Vádat emeltek két férfi és két nő ellen, akik a járványt kihasználva hamis kézfertőtlenítő-szert gyártottak és értékesítettek, a csalással pedig hét sértettnek több mint 28 millió forint kárt okoztak. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint az egyik vádlott, egy 54 éves férfi horgászcsalik előállításával és gyártásával foglalkozó céget vezetett, a másik vádlott, egy 49 éves nő pedig egy másik cég ügyvezetője volt. Miután a járvány mindkettejük cégének betett, 2020 márciusában kitalálták, hogy alkoholalapú kézfertőtlenítőszert gyártanak majd, ehhez azonban nem volt hatósági engedélyük.A kézfertőtlenítőket egy X. kerületi családi ház állították elő, gyógyszertári alkohol helyett alapanyagként pedig vodkát használtak fel. A különböző kiszerelésben előállított termékeket fel is matricázták, azok azonban hamis adatokat tartalmaztak a termékek összetevőiről, illetve bakteriális hatásáról, illetve arról hogy a termék 96 százalékos gyógyszertári alkoholt tartalmaz, valamint hogy „az ÁNTSZ által ajánlott összetevők alapján” készült. A valóságban azonban a termékek vírusölő hatása nem volt megfelelő, tényleges összetevői nem feleltek meg a fertőtlenítőszerek jogszabályi előírásainak.Az ügynek hét sértettje van, egyikük összesen 13 ezer terméket vásárolt a vádlottaktól különböző kiszerelésben, összesen 20 millió forintért. A többi sértett összesen további 4500 terméket vásárolt, 8 millió forintért.A Budapest X. és XVII. kerületi ügyészség a vádlottakkal szemben üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett csalások miatt nyújtott be vádiratot. A kerületi ügyészség a vádlottakra börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását kérte. (MTI)
444 a kommenteren - 444
Vodkából csináltak kézfertőtlenítőt, 28 millió kárt okoztak, börtönbe mehetnek