444 a kommenteren - 444

444 444

Egy gyerek menedzselte az ügyfélkapcsolatokat egy keceli család drogbizniszében

A Kiskőrösi Járási Ügyészség kereskedéssel, bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt vádat emelt egy öttagú keceli család négy felnőttkorú tagjával szemben. 2018. és 2020. között az alkalmi munka mellett abból éltek, hogy az asszony börtönben ülő testvérének vevőkörét átvéve bika fantázia nevű dizájnerdrogot és kristályt árultak – néha 18 év alatti - vevőiknek. A megrendelések fogadásába és a vevőkkel való levelezésbe bevonták a kiskorú gyereküket is. A szintetikus drogok beszerzése 2018-tól a 2020 nyarán történt elfogásukig a családfő feladata volt és ő végezte konyhai mérlegen a kiadagolást is. Ezután két nagykorú fiával együtt 0,1-0,2 grammos csomagokat készítettek, amit 1000,- Ft/adag áron értékesítettek.A vevők az egyik közösségi oldalon illetve sms-ben küldték el megrendeléseiket, amiket a család kiskorú gyereke fogadott, majd a szülőkkel való egyeztetés után az anyag milyenségéről, a szállítás időpontjáról és módjáról szintén ő küldte el a tájékoztatást. Vevőkörükbe tartozott több tizennyolc év alatti fiatal is, akik napi vagy heti rendszerességgel alkalmanként 3-10 adagot vettek tőlük.Az alufólia paketteket a család felnőtt férfitagjai vitték el személyesen, míg a lakásukon megjelenő vevők az asszonynak fizették ki az átvett dizájner drog árát.A kiskőrösi rendőrök a család házában tartott kutatás során droggal szennyezett mérlegeket, szívószálat, továbbá az asszony ruházatában több millió forint készpénzt találtak, amit lefoglaltak.Az ügyészség a család négy nagykorú tagját kereskedéssel, bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja. Emellett a szülőknek kiskorú veszélyeztetése miatt is felelniük kell. A letartóztatásban lévő vádlottak bűnösségéről a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni. (Ügyészség)
fel 0 le