"Így néz ki a teljes bevándorlási stratégiájuk, a saját szememmel láttam. Fogják a srácokat, lefotózzák, kikérdezik őket és 15 perccel később már vezetik ki őket a kerítésen kívülre, és mehetnek vissza Szlovákiába" - mondta Tucker Carlson a Fox News csatorna összeállításában. A műsor Carlson új, hamarosan megjelenő dokumentumfilmjét volt hivatott reklámozni, aminek a címe: Magyarország kontra Soros György – harc a civilizációért - írta a hvg.hu.A cikk szerint a mintegy hét percig tartó beszélgetés alatt vetítenek egy rövid ízelítőt a filmből, majd Tucker Carlson veszi magához a szót, és hosszasan értekezik Magyarország bevándorlási politikájáról, ennek kereteiben költözik a déli határkerítésünkhöz Szlovákia. Ezután a tévés arról beszélt, hogy Magyarország semmivel sem kevésbé demokratikus ország, mint az Egyesült Államok, és nem igaz, hogy egyetlen párt tartaná a kezében a kormányzás minden eszközét, ráadásul Orbán még el is veszítheti a 2022-es választásokat, tehát Carlson szerint Magyarország nem tekinthető tekintélyelvű államnak. Szó esik még a műsorban természetesen Soros Györgyről is, aki Tucker Carlson szerint a nyugati civilizációt vette célba - írta a hvg.hu.Ebben a cikkben írtunk arról, hogy Tucker Carlson, az amerikai Fox News műsorvezetője és a NER nagy kedvence pár napja bejelentette, hogy ismét Magyarországra érkezik. Műsorában pedig a vendége volt Szijjártó Péter, akit először méltatott a csodálatosan olcsó és hatékony határkerítés miatt, majd arról kérdezte, más országok miért nem tanulnak a példánkból.
444 a kommenteren - 444
Tucker Carlson dokumentumfilmet forgatott Magyarországról, bár szerinte a déli határkerítés túloldalán Szlovákia van