A megafilmesek elmondták előzetesen, azt szerették volna, hogy ismét legyen magyar gyerekfilm a magyar mozikban, valamint a karácsony esti családi tévézésnek is új hagyományt óhajtanak teremteni hazai alapon. Ettől én az érdeklődés jeleit kezdtem észrevenni magamon, annál inkább, hogy a még sokkal-sokkal karácsonyibb másik művet nemcsak láttam nemrégiben, hanem írtam is róla. Ezzel együtt közbejövések jöttek közbe az elmúlt hetekben, mibenlétüket nem feszegetném, így mire eljutottam a moziba az ünnepek kellős közepén, addigra mintha elfogyott volna a közönség lendülete, már ha volt ilyenje egyáltalán.Ahogy olvasom, a Nagykarácsonnyal szemben eleve nem indult jól az El a kezekkel a papámtól!, esetemben mindenesetre hatan ültünk a teremben összesen, és meglepő módon ennek a szerény publikumnak is csupán a hatoda volt gyermek. Holott milyen okosan elterveztem, hogy nem csupán a saját benyomásaimra fogok hagyatkozni, amikor ítéletet mondok az alkotásról, hanem figyelem a jelen lévő gyermekek reakcióit is, ami hozzájárulhat véleményem objektivitáshoz közelítő karakterének kikristályosításához. Elképzelésem sajnos kútba esett.Dobó Kata második rendezése történetileg egy mesebeli Magyarországon játszódik, ahol hatalmas múlt századi autókkal közlekednek az emberek, emellett szépséges házakban laknak és igen színes ruhákban járnak. Mindazonáltal itt is történhetnek tragédiák: már a kiindulópont drámai. A Dorka nevű kislánynak nincs anyukája, mert nem részletezett körülmények közt elhunyt, az apukája, András pedig az idő múlásának következtében úgy dönt, új asszonyt hoz a házhoz Viola személyében. Aki közel sem rokonszenves, mi több, valóságos áspiskígyó, tőrőlmetszett gonosz mostoha – egyelőre csak jelölt –, így az első komolyabb konfliktusok után Dorkát eltávolítják egy vidéki gyermektáborba. Ott lép színre Eszter, a táborvezető, neki személyes varázsa van, ez összezavarja szegény Andrást, jöhetnek a bonyodalmak.Innentől nem érhetnek meglepetések senkit, mármint ami a film nézőit illeti, ellenben a szereplőknek lesz okuk álmélkodni, bosszankodni, örvendezni bőven, és azt hiszem, nem számít szpojlerezésnek, ha elmondom, mindenki pontosan azt kapja, amit megérdemel.Az El a kezekkel a papámtól! ismert-bevált receptek szerint építkezik, ez nem csupán a motívumokra, a fordulatokra vagy a dalbetétek ütemezésére igaz, hanem nagyjából mindenre. Az összetevők közül a látvány a legjobb, tényleg gyönyörködteti a szemet a színek tobzódása, ám ehhez hasonlót dettó láttunk már, többek közt a Charlie és a csokigyár című Tim Burton-klasszikus jutott eszembe a kétezer-nullanullás évek közepéről.Van más is, ami jó, például a főszerepben a 11 éves Marczinka Bori, és bejött nekem Nagypál Gábor is mint Frici, a kackiás bajszú kertész-sofőr-bűvész, sőt a többiekkel sincs sok gond. Az csak az én speciális bajom, hogy mély nyomokat hagyott bennem a szezon korábbi megafilmes bemutatója, amelynek az a címe, hogy Elkúrtuk, és amelyben Bokor Barna játszotta Hann Endrét, a sunyin konspiráló közvélemény-kutatót és -formálót, ettől nehezemre esett elvonatkoztatni. Annak ellenére is, hogy Bokor sokkal cukibb András szerepében, igaz, a paragrafusok és az igazságok közötti ellentmondásokkal ezúttal is meggyűlik a baja. A főgonosz itt Pálmai Anna, az álnok mostohaaspiráns.Extra bónuszként éltem meg mindezek mellett, hogy megismerhettem Csobot Adélt. Nem állítom, hogy még soha nem hallottam róla, de őt magát tényleg nem hallottam vagy láttam, ez varázsütésre megváltozott. Kedves lány, mindig mosolyog, hajszálpontosan ugyanúgy, a mesefilmekben ennyi elég, hogy egy András – még egyszer: tehát nem Endre – levétessék a lábáról.A dalbetétek kérdéskörét is érintettem fentebb, ezzel kapcsolatban bővebben ki kell fejtenem, hogy kevesebb is elég lehetett volna belőlük. Ezt bizonyára azért hangsúlyozom, mert nem az átalam preferált műfajok kerülnek előtérbe. Ha mélyebben belegondolok, még mindig jobban jártam, mintha azok közül a jórészt animációs dübörgések közül kellett volna végigszenvednem valamelyiket zenéstül, amelyek előzeteseivel végigszőnyegbombázták az érzékszerveimet a kezdés előtt.Kis híján elfelejtettem, van közben néhány kétségkívül vicces poén is, ezeket nyilván nem kezdem el lelődözni. A legmókásabbikban Frici kertész-sofőr-bűvész színes cilindere játssza a főszerepet Pálmai Annával karöltve.Mindent egybevetve újfent arra jutottam, amire az utóbbi időben nem először: honfitársaink megtanultak nem annyira pocsék filmeket készíteni, ez alól Dobó Kata és a stábja sem kivétel. Maradandó hatások ebből nem következnek, se negatív, se pozitív előjellel, de én pont nem vagyok telhetetlen típus. Azt meg, hogy első vagy másodvonalbeli tévék fogják adni az El a kezekkel a papámtól!-t későbbi karácsonyokon, ebben a pillanatban nem tudom megmondani, de nem is fontos. Nekem személy szerint pláne nem, minthogy repetázni nem készülök.