A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a hatvanas éveiben járó férfinak a büntetőügye, aki 2019 szeptemberében, miután felmondott a munkahelyén, az egyik közösségi oldalon azt írt a volt főnökéről, hogy „fizetni nem szeret, csak ígér”, ezért „csak az jelentkezzen” a cég álláshirdetésére, „akinek sok pénze van”. A bíróság közleménye szerint bérvitájuk sosem volt egymással.A cég ügyvezetői magánvádas büntetőeljárást kezdeményeztek ellene. A Szolnoki Járásbíróság több tárgyalást tartott az ügyben, és az utolsón, 2021. szeptember 29-én ítéletet hozott. A büntetlen előéletű férfit, aki bár elismerte a bűncselekmény elkövetését, de tagadta bűnösségét, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság, amiért megrovásban részesítette, és a magánvádló jogi képviselőjének 130 ezer forint összegű munkadíja, mint bűnügyi költség viselésére kötelezte.A magánvádló tudomásul vette az ítéletet. A vádlott is tudomásul vette az alkalmazott intézkedést, az ítélet, őt bűnügyi költség megfizetésére kötelező rendelkezése ellen azonban fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol nemrég jogerősen lezárult.A fellebbezés után a Szolnoki Törvényszék 2022. január 7-én meghozott másodfokú döntésében az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a vádlottat már csak 70 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte. (Bíróság.hu)
444 a kommenteren - 444
Bírósági megrovást kapott egy férfi, mert azt írta a volt főnökéről a Facebookon, hogy nem szeret fizetni