#márki-zay péter

24.hu 24.hu

Amíg Lukácsi Katalin bejelentette az indulását, addig feljelentették

Szolnokon forrnak az indulatok az ellenzéki oldalon.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Márki-Zayék miatt borulhat az ellenzéki összefogás Szolnokon

Négy párt már tavaly megállapodott Szolnokon a közös polgármesterjelöltről, ám Lukácsi Katalin is szívesen indulna. Márki-Zay Péter mozgalmán és helyi Momentumon kívül a Jobbik elnöksége is lát benne fantáziát, miközben a helyi Jobbik egy MSZP-st támogatna inkább.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Leveteti a Soros-plakátot a hódmezővásárhelyi fideszes jelölt

Grezsa István nem akar negatív kampányt folytatni.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Miniszteri biztos indul Márki-Zay ellen Hódmezővásárhelyen

Egyelőre még önálló jelölt, de elég valószínű, hogy a Fidesz beáll mögé.
fel 0 le
444 444

Lázár nem indul el Hódmezővásárhelyen, mert „nem tudná egyesíteni a várost”

„Harmadik jelöltre van tehát szükség, olyan polgármesterre, aki békét tud hozni a városba.”
fel 0 le
24.hu 24.hu

Hadházy kilépett, szétesőben Márki-Zay mozgalma

Kiabálásig fajuló viták, személyeskedő megjegyzések, sértődések.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Kanadában is vitatják a fenekelési törvényt, amit Márki-Zay példaként állított

Tizenöt év alatt a felére csökkent azoknak az aránya, akik helyeslik a testi fenyítés bizonyos formáinak engedélyezését.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Karafiáth: Anyám kétszer ütött meg

De baj Blanka nénivel volt.
fel 0 le
24.hu 24.hu

„Péter, menj, és váltsd le az Orbán-rendszert!”

Szinte az előválasztással egyidőben jelent meg Kálmán Olga politika előtti életének utolsó terméke, egy interjúkötet Márki-Zay Péterrel. Már csak az a kérdés: miért akarná ezt bárki elolvasni?
fel 0 le
444 444

Szabad-e pofozni a gyereket?

A magyar törvény szerint nem, a tudomány szerint értelme sincs, sőt, akár a jótékonynak szánt nyaklevesek is károsak lehetnek a gyerek személyiségfejlődésére is.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Elég nagy baj, hogy Márki-Zay veri a gyerekeit, de még nagyobb, hogy büszkélkedik vele

Vélemény.
fel 0 le
444 444

Márki-Zay: Elfogadhatatlan számomra a gyerekek bántalmazása, ugyanúgy, ahogy a válás és az abortusz is

"A legtöbb ártalom nem egy fenékreütéssel éri, hanem például a válással, szeretethiánnyal, a mindent ráhagyó neveléssel, ami nem készíti fel őket a társadalmi együttélésre."
fel 0 le
24.hu 24.hu

Márki-Zay a gyerekek testi fenyítésének szükségességéről beszélt egy interjúban

A hétgyermekes polgármester szerint a magyar szabályozás túl szigorú.
fel 0 le
444 444

Márki-Zay: Nekem az mindig nagyon fontos volt, hogy a gyerekek szót fogadjanak, és ilyen szempontból én a testi fenyítésnek is szükségét érzem

Hódmezővásárhely polgármestere vallja: "már a legkisebb korban ki kell alakítani azt, hogy a szülőnek a tekintélye meglegyen."
fel 0 le
24.hu 24.hu

Az Origo és a TV2 pert vesztett Márki-Zayék bábacégével szemben

A Tényekben a vesztes per után is bemondták, hogy a Te Szülésed Kft. csak a bevételei felét vallotta be.
fel 0 le
444 444

Elindította az önkormányzati kampányát Márki-Zay Péter mozgalma

Egy jelölt legyen a Fidesz ellen, ez volt az üzenet.
fel 0 le
444 444

Egy legenda távozik a fideszes politikai élmezőnyből: Hegedűs Zoltán visszavonul

Ő volt az a fideszes jelölt, aki helyett, miután Márki-Zay Péter fölényesen legyőzte a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson, a vereség éjszakáján tartott sajtótájékoztatón inkább a város igazi ura, Lázár János akkori miniszter válaszolt a kérdésekre.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Visszavonul Márki-Zay fideszes ellenfele

Ezt látta helyes döntésnek.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Márki-Zay: Azt kérdezték Washingtonban, megbízhatnak-e Orbánban

Jelezte, hogy nem tudja mindezt garantálni.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Márki-Zayék összefutottak Habonnyal Washingtonban

Kezet is fogtak.
fel 0 le