444 a kommenteren - 444

444 444

Vadászó farkasfalkához csatlakozott egy medve, majd egyszerűen lenyúlta a zsákmányukat

A Yellowstone nemzeti park munkatársai tettek közzé egy általuk szokatlannak nevezett jelenetet bemutató videót, írja a Guardian: a park területén élő farkasfalkához csapódott a vadászat során egy grizzlymedve, majd egyszerűen lenyúlta a zsákmányukat. Az eset még októberben történt, csak most osztották meg a videót arról, ahogy a farkasok jávorszarvasokra indulnak vadászni. A falka több részre szakadt, és az egyik kontingens sikerrel is járt, elejtettek egy nőstény jávorszarvast. Ekkor azonban megjelent a falkával addig együtt mozgó medve, és ellopta a tetemet. Az állatok viselt dolgaival foglalkozó szakirodalom kleptoparazitizmusként ismeri a jelenséget, amikor az egyik faj egyede lopás útján szerez meg javakat vagy erőforrást (elsősorban persze táplálékot) egy másik faj egyedeitől, és ugyan számos példát ismerni hasonló viselkedésre az állatok körében, medvék és farkasok között ritkán fordul elő az ilyesmi. A nemzeti park tájékoztatása szerint ugyanis a farkasok és a medvék általában külön vadásznak, és olyan ugyan gyakrabban előfordul, hogy a farkasok által elejtett tetemre mennek rá a medvék, de az jóval ritkább, hogy a medve aktívan be is száll előbb a vadászatba. Közleményük szerint a medve szemszögégből nézve kifejezetten sok energiát igényel, hogy csatlakozzon egy farkasfalkához, ugyanakkor ha sikerrel jár a zsákmány megszerzésében, akkor kifizetődhet a stratégia. Egy frissen elejtett felnőtt jávorszarvas teteme pedig nagyszerű energiaforrás a téli hibernációra készülő medvének. A kutatók megfigyelték azt is, ahogy a farkasok (vélhetően felháborodva és türelmetlenkedve, de) végignézték, ahogy a medve eszik az elejtett állatból, és csak utána mehettek rá a maradékra. Ebben semmi meglepő nincs: mivel vadászni rendkívül fáradtságos és kétes eredményekkel jár, a farkasok általában inkább kivárják, amíg a medve végez a tetemnél, mert még így is jobban járhatnak, mintha új vad után erednének. A Yellowstone parkban az elmúlt években rögzítettek olyan jeleneteket is, amikor a medvék és a farkasok összecsaptak: 2019-ben például egy túravezető készített felvételt arról, hogy egy grizzly védte magát egy falkával szemben. A konfliktus tárgya akkor is egy jávorszarvas teteme volt. A parkban amúgy 150 grizzly és mintegy 123 szürke farkas él, akik telente elsősorban jávorszarvason élnek.
fel 0 le