444 a kommenteren - 444

444 444

Kazahsztánban óvodások játszottak el egy 1986-os koncepciós pert és kivégzést

Egy kazahsztáni óvodában a gyerekekkel eljátszattak egy jelenetet arról, hogy 1986-ban az akkori fővárosban, Almatiban szovjet katonák kivégeztek egy egyetemistát. A videón az látszik, hogy egy „sebesült” gyereket fegyveresek a főnök elé viszik, aki kiabál, majd gyorsított eljárásban elítéli a gyereket, az pedig elmond egy rövid beszédet, majd agyonlövik. A bejegyzés megtekintése az Instagramon Ben Ditto (@ben_ditto2.0) által megosztott bejegyzés Az előadás Kazahsztán függetlenségének 30. évfordulójára készült, de az 1986. decemberi eseményekről szólt.Mihail Gorbacsov szovjet főtitkár leváltotta a Kazah Kommunista Párt főtitkárát, a kazah Konyajevet, és a helyére az orosz származású Gennagyij Kolbint nevezte ki. December 16-19 között országszerte zavargások törtek ki, amit a KGB a Szovjet Hadsereggel együtt vert le.Az almati Brezsnyev téren tüntetők közé szovjet fegyveresek lőttek, közel 200 ember meghalt, volt, akit rendes tárgyalás nélkül végeztek ki, köztük a 19 éves Kajrat Riszkulbekovot. A tüntetésen résztvevő egyetemi hallgatókat indok nélkül kirúgták az egyetemekről. Pontosan öt évvel később Kazahsztán független lett. (Lenta)
fel 0 le