdulások idején különösen népszerű lett a Várjuk a változást című 35 éves dal, amelyet már a kampányban is használtak, majd ez lett a hónapokon át tartó demonstrációk himnusza. Többször előfordult, hogy zenés eseményeken pusztán azért őrizete vettek és 10 napos elzárással büntettek dj-ket, mert lejátszották a számot. A Kino dalát egyébként a széles közönség először Szergej Szolovjov 1987-es peresztrojkafilmje, az Assza végén hallhatta, akkor senkit sem csuktak le miatta:Fehér-piros-fehérZolotar őrizetbe vételekor a hatóság arra hivatkozott, hogy úgynevezett udvari chatcsoportok – hogy mik ezek, arra lentebb kitérek – adminisztrátora és tömegrendezvények szervezője. E tömegrendezvények alatt teadélutánokat, sétákat, beszélgetéseket értettek. „A zsdanovicsi rendőrséghez több alkalommal is érkeztek bejelentések a helyi lakosság részéről nem engedélyezett rendezvényekről – állították a belügyesek –, ám amikor a járőrök megjelentek a helyszínen, a demonstrálók elrejtették ellenzéki jelképeiket, és azt állították, hogy csak teázni, beszélgetni, szórakozni gyűltek össze."Zolotar mindazonáltal már ezelőtt a hatóságok látókörébe került, akkor, amikor a választások idején független megfigyelőként kívánt részt venni a szavazatszámlálók munkájának ellenőrzésében, de nem engedték be az általa felkeresett szavazókörbe. Ezt követően valóban ott volt a tömegtüntetéseken, emellett több helyen és számos alkalommal önkénteskedett, rendszeresen jelen volt például a hírhedt Okresztyin utcai fogdánál, segítséget nyújtva azoknak, akik eltűnt hozzátartozóikat keresték. 2021. január végéig háromszor indítottak ellene eljárást, a legsúlyosabb büntetése egy 1450 rubeles bírság volt, ez aktuális árfolyamon számolva több mint 500 dollár, ami nagyjából egy fehérorosz átlagfizetés.A rendőrség később hangoztatta: azért nem vették őrizetbe Zolotart korábban, mert nem tudtak eltekinteni attól, hogy 5 kiskorú gyermeket nevel. A március 22-ei házkutatáskor viszont úgymond találtak Zolotarék lakásának erkélyén egy fehér-piros-fehér zászlót – ez az ellenzéki mozgalmak legfontosabb jelképe –, majd behívták tanúskodni Olga férjét, Szergej Gankevicset, és minden előzetes figyelmeztetés nélkül 10 napos elzárást szabtak ki rá. Ekkor már nem zavarta a hatóságot, hogy a kiskorú lányok teljesen magukra maradnak.Tiltakozós teadélutánokA belorusz szervek Zolotar őrizetbe vétele előtt nem sokkal mentek rá nagy lendülettel a már említett udvari chatszobákra. A fogalom a kiscsoportos tiltakozásokat takarja. A lényege, hogy a tömegtüntetések elsorvasztása után a kisebb közösségek folytatták az ellenállást. Ezek valóban Telegram-csatornákon szerveződnek, szomszédok, lépcsőházak, lakóközösségek körében, főként Minszkben és nagyobb városokban. A csoportok tagjai chatszobákban vitatják meg ügyeiket, emellett „élő” rendezvényeket is szerveznek, mint a szóban forgó teadélutánok, séták, táncmulatságok, kis létszámmal összehozott akciók. Ennek a mozgalomnak is lett himnusza, az orosz Spleen együttes húszéves dala, amelynek az a kezdő mondata, hogy „az idei nyár előtt nem is ismertük egymást”. Ez pontosan fedi a lényeget, a folyamatosan és fokról fokra durvuló hatalom, valamint az elnök-diktátor iránti gyűlölet összehozta azokat az embereket, akiknek előzőleg szinte semmi közük sem volt egymáshoz.Márciusban a hatóságok több mint ezer ilyen „udvari chatszobát” azonosítottak és minősítettek – meghökkentő módon – szélsőséges szervezetnek. A Zolotar-ügy egyik különösen szürreális eleme, hogy a „Zsdanovicsi 2020 – a Coj-dalokat kedvelők klubja” első körben bele sem került a szórásba, extremista mivoltára csak október 22-én, hét hónappal a vádlott őrizetbe vételét követően csodálkoztak rá.Mint a mai napon meghozott ítéletből kitűnik, Anasztaszija Popko bírót nem befolyásolták a vádiratba foglalt abszurditások, és nem hatották meg Olga Zolotar utolsó jogán elmondott szép szavai, sőt a hivatkozások sem: Isten és a jelentős XX. századi fehérorosz költőtől származó idézet sem segített. A bíró 4 év börtönre ítélte a Coj-dalok kedvelőinek „vezérét”.A Vjaszna 96 jogvédőinek összesítése szerint jelenleg 896 politikai fogoly várja a szebb időket Alekszandr Lukasenko börtöneiben.
fel 0 le