Amint elfoglalja miniszterelnöki székét, tüstént kirúgja Polt Péter legfőbb ügyészt és a Fidesz-kormány által sok évekre pozíciójukba betonozott olyan személyeket, mint a költségvetési és a médiatanács elnöke. Ezt Márki-Zay Péter mondta. Mondja más is az ellenzéki térfélről. Azt is mondják, hogy csinálnak új alkotmányt hamarjában, rövidet, telezsúfolva fékekkel és ellensúlyokkal. Akkor is megtehetik ezt, állítják, ha csak feles többséggel bírnak nyerni, mivel a Szájer József írta alaptörvény nem legitim. Azért nem az, mert kizárólag a Fidesz-többség szavazta meg, hiányzott az összmagyar egyeztetés és támogatás.Nem vagyok jogász, nem jogászkodnék tehát, csak annyit jegyzek meg itt: a karakterében és tartalmában amúgy rengeteg sebből vérző alaptörvény alapját mégiscsak Orbán Viktor első kétharmadának idején pakolták össze és fogadták el. Az a kétharmad a ma is érvényes fogalmaink szerint tiszta, szabad, igazolt manipulációktól, durva beavatkozásoktól mentes választásokon született. Hogy egyébként mihez kezdett kivételes felhatalmazásaival az immár négyszeres miniszterelnök – elképzelhető, hogy rövidesen ötszörös, de ne szaladjunk előre, bármi jöhet –, az más kérdés, de ennek a szövegnek nem tárgya.Amivel foglalkozni szeretnék alább, az a felhorgadó feles vehemencia várható politikai következményeiről szól.Klára asszony színre lépA feles alkotmányozás kérdését elsőként Dobrev Klára vette napirendre az ellenzéki előválasztási kampányban – szimpla, de radikális kampányelemként –, és bár a végén nem ő nevethetett, a téma terítéken maradt Márki-Zay Péter sikere után is. Annyira, hogy az Orbán Viktor kihívójává avanzsált hódmezővásárhelyi polgármester közjogi munkacsoportot hozott létre később, melynek vezetésével Fleck Zoltánt bízta meg. A Fidesz-rendszer régi és szigorú kritikusaként ismert jogász-szociológus elsőként a 444-nek nyilatkozott elképzeléseiről három hete, de az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint azóta is szorgalmasan dolgozik a csapatával az új alkotmányon. Vagy ahogy a munkacsoport-vezető mondta: az áprilisi törvényeken.Az áprilisi törvények témaköre természetesen roppant izgalmas mindenki számára, aki érdeklődik a magyar belpolitika iránt, és azok számára is, akik e politika művelői. Ezen a ponton viszont máris feltűnhet néhány érdekesség, ha figyelünk.Szándékosan kihagyott ziccerElőször is az, hogy míg a felesezés komoly hullámverést keletkeztetett az alkotmányjogászok körében (főleg azután, hogy egyik prominensük, Jakab András nagyinterjút adott a Telexnek, majd nálunk is megjelentek a témába vágó vitacikkek, ezeket ide, ide és ide kattintva olvashatják), valamint a kétoldali publicistákat sem hagyta hidegen, addig a kormányzati politika lényegében csendben maradt. Holott első ránézésre mekkora ziccer lenne, és milyen végtelenül egyszerű üzenettel: amit nekünk kétharmaddal sem volt szabad, azt ti feles többség birtokában is csinálni szeretnétek, noha lépten-nyomon a jogállamiságot kéritek rajtunk számon, gyönyörűszép demokraták vagytok ti mind, lám-lám, kedves pajtások.Jakab András is beszélt erről, visszakézből adódó topik, mégsem pörgetik. Kézenfekvő, hogy miért: minél kevesebb a sansza tematizálni ezt – is – az ellenzéknek, annál könnyebb a saját menetrendje szerint haladnia a kormányoldalnak.-kitort-a-forradalom-de-jelenleg-ugy-tunik-hogy-mar-veget-is-ertElvégre Orbán Viktor továbbra sem Márki-Zay Péterrel háborúzik, hanem Brüsszellel.A másik, egyben lényegesebb nüansz: feles alkotmányozásról beszélni az ellenzék részéről iskolás politikai hiba. (Belebonyolódni végképp nettó sarlatánság lenne egy győztes választás után.) Igaz ugyan, hogy az alapfokú választási számtan arra utal: iszonyú nehéz elkapni a Fideszt akár hajszálnyi előnnyel is, ám a diadalhoz muszáj nagyot álmodni és még muszájabb nagyokat mondani.A feles alkotmányozás eleve nagyot mondás, ehhez képest akkor már nem lenne sokkal nagyobbat mondás arra hajtani rá, hogy: ráborítjuk Orbán Viktorra az asztalt és az általa épített rendszert. Képesek vagyunk arra, hogy kétharmaddal megverjük, meg is tesszük, utána kő kövön nem marad. Nálunk lesz a felhatalmazás, nem habozhatunk majd élni vele. Mi az, hogy fél, az nekünk kevés.Bónusz: az nem igaz, hogy ez teljességgel lehetetlen. Egyrészt, mert a szisztéma valóban a győztesnek kedvez, és ha dől a fideszes építmény, akkor dőlhet nemcsak kicsit, nagyon is. Másrészt, mert adott a vadonatfriss példa: képlékeny és zűrzavaros körülmények között a semmiből is győztessé válhat valaki néhány hét alatt. Márki-Zay Pétert az ellenzéki előválasztás első fordulója előtt a legjobb háromba sem várták, ám a struktúra billent, a kontextus átrendeződött, hazavitte az ember a kupát.Mi is ez, amiben élünk?Ebből is látszik: sejtéseink lehetnek bőséggel, de istenigazából fogalmunk sincs, hogy a választásokon mi fog történni. Most éppen azt látjuk: amiatt, hogy az ellenzék az elmúlt heteket vagy semmittevéssel – jóindulatúbban: háttérmunkával és egyeztetésekkel –, vagy idétlenkedéssel töltötte, a legfrissebb belső felmérések szerint nagyot nőtt a lemaradása a Fideszhez képest. Ebben a pillanatban tehát jó okunk van feltételezni, hogy Orbán Viktor a negyedik diadalt is behúzza sorozatban, és megfeledkezhetünk az alkotmányozós felhorgadásokról. De miért ne következhetnének be újabb fordulatok? Miért lenne biztos, hogy ha a Völner-ügyben a kormány előre ki tudta húzni a botrány képzeletbeli méregfogát, akkor a hátralévő hónapokban esetleg előkerülő további esetekben is képes lesz erre?Úgyhogy a gondolatmenet kibonthatósága érdekében mégis tegyük fel, hogy az ellenzék nyer, és Márki-Zay Péter egyszerű többség mellett alakíthat kormányt, aztán hozzálát az áprilisi törvények érvényesítéséhez, az alkotmányozáshoz, és úgy kirúgja Polt Pétert meg a többi 9 évest, hogy a lábuk sem éri a földet.Mi tagadás, ez a Fidesznek rosszul esne. Úgy érezné, hogy cselekvésre van kényszerítve. Meg úgy, hogy ehhez megvannak az eszközei, köztük akár olyanok is, amilyeneket eddig nem használt. Valamint az emberei, a hívei, akikre támaszkodhat.Azzal kapcsolatban tizenkét évvel az első kétharmad összehozása után is bajban vagyunk, hogy minek nevezzük a rendszert, ami Magyarországon felépült. Ha nem NER-nek csak úgy egyszerűen, és akkor beleértünk mindent.Rengeteg tartalmi definíciós kísérlet volt időközben, számtalan történelmi és földrajzi analógiával hozakodtak elő inkább és kevésbé neves szerzők – Latin-Amerikától Oroszországig –, ám ezek szerintem nem igazán pontosak és kifejezőek. Két okból. Az egyik, hogy új, számos elemében XXI. századi jelenségről van szó, aminek több a köze a közösségi médiához – a tőrőlmetszett tömegdemokráciát a Facebook hozta el –, mint a régi modellekhez. A másik, hogy Orbán Viktor számára nincs egy az egyben átvett minta, mindenhonnan csipeget, és ami ebből születik, az nem rokonszenves vagy példaadó ugyan, de sok tekintetben egyedi. Elemei rugalmasak, bármikor átigazíthatók, megváltoztathatók, a filozófia és az ideológia esetleges, a szereplők lecserélhetők – szó szerint alig egy-két kivétellel –, két dolog van csupán, ami fix. Az egyik az ellenzékieskedően harcos karakter és az érzelmi-intellektuális agresszivitás egy bő évtized után is (úgy támadunk folyamatosan, hogy azt mondjuk: mi csak védekezünk), a másik Orbán Viktor személyesen. A rendszer abszolút egyember-központú, ez a gyengéje, de az erejét is ez adja.Az, hogy a legelső kormányzásától, illetve különösen a 2002-es választási vereségétől kezdődően Orbán Viktor hatalmasra építette önmagát és a közösségét. Híveinek százezrei számára fontos, hogy mit mond, és még fontosabb, hogy aki mondja, hogyan mondja. Mivel akkora, amekkora, és úgy mondja, ahogy, ezért bármit elhisznek neki. Ellenzéki körökben megingathatatlan meggyőződéssé szilárdult a vélekedés, hogy mindez egyenlő a szemenszedett intellektuális nyomorral, a Fidesz-szavazó ostoba droid, akit átvertek vagy megvettek, és elég, ha fordul a szél, ez a tábor eltűnik a semmibe. Ez azonban nem ilyen egyszerű.Magyar és más valóságokAmikor Magyarország miniszterelnöke százezer embert kivisz az utcára október 23-án, hogy az ellenzéki előválasztás tematizációs sikere után demonstrálja, az erő továbbra is vele van, az nem délibáb és bűvésztrükk, hanem valóság. Azok az emberek nem azért vannak ott akkor, mert erőszakkal összeterelték, buszokba ültették és odaszállították őket – a régmúlt klasszikus május 1-jéire végül is emlékeztető módon –, hanem azért, mert ott akarnak lenni. Ugyanis szeretik Orbán Viktort. Hisznek neki. Vannak, akik mindent, olyanok is, akik csak egy részét. De az ellenzéknek nem hisznek el közben semmit.Így is kevesebben lehetnek, mint négy, nyolc, tizenkét évvel ezelőtt. A változást akarók száma és aránya gyarapszik. A kleptokrácia szárba szökkenésén és a mértéktelen radikalizmuson túl azért, mert az egyember-központú rendszerek akkor is fáradnak folyamatosan, ha az emberen, aki a középpontban tartózkodik, nem feltétlenül látszanak a fáradás jelei. De előbb-utóbb mindenki unalmassá válik, és a publikum is öregszik. Az ismert egyember-központú szisztémák, amelyeket hosszú ideje diktatórikusnak gondolunk, tíz vagy húsz éve részleteikben másmilyenek voltak ahhoz képest, amilyenek mára lettek, de sok tekintetben most is különböznek a magyarországitól. Abban nem, hogy az idő múlik ott is, elhasználja a főszereplőket. Magyarország nem Fehéroroszország, Orbán Viktor sem Alekszandr Lukasenko (minden bizonnyal nem is lesz, és nem csupán azért, mert az egyik kormány-, a másik államfő), ezzel együtt jó tudni, hogy Lukasenko már a 28. événél tart az országa élén, és a szisztémája csak 2020-ra roppant meg annyira, hogy demokráciaérzékeny polgárainak tömegei számára végképp élhetetlenné, tolerálhatatlanná, esetenként életveszélyessé vált. Orbán Viktor folytatólagos regnálása még csak 12 éves. Csak – írom, tudván, hogy ez is igen sok, a mostani alig harmincasok is ebbe nőttek már bele, nem ismertek másmilyen világot itthon, hacsak nem érdeklődtek a politika iránt gyermekként.De Magyarország abból a szempontból sem Fehéroroszország, hogy itt elvben – egyelőre állítható: az ellenzék várakozásai szerint is – még lehet választásokat nyerni, és bár számos egyetemesnek tartott érték és elv megtiprásáról beszélhetünk, erőszakról ez ideig szó sem volt. Mármost virtigli diktatúra anélkül nincs.Választásokon mindazonáltal lehetetlen rendszert váltani. Illetve: rendszert váltani akkor lehet, ha valóban a legszélesebb tömegeknek van borzalmasan elegük. Az innenieknek és az onnaniaknak egyaránt.A fülkeforradalom daliásan – ha tetszik, röhejesen – hangzó szlogen volt 2010-ben, de az azóta megismert módon és mértékben nyomasztó tartalommal nem utolsó sorban azért bírhatták megtölteni, mert kétharmad volt mögötte.Forradalom és kontraforradalom2021 végén a magyar választók összessége két nagyjából azonos méretű tömbből áll, és mind a kettő radikális. Nem annyira a nézetei, mint inkább a hozzáállása alapján. Nem eszmék és víziók mentén – az eszmék a 2020-as években jószerével csak a liberális idealistákat és az idealista liberálisokat érdeklik már, plusz a marxistákat és néhány régi vágású konzervatívot –, hanem aszerint, hogy rajongják vagy gyűlölik Orbán Viktort.Hogy a gyűlölet mennyisége és intenzitása elegendő-e ahhoz, hogy választási győzelmet hozzon, még kérdéses – de az előző három alkalommal ellentétben most mégiscsak lesz esélye az ellenzéknek. Annál inkább, hogy a centrális erőtér korábban nagyon is valóságos és Orbán Viktor számára hasznos mítosza szertefoszlott, a realitás ez idő szerint a totális ellenzéki összefogás, egy tálból cseresznyézik emitt a bárány és az oroszlán.De: a túloldali rajongás garantáltan elegendőnek bizonyulhat ahhoz, hogy ha az ellenzéki győztes összekeverné a választási sikert a forradalmi-rendszerváltó felhatalmazással, akkor ellenforradalom kezdeményeződhessen.Talán akkor is így történne, ha Márki-Zay Péterék népszerű be- és kijelentéseik ellenére józanok és mértéktartóak maradnának, és arra jutnának, hogy az idő nekik dolgozik. Ha meg nem, akkor egészen biztosan. A forradalom és az ellenforradalom összecsapását pedig polgárháborúnak, vagy minimum polgárháborús helyzetnek nevezzük. 2006-nak a köbös köbön. Vagy: villámgyors bukásnak.Persze amennyiben Orbán Viktor simán nyer megint, akkor ezek a dilemmák azonnal okafogyottá válnak. A másmilyen forradalmakra ugyanis – narancsos, rózsás, miegymás – egyelőre aligha van érdemi fogadókészség Magyarországon, bármit is meséljen a külföldi beavatkozási kísérletek lehetségességéről Szijjártó Péter külügyminiszter.