A vádemelésnél tart az a 2021. február 13-ai budapesti eset, amelynek során életveszélyes sérüléseket szenvedett egy bántalmazott buszsofőr. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint „egy 31 éves férfi nem vette fel a maszkját, ezért a járványügyi szabályokra tekintettel a sofőr nem nyitotta ki neki a busz ajtaját. A méltatlankodó férfi a buszról leszálló sofőrt ezután ököllel fejen ütötte." A vádirat szerint a vádlott a IV. kerületi István út és Munkásotthon utca sarkán lévő buszmegállóban egy barátjával együtt fel akart szállni az Újpest-Központ irányából érkező 30-as buszra. A sofőr észlelte, hogy a vádlott orrot és szájat eltakaró maszk nélkül akar felszállni, ezért nem nyitotta ki a busz ajtaját. A vádlott az első ajtóhoz ment, számon kérte a sofőrt, aki jelezte, hogy az ajtót csak akkor nyitja ki, ha maszkot vesz fel az utas.Miután a vádlott a megállóban „tovább méltatlankodott”, a sofőr kinyitotta az első ajtót, leszállt a buszról, majd a vádlotthoz fordult. A 31 éves férfi ekkor egy hirtelen mozdulattal ököllel arcon ütötte a sofőrt, amitől a sértett eszméletét vesztve hanyatt esett és a fejét az aszfaltozott járdába ütötte. Ezután a vádlott az eszméletlen sértettet a földön hagyva elhagyta a helyszínt. A sértetthez a busz utasai hívtak mentőt.A sértett életveszélyes fejsérüléseket szenvedett, írja a főügyészség, amely a büntetett férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés, valamint közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt nyújtott be vádiratot, végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozva. Az ügyhöz mellékelt videón a bűncselekmény előzménye látható, egészen addig, amíg a sofőr leszáll a buszról. A vádlott a következő pillanatban támadt rá.
444 a kommenteren - 444
Életveszélyesen megsérült a buszsofőr, amikor megütötte a maszkot felvenni nem hajlandó utas