444 a kommenteren - 444

444 444

Hörcsik Richárdnak majdnem két tucat díszpolgári címe van, de erre különösen büszke

„Baráti körben szoktam beszélgetni és emlékeztetni a régi ismerősöket, hogy a képviselő úrral, Dr. Hörcsik Richárddal, én úgy szoktam említeni, hogy Richárd barátommal, együtt rúgtuk a focit Fonyban” - mondja a Zemplén TV riportjában Ivancsó János Sándor, Fony polgármestere abból az alkalomból, hogy díszpolgári címet adományoztak a térség fideszes képviselőjének. A riportból kiderül, hogy Hörcsik „közel két tucat település díszpolgára, azonban szívéhez kifejezetten közel áll a most átvett, fonyi díszpolgári cím, ugyanis a településen nőtt fel”. A polgármester szerint nem is kellett kérni a testületet, hogy szavazzák meg. „(...) egyértelmű volt, mert amit ő lobbizott a térségért és Fony életében, itt a kormány segítségével mindent elértünk”. Hörcsik számára mindez „nagyon nagy megtiszteltetés”. „Nagyon sok díszpolgári címet kaptam, de hát Fony, ahol fiatalságom jelentős részét töltöttem, közelebb áll hozzám, és éppen ezért még nagyobb öröm számomra, hogy ezt a kitüntetést át tudtam venni. Eszembe jutnak a gyermekkori évek, eszembe jutnak azok a fonyiak, akik már nincsenek közöttünk. Visszaemlékezvén a hatvanas, hetvenes évekre, kemény esztendők voltak. Mégis csodálatos gyermekkorom volt. Ezért áll hozzám közel ez a település ma is, és szoktam mondani, hogy itt Abaújban, különösen Fonyban, hogy szeretnék visszaadni mindazért, amit én kaptam gyermekkoromban” - mondja Hörcsik. A kitüntetést és a vele járó zöld edényt a képek alapján kis számú, de érdeklődő közönség jelenlétében adták át. „A képviselő a jövőben is szeretné segíteni a települést, lehetőségeihez mérten, ahol gyerekkorát töltötte” - zárul a riport.
fel 0 le