Öt naptári napon belül 25 millió forintot kéne befizetnie a Greenpeace-nek, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság egyáltalán foglalkozzon a fertői közbeszerzést megtámadó beadványával. Többször írtunk róla, hogy a kormány a környezetvédők, az EU és az UNESCO tiltakozása ellenére tavaly elkezdte Fertőrákos közelében a Fertő Part nevű komplexum kialakítását: 34 ezer négyzetmétert építenek be, lesz szálloda, vitorlásklub, sportközpont, ökocentrum, bungalók, motelek és egyebek. Az első fázis, a part átalakítása lassan a végére ér, most a másodikra, az építkezésekre kéne kivitelezőt találni. November végén gyorsított eljárásban írtak ki egy tendert erre vonatkozóan mondván, ha csak egy-két hétre is leállna a munka a Natura 2000-es területen, akkor „az állatvilág valamely eleme azonnal elfoglalja, birtokba veszi”. Ám két hét múlva vissza is vonták ezt a közbeszerzési pályázatot és karácsonykor írtak ki egy újat. Ezt támadta meg a múlt héten a Greenpeace. Ahogy közleményükben írják, ún. igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetnie annak, aki ma Magyarországon meg akar támadni egy közbeszerzést. Ennek mértékét egy 2015-ben módosított rendelet állapítja meg és a díj a beszerzés becsült értékének 0,5%-a, de legfeljebb 25 000 000 forint lehet. Ezt az összeget kellene most befizetnie a Greenpeace-nek, hogy a Döntőbizottság foglalkozzon a panaszával.A Döntőbizottság végzéséből az is kiderül, hogy a fertői közbeszerzési eljárás második ütemének becsült értéke 35 781 669 000, tehát majdnem 35,8 milliárd forint. Ez a jelenleg zajló, a Mészáros és Mészáros Kft. által elnyert 9,38 milliárd forint értékű munkákkal együtt már meghaladja a 45 milliárd forintot.Korábban mi is többször az eddig ismert összeget, azaz 30 milliárd forintot jelöltük meg a beruházás összköltségeként. Összehasonlításképp, ez az összes magyar nemzeti parkunk több mint 7 évi összköltségvetése - teszi hozzá a Greenpeace.A Greenpeace Magyarország azért kérte a közbeszerzési kiírás jogellenességének megállapítását, mert az még a környezet- és természetvédelmi engedélyekben leírtaknak sem felel meg szerintük. A közbeszerzési kiírásban megadott adatok ugyanis a civil szervezet számítása szerint jóval túlterjeszkednek az engedélyezett méreteken, szinte minden egyes részelemnek nagyobb a területe, mint ami az engedélyben szerepel. A kiírásban szereplő 26 apartmanház, egy fürdőház és mintegy 150 strandpavilon építésére pedig egyáltalán nincs is engedélye a 100%-os állami tulajdonban lévő Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-nek - írják.
444 a kommenteren - 444
15 milliárddal drágult a Fertő tavi beruházás