Ha az áldozatok beszélnek az átélt bántalmazásról, az elkövetők gyakran beperelik őket. Ezekben az esetekben hiába igaz az erőszak ténye, egy rágalmazási perben az alperesnek, tehát az áldozatnak kell bizonyítania az igazát. Minél több idő telik el a bántalmazás és a nyomozás között, annál nehezebb beszerezni a bizonyítékokat. Ráadásul a hatóságok még csak mostanában kezdték megtanulni, ilyen esetekben hogyan kell kihallgatni a traumatizált, sokszor rettegő áldozatokat. Szilágyi Liliána úszó december végén írt és beszélt arról több helyen, hogy az apja gyerekkorától kezdve bántalmazta lelkileg, testileg és szexuálisan. Az apa, Szilágyi Zoltán ügyvéd és úszóedző, tagadta a lánya állításait és pert helyezett kilátásba. Spronz Júlia jogvédővel, a Patent Egyesület jogsegélyszolgálatának vezetőjével beszélgettünk.Szilágyi Zoltán azt ígérte, hogy eljárást indít Szilágyi Liliána ellen. Miért perelheti, rágalmazásért?Igen, ilyenkor gyakran ez történik.Ezek szerint a jogi fenyegetőzés bevett taktika bántalmazási ügyekben?Nemcsak fenyegetőznek, hanem el is indítják. A bántalmazott nők, gyerekek általában nem csak azért nem beszélnek a nyilvánosság előtt az őket ért abúzusról, mert szégyellik magukat vagy rossz erről beszélni. Gyakori, hogy nem akarják kitenni magukat rágalmazási pereknek. És ezeket a pereket sokszor meg is nyerik ellenük az elkövetők.Megjegyezném, hogy a rágalmazás helyett/mellett egyre inkább kezd elterjedni a személyiségi jogsérelem (vagyis a jó hírnév megsértése) miatti kártérítés, illetve a sérelemdíj megfizetése iránti polgári perek gyakorlata is. Ezeket az erőszak elkövetői szintén előszeretettel húzzák elő, ha a sértett fél beszélni kezd az őt ért bántalmazásról. (Például Orosz Bernadett ellen is pert indított a volt barátja, miután a nő Facebookon megírta, hogy a férfi brutálisan megverte - a szerk.)Egy rágalmazási perben az áldozatnak kellene bizonyítania, hogy a bántalmazás megtörtént?Igen. De csak ha lehetőséget kap rá, ugyanis ez nem magától értetődő. Nagyon sokan vannak tévedésben arról, hogy mi a rágalmazás, azt gondolják, hogy azt értjük ezalatt, ha valaki valótlant állít a másikról. De valójában a rágalmazás bűncselekménye kimerül abban, hogy valaki a másikról a becsület csorbítására alkalmas tényt állít. Ehhez képest azt a megoldást hozza a büntető törvénykönyv, hogy úgy tudja kimenteni magát az elkövető – és ez alatt most a bántalmazott felet értjük –, hogyha tudja bizonyítani az állításait. De ez egy következő kör, mert a valóságbizonyítás nem feltétlenül az eljárás része. A bíróság akkor engedélyezheti ezt a jogszabály szerint, hogyha meggyőződik arról, hogy a közérdek vagy bárkinek a jogos magánérdeke indokolta a becsületsértő kijelentés megtételét. Csak ekkor mentheti ki magát a rágalmazó fél, azáltal, hogy bebizonyítja: tényszerűen igaz, amit állított. Nekünk volt már olyan ügyünk, ahol el se jutott az ügyfelünk, a bántalmazott nő addig, hogy bizonyítani tudjon, mert a bíróság nem adott rá lehetőséget. Mi számít közérdeknek és mi jogos magánérdeknek?Ezt mindig az eset körülményei támaszthatják alá, és sok múlik a bíróság szubjektív megítélésén. Szerintem például az, hogy más bántalmazott gyerekek kapjanak megerősítést, hogy érezzék, hogy nincsenek egyedül, simán lehet közérdek. Vagy az a törekvés, hogy valaki védje a rokonát, hogy segítsen neki is kiszállni a bántalmazó kapcsolatból, az lehet jogos magánérdek. Lennének ötleteim. De ezek nincsenek jogszabályban rögzítve, a bíróság a körülmények mérlegelése alapján dönt és természetesen a jogalkalmazói precedensdöntések mutatnak ebben irányt.A bántalmazási ügyek mennyi idő alatt évülnek el?Attól függ. A Btk. szerint a bűncselekmény felső büntetési tétele az elévülési idő, de minimum 5 év, ez az általános. Ha a bűncselekményt magasabb büntetési tétellel büntetik, például 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel, akkor 8 év alatt, és így tovább. Ha maradunk a kiskorú veszélyeztetésénél, amibe a gyerekek ellen elkövetett bűncselekmények legtöbb formája tartozik, az szintén 5 év. A szexuális bűncselekményeknek magasabb a büntetési tétele, de ez is attól függ, hogy pontosan mi történt. A Sipos-ügy kapcsán módosították úgy a Btk-t 2014-ben, hogy a kiskorú sérelmére elkövetett súlyosabb szexuális bűncselekmények sosem évülnek el, az enyhébben büntetendők esetén pedig a szabály szerint csak 18 éves kortól indul el az elévülési idő.(Sipos Pál, vagyis S. tanár úr módszereiről és áldozatairól Magyari Péter írt 2014-ben nagy hatású cikket: Utána minden állat szomorú - a szerk.)Ez természetesen csak feltételezés, de ha Szilágyi Liliána súlyosabb szexuális bűncselekmény áldozata volt, akkor, bár most 25 éves, elméletben lenne még lehetősége pert indítani?Túl sok a ha. Nem tudjuk, hogy mi történt vele, nem tudjuk, hogy mikor történt. Elvi szinten nem kizárt, hogy van olyan cselekmény, ami még nem évült el, de ez nagyon teoretikus feltételezés.Attól függően, hogy hivatalból indul eljárás kiskorú bántalmazása miatt és az áldozat még mindig kiskorú, vagy a 18. évét betöltve maga indít pert, van különbség abban, hogy hogyan zajlik az eljárás?Nincs. Attól, hogy közben valaki felnőtté vált, azok a bűncselekmények nem változtak, hiszen a sértettje továbbra is egy kiskorú volt. Maga a nyomozás nem változik attól, hogy mikor és kinek a kezdeményezésére kerül rá sor. Pusztán annyi a különbség, hogy évek elteltével meglehetősen nehéz bizonyítékokat beszerezni. De a kiskorúakkal szemben elkövetett mindenfajta bűncselekmény hivatalból üldözendő.Milyen bizonyítékokat fogad el legnagyobb súllyal ilyen esetekben a bíróság?A legerősebb bizonyíték, ha van kép- vagy hangfelvétel az esetről. Azt nagyon nehéz lesöpörni az asztalról. Nyilván nem ez a jellemző, de mi már találkoztunk ilyen üggyel. Az ambuláns lap rögzíti a külsérelmi nyomokat, önmagában viszont nem bizonyítja, hogy ki okozta a sérülést.Főleg a gyerekek sérelmére elkövetett szexuális jellegű bűncselekményeknél szoktak igazságügyi pszichológus szakértőt kirendelni, és ő az, aki kimondja, hogy igen, valós a trauma: élményszerű a gyerek elbeszélése, nem konfabulál, reális, amiket elmond, és a tünetei is adekvátak az általa elmondottak ismeretében. Meg persze ugyanennek az ellenkezőjét is.Több év elteltével mennyit ér egy pszichológusi szakvélemény?Önmagában egyik bizonyíték sem megingathatatlan, de ezek összeadódnak, és egymást erősítve alapozzák meg a vádat, támasztják alá az elkövető felelősségét. De ha x év elteltével készítenek egy igazságügyi pszichológus szakértői véleményt, az egészen más képet fog adni, különösen akkor, ha közben az áldozat már elkezdte feldolgozni az őt ért traumát. Így a szakértő sem tud hipotézisekbe bocsátkozni, hogy mi történhetett 7-8-15 évvel ezelőtt, mert sok a változó, amit figyelembe kell vennie. Olyan elő szokott fordulni, hogy azt mondja a szakértő: el tudom képzelni, hogy ez történt, de per pillanat ez már nem mutatható ki.Az utóbbi években többször volt szó arról, hogy akár fizikai, akár szexuális erőszak esetén a kihallgatások során sem a felnőtt, sem a kiskorú áldozatokkal nem bánnak különösebben humánus módon. Ez még mindig így van?Intézményes változásról nem beszélhetünk, nem lehet kijelenteni, hogy a rendőrség vagy a bíróság nem csinál ilyet. Ehelyett esetleges a dolog: azokon a helyeken, ahol a vezetés ezt a témát fontosnak tartja, ott képzik erre az eljáró nyomozókat, bírókat. Azt tapasztaljuk, hogy ahol a vezető fordít erre figyelmet, energiát, és persze költségvetést is rendel hozzá, és tudatja a beosztottjaival, hogy ez számára fontos, ott van változás. Ez pont azt támasztja alá, amit az egyesületnél régóta mondunk, hogy a családon belüli, illetve nők elleni erőszak hatékony kezeléséhez egyszerűen csak meg kell tanulni ezeknek az eseteknek a szakszerű ellátását. Ki kell alakítani rá egy protokollt, és akkor úgy fognak eljárni a jogalkalmazók, ahogy kell. Csak vezetői akarat kell hozzá.Mindenesetre jelenleg nincs országos, minden egyes bíróra, rendőrre vonatkozó átfogó kampány vagy központi ukáz. Szórványos és meglehetősen izolált egyéni törekvések vannak, és ott értékelik is az áldozatok, hogy empátiával kezelték őket, szakszerű volt a kikérdezés, valóban odafigyeltek az igényeikre. Tényleg nem ördöngösség, pusztán az sokat számít, hogy emberként bánnak a bántalmazottakkal, figyelnek a testi-lelki jóllétükre, hogy ne rideg helyiségbe vigyék be őket – bár még az a legkevesebb. Emberi gesztusok már elegendők ahhoz, hogy ne úgy távozzanak az áldozatok, hogy jobban jártak volna, ha nem kérnek segítséget.Nemrég Zsiga Katalin esetében olvashattuk, hogy hét és fél órán keresztül tartott a kihallgatása. Laikus szemmel soknak tűnik, hogy egy traumáról ennyi időn keresztül kelljen beszélni.A hosszas meghallgatás nem feltétlenül baj, az lehet az alaposság jele, ráadásul Zsiga Katalint nem frissen bántalmazták előtte. Míg Orosz Bernadett esetében abszolút ez volt a helyzet: éppen akkor verték majdnem halálra, becitálták, és hosszasan hallgatták ki. Nem kapott enni, nem tudott kimenni, nem kapott fájdalomcsillapítót, szinte gondolkodni sem tudott. Ő kifejezetten panaszolta is ezt utána.De egy hosszú meghallgatás szolgálhatja az áldozat érdekét, hogyha közben van arra lehetősége, hogy ha elfáradt, kapjon fél óra szünetet, ha szomjas, éhes, az alapvető szükségleteit elégítsék ki.Tavaly-tavalyelőtt is voltak olyan időszakok, amikor szinte szünet nélkül jöttek a hírek nagyon súlyos, családon belüli erőszak ügyekről. Ez azért van, mert több derül ki, vagy nőtt a száma ezeknek az ügyeknek? Vagy esetleg több vádemelés történik?Utóbbiról nem tudok nyilatkozni, erről nincsenek nyilvánosan hozzáférhető statisztikák. A büntetőstatisztikák egyébként még mindig egy fokkal jobbak, mint a családjogi ügyeké, de azért a magyar statisztikai adatgyűjtés ezen a téren igazán gyerekcipőben jár. Általánosságban azt tudom mondani, az alapján, ami nálunk lecsapódik, nem hiszem, hogy sokkal több ügy lenne. Viszont egyrészt az áldozatok maguk is elkezdtek tudatosodni, ez köszönhető annak, hogy egyre több ügy kerül nyilvánosságra és ez megerősíti a többi áldozatot, pláne a hírességek ügyei, ha beszélnek a bántalmazó kapcsolataikról. Másrészt az internet terjedése is nagyon sokat lendített az érintettek tudatosodásán, már sokkal hamarabb azonosítják magukat családon belüli erőszak áldozataként. Sokkal könnyebben hozzáférhetnek a tudáshoz, a sorstársakhoz, és a segítő hálózatokhoz is, hogy egy ilyen kapcsolatból, családból ki tudjanak lépni. Ezzel együtt a sajtó is érzékenyebb lett a témára, és az ingerküszöb lejjebb került az évek során. A nemzetközi tapasztalat az, hogy borzasztó nagy a látencia, onnan jönnek fel az ügyek, amik jobban hallhatók, láthatók.Azt se felejtsük ki, hogy az utóbbi években, évtizedekben nem voltak olyan átfogó és szakszerű kormányzati vagy állami intézkedések, amelyek indokolták volna akár az esetszám csökkenését, akár a növekedését. Valódi, hatékony kormányzati beavatkozás nem történt, ezért nyilvánvaló, hogy ez nem indukált változást. A nemzetközi jó gyakorlat, illetve az ezzel foglalkozó szakirodalom egyébként azt mondja, hogy a hatékony fellépésnek nem az alacsonyabb esetszám a fokmérője, hanem a halálos áldozatok számának a csökkenése. Ott érhető tetten igazán, hogyha létezik megfelelő, hatékony szakpolitika egy országban a párkapcsolaton belüli erőszakkal szembeni fellépésre. Nálunk ilyen nincs, ezért aztán nem is csökken a halálos esetek száma.A látencia arányára vannak becslések?2012-ben készült utoljára erről átfogó reprezentatív kutatás, az eredményei 2014-ben jelentek meg, amit a kollégáim is feldolgoztak. Az FRA (az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége) és az EnyÜBS (a Belügyminisztérium által készített egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika) adatai alapján a 20-74 év közötti nőknél a szexuális erőszak eseteinek mindössze 2,4 ezrelékét regisztrálták, fizikai erőszaknál pedig 5 ezrelékét. De sajnos ebben a kiskorúak, és a 18-20 év közötti fiatal nők sincsenek benne, fiúk pedig egyáltalán nem.A címlapkép illusztráció. Fotó: Christian Gertenbach/Unsplash