444 a kommenteren - 444

444 444

Orosz Anna: Erre a rendszerre rámegy az életünk, így nehéz azt mondani, hogy csinálja más

Marad a politikában akkor is, ha nem veri meg a fideszes Simicskó Istvánt Újbudán. Fekete-Győr Andrást le kellett váltani látványos bukása után. Donáth Anna erőskezű elnök, de nem nagy barátnők. Érvénytelenül szavaz a gyermekvédelmi népszavazáson. „Ez nem az a pillanat, amikor nyilvánosan kell tárgyalni a konfliktusokat.” Interjú Orosz Annával, a 2. számú egyéni választókerület, Újbuda közös ellenzéki jelöltjével, momentumos alpolgármesterrel. Egy szűk évvel korábban kilépett, aztán a 2019-es önkormányzati választás előtt újra belépett a Momentumba. Miért szállt ki a politikából és miért tért vissza? 2017 januárjában lépett a nyilvánosság elé a Momentum, és én is akkor kezdtem el politizálni. Természetes lépés volt számomra, mert tenni akartam valamit az országért és a rendszer ellen, a Momentum pedig lelkes és új politikai közösség volt, ahol ezt meg tudtam valósítani. Ez nem tudatos elhatározás volt, inkább organikus folyamat eredménye, és ezek intenzív évek voltak: a népszavazási majd a választási kampány alatt végig nagy nyomás alatt dolgoztunk. Kellett egy kis szünet, hogy átgondoljam, mit jelent, mivel jár a politika, hogyan tudom ezt csinálni. Átmeneti időszakként tekintek arra a háromnegyed évre, amit a Political Capital elemzőjeként töltöttem, és amíg nem voltam a párt tagja. Közben gyorsan világossá vált számomra, hogy nem tudok úgy itthon élni, hogy ebben aktívan nem veszek részt. Békés, demokratikus klímában nem biztos, hogy pártpolitizálnék. De így, hogy az életünk megy rá, nehezebb azt mondani, hogy oké, csinálja más.Volt egy konkrét pillanat, vagy esemény, ami kiváltotta ezt a döntést, vagy csak a választások miatt időzített így? Az egy elég intenzív kilenc hónap volt a politikában: akkor zajlottak a rabszolgatörvény ellen parázs tüntetések. Emlékszem: beteg voltam, influenzásan feküdtem otthon, onnan néztem a tüntetéseket, és azt éreztem, hogy nekem az utcán kéne lennem; hogy rettenetes érzés az, hogy ebben nem veszek részt.Akkor ezzel elkötelezte magát a politikusi hivatás mellett? 2013-ban, miután hazajöttem Berlinből, a Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet elemzőjeként magyar és európai kormányzati programok értékelésével foglalkoztam. Azt kutattam, mitől lesz hatékonyabb egy iskolarendszer, miként lehet érdemben segíteni a munkakeresőknek, hogyan lehet a nők visszatérését segíteni a munkaerőpiacra gyerekszülés után. Akkor tudatosult bennem, hogy a szakpolitikai tervezésnek a Fidesz rendszerében nem sok értelme van, ha az ember tényleg változást szeretne elérni. Olyan értelemben vagyok tehát elhivatott, hogy felelősségemnek érzem tenni az országért. A képességeim, tudásom és tapasztalatom alapján azt gondolom, hogy ez az a terület, ahol a leginkább tudok tenni ezért. Az biztos, hogy engem mindig az fog hajtani, hogy a köz érdekében tegyek jót, de ezt nem feltétlenül örökké politikusként kell tennem. Sőt, szerintem nem is szabad 30-40 évekig űzni az aktív pártpolitizálást.Másként kérdezem akkor: hogy ha idén nem jut be a parlamentbe, nyomja tovább? Vagy van B terv?Nem számolok a vereség lehetőségével, a csapatommal minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy Újbudán és az országban is leváltsuk a Fideszt. Arra készülök, hogy április 3-ától az országgyűlésben képviselem tovább az újbudaiakat - ha véletlenül mégsem sikerülne, biztosan nyomom tovább. Alpolgármesterként és önkormányzati képviselőként is lesz dolgom.Sima előválasztási győzelmét - 70 százalékkal verte Gy. Németh Erzsébetet - az elemzők az erős utcai jelenléttel magyarázták. Mi a mindennapi tapasztalat: mennyire a nagypolitika és mennyire a helyi ügyek határozzák meg a választói preferenciákat? A két dolog összefonódik. A választás a rendszerrel való elégedetlenségben gyökerezik, de ez az elégedetlenség nem a nagypolitikai kommunikáció szintjén megfogalmazott problémákból, hanem a mindennapi tapasztalatból fakad: hogy nem működnek az iskolák, a kórházak, és megfizethetetlenül drága az élelmiszer. Nemrég egy negyedik generációs pedagógus - egy iskolaigazgató - azt mondta nekem, hogy már saját gyerekét is pályaelhagyásra buzdítja, annyira elhanyagolja a Fidesz az oktatást, olyan rettenetesen alacsony a pedagógusok fizetése és megbecsültsége. Kopogtatás alkalmával pedig egy fiatal apuka arról mesélt, hogy édesanyja hónapok óta vár egy életmentő műtétre az állami egészségügyben. A zöldterületeink beépítése gyakorlatilag mindennapos élménye az újbudaiaknak. A Fidesz fékezhetetlen lopásvágya és felelőtlensége az életünk minden területén nyomot hagy. Azért a helyi ügyeket képviselem, mert ameddig lózungokban van szó arról, hogy a Fidesz tiporja a demokráciát, felszámolja a zöldfelületeket, kiárusítja az országot, lerohasztja a közintézményeket, addig nincs esély a győzelemre. Össze kell kötni a szöveget a mindennapok tapasztalatával.Itt van a Déli Körvasút ügye: eszetlenül túlárazott tender, amit Mészáros Lőrinc és köre valósít meg, és ami miatt 1000 fa kerül veszélybe a Hamzsabégi sétányon. Ugyanígy fennáll a veszélye annak, hogy magánbefektetők szerzik meg a Budai Arborétum és az alapítványi tulajdonba utalt Kertészeti Egyetem ingatlanjait. Ez nem valami elefántcsonttoronyban zajlik, hanem itt a szomszédban. A 2. számú egyéni választókerületben Simicskó Istvánnal vív a mandátumért, de itt úgy tűnik, az ellenzék jobb helyzetben van, ahogy a legtöbb fővárosi körzetben. Elengedte a Fidesz a körzetet vagy zajlik már a helyi kampány?Simicskó a választások előtt újra nagyon aktív lett, részt vesz a kerületi rendezvényeken, tanévnyitókon, az egyházi gimnáziumok mellé épített sportcsarnokok megnyitóján is ott volt, és elég nagy erőkkel kampányolnak. Ez a Fidesz: ők egyetlen körzetet sem engednek el. De mi sem fogunk.Nagyjából 70 ezres körzetről beszélünk. Az előválasztáson közel 9 ezer szavazatot kapott. Mit számol, áprilisban hány kellhet a mandátumhoz? Itt jellemzően mindig magas a részvétel: 2018-ban is 80 százalék felett volt, az egyik legmagasabb az országban, így 25 ezer biztos minimum kelleni fog a győzelemhez. De az sem mindegy, milyen arányban győzünk, és mennyit teszünk hozzá az országos listához. Több más momentumossal - Fekete-Győr András, Donáth Anna, Hajnal Miklós - ellentétben nem nagyon került a kormányzati lejáratás célkeresztjébe, csak amikor bejelentette, hogy elindul az elnökségért. Ugyanúgy kapom a fizetett és targetált Facebook-lejáratásokat, mint bárki más - itt is megy az „Orosz Anna fizetős egészségügyet” akar hazugságkampány, és az sem zavarja őket, hogy épp Simicskó jópofizik Szijjártó Péterrel Kóka János 300 millióval államilag is megtámogatott magánklinikáján. Az előválasztás idején éreztem csak némi bénultságot a Fidesz részéről, de most már teljes gázzal mennek előre. Volt, aki meglepett, hogy Donáth Anna lett a Momentum-elnök, főleg a nagyarányú előválasztási győzelem után. Két erős női induló volt, kétesélyes küzdelem zajlott. Ez egy jó dolog a párt és általában a magyar demokratikus politikai kultúra számára is. Mennyire volt szoros a verseny? Végül sima volt. Hárman indultunk, és Anna több mint 50 százalékot kapott. Mennyiben lett volna más egy Orosz-Momentum mint a mostani? Amit a tisztújítás idején elmondtam, az most is áll: én is szociálisan érzékeny embernek tartom magam, és bár az állami beavatkozás esetén az óvatosság híve vagyok, alapvetően baloldali beállítottságú politikusként tekintek magamra. De azt is elmondtam, hogy nem ebben a félévben kell nekiállni egy ideológiai megújulásnak, mert ez hamis várakozást kelt a párttagokban. Most konkrét feladataink vannak: az a dolgunk, hogy az összefogás 15 egyéni jelöltünk a lehető legjobban szerepeljen és áprilisban győzzünk. De akkor ez az ideológiai átalakulás most már zajlik? Nem zajlik, mert ahogy számítani lehetett rá, most mindenki kampányol. Jövő ősszel újra megpályázza az elnökséget?Most csak az újbudai és a 15 momentumos jelölt győzelmével foglalkozom, sok dolgunk van addig. Milyen elnök Donáth Anna? Karakteres és tehetséges politikus, jó fellépése van, jó politikai és kommunikációs érzékkel rendelkezik. Örülök annak, hogy női elnöke van a pártnak. A verseny jó, garantálja a párt fejlődését, még akkor is, ha súrlódások, belső feszültségek is járnak vele. Ez viszont egy pártban normális dolog. Akkor nem barátnők? Szövetségesek vagyunk a jövőnkért zajló küzdelemben. Annával együtt dolgozunk az elnökségben egy olyan országért, ahol működő iskolák, kórházak, munkahelyek teszik élhetővé a mindennapjainkat. A tisztújítás idején azt mondta, sorsdöntő korszak ez a Momentum számára. Ez az ország és az ellenzék szempontjából nehezen vitatható, de mi a párt számára a következő hónapok jelentősége? Az elsődleges célunk az Orbán-rendszer felszámolása. Nincs még négy évünk. Akárki nyer, rettentő nehéz időszak következik, az elmúlt kilenc év konjunktúrája alighanem véget ér. Minden bizonnyal parlamenti párt leszünk, és ez várhatóan komoly kihívás lesz egy olyan szervezetnek, ami néhány éve még szinte földalatti mozgalom volt. Egyszerre leszünk jelen az EP-ben, az országgyűlésben, az önkormányzatokban, és mögötte ott lesz a párt. Más nagyságrendű politikai és szervezeti kihívásokkal nézünk szembe. Ezt okosan kell menedzselnünk, mert meghatározhatja a párt jövőjét.A Momentum ellenzéken belüli pozíciójának biztosan nem tett jót Fekete-Győr András miniszterelnök-jelölti kampánya. Az ő bukása - 3,4 százalékot ért el az előválasztás első fordulójában - mennyire rendezte át a belső erőviszonyokat? Alaposan. András öt évig vezette a pártot, hatása volt a párton belüli hierarchiára is. Most egy új korszak jön, és bár András továbbra is fontos politikusa a pártnak, az átrendeződés elkezdődött, de ez lassabb folyamat. A 444 forrásai szerint egyik katalizátora volt ennek a folyamatnak, és Bárdi Zsuzsannával közösen telefonálták körbe az elnökséget, sürgetve a tisztújítást.Nem tagadtam, hogy volt kritikám vele szemben, és nekünk politikai közösségként abban az értelemben is példát kell mutatnunk, hogy a sikernek és a kudarcnak egyaránt kell legyen politikai következménye. Ez nem azt jelenti, hogy András mehet a süllyesztőbe, de látható következményeknek lenniük kell. Mik voltak ezek a kritikák?Ezek belső ügyek, a választók pedig remélem, azt látják, hogy nálunk vannak következmények.Politikailag furcsa küldöttgyűlési döntés egy ilyen eredmény után, hogy Fekete-Győrt rakta a párt a lista élére. Ez valami vigaszdíj? Az elnökség terjesztette a javaslatot a küldöttgyűlés elé, hogy ő vezesse a listát. Azt fejezi ki, hogy ez az ügy nem fekete-fehér: András sokat tett a Momentumért, a közösségért, a dolog nem ér ott véget, hogy le van váltva, és menj, amerre visz az utad. Fontos helye van a közösségben. De fontos tanulni a hibákból.Elvékonyítja az ellenzék esélyeit az, hogy a sokszínűségből adódóan a kommunikációja nem egységes. Márki-Zay szerint arról kell beszélni, hogy Orbán vagy nem Orbán. A pártok inkább ügyekre próbál koncentrálni, mint a Fudan, a korrupció vagy a koronavírus. Közben szüntelen reaktív kommunikációra kényszerülnek, és a Fidesz diktálja a témákat: csirkefarhát, rezsi, kerítés, levágott disznó, gender. Az ügyek fontosak, de mindennél előrébb való, hogy erőt és főleg egységet tudjunk mutatni. Abban a pillanatban, hogy egységes a kiállás, az elkötelezett ellenzékiek felsorakoznak mellénk, eljönnek a fórumokra, követnek a Facebookon - innen indulva könnyebb bevonni a bizonytalanokat és az apolitikusokat. Tizenkét év Fidesz után a fél ország nem érzi magát otthon Magyarországon - ez katasztrófa. És nemcsak az uszítás és a gyűlöletkeltés, a buzizás, a sorosozás, a kirekesztés miatt, hanem mert alapjában véve nem működik az ország; nem tudod elvinni a gyereket egy normális állami iskolába, ha súlyos beteg az anyád, féléves a várólista. Ezért is tartom, hogy nem értékvitákra van szükség, hanem a hétköznapi élet válságainak feloldására. Az milyen üzenet akkor, ha a Jobbik elnöke nem vesz részt a közös sajtótájékoztatókon, vagy arról szólnak hírek, hogy egyes pártok aktivistái egyáltalán nem teszik bele a melót a kampányba. Ez most nem az a pont, amikor a nyilvánosság előtt kell tárgyalni a konfliktusokat. Nekem Újbudán nagyon jók a tapasztalataim. Nyilván nem zökkenőmentes hat plusz egy nagyon eltérő kultúrával, múlttal és belső hierarchiával rendelkező politikai szervezetet néhány hét alatt összehangolni, miközben októberben még egymással versenyeztünk. Ez meló. Nem mentség, de fontos rögzíteni. Donáth Anna megtette ez a kritikát nyilvánosan is. Azt mondta, hogy a DK és a Jobbik lassítják a jelöltállítást, és nem minden párt veti be az aktivistáit. Vagy nem eléggé. Ő a párt elnöke. Én egyéni képviselőjelöltként nem szeretném kommentálni ezt.Az előválasztási megállapodás arról szólt, hogy minden párt elfogadja az eredményt. Ezek a pártok sok áldozatot hoztak azért, hogy idáig eljussunk - a közös miniszterelnök-jelölt és a 106 egyéni választókerületi jelölt szintjén egyaránt. 2018-hoz képest ez nagy előrelépés. Azt pedig mindenki látja, aki ebben az összefogásban részt vesz, hogy ha nem nyerünk, négy év múlva pokolian nehéz lesz már.Látványosan megtört a lendület az előválasztás után, és a népszavazási aláírásgyűjtés is lassan pörgött fel. Ez azért nagy gond az ellenzéknek, mert a választók növekvő többsége is kormánypárti győzelemre számít, és könnyen önbeteljesítő jóslattá válhat. Azt ne felejtsük el, hogy a vírushelyzet miatt január óta lebegett az előválasztás időpontja, ez folyamatos készenléti állapotot követelt meg az aktivistáktól és önkéntesektől. Először úgy volt, hogy tavasszal rendezzük meg, aztán ősszel, végül az is csúszott még heteket, és az egész év várakozással és felkészüléssel. Nem lehet így dolgoztatni embereket, muszáj volt engedni pihenni őket. Az aláírásgyűjtéssel ez felpörgött, és most már nyomjuk ezerrel. Nincs még késő. Az április 3-i népszavazáshoz valószínűleg késő van már. Meggyőződésem, hogy ez független attól, pontosan mikor gyűlnek össze az aláírások. A Fidesznek nem érdeke, és ha nem érdeke, akkor a feldolgozás nem fog olyan tempóban haladni, hogy április 3-ra ki lehessen írni a népszavazást. Nem véletlenül húzták az időt a kérdések átengedésével sem. Ez fordítva is igaz: ha akarnák, hogy a választás és az ellenzéki népszavazás is egyidejűleg legyen, meg tudnák oldani, olcsóbb és egyszerűbb is lenne, és demokratikusabb is. De hát ez a Fidesz. Mit üzen a választóknak, hogyan szavazzanak a gyermekvédelmi népszavazáson? Van már erről közös ellenzéki döntés?Tudtommal van már döntés, de az érintett civil szervezetekkel zajlik az egyeztetés a kérdésben. Én mindenkinek azt javasolnám, hogy szavazzon érvénytelenül. Gyalázat az egész.Hol zajlanak a pártok közti viták? Mik a legfontosabb fórumai a hatpárti egyeztetéseknek? A hat pártelnök és a miniszterelnök-jelölt döntenek a legfontosabb politikai-stratégiai döntésekről. Van egy kampánytanács, ahol leginkább operatív döntések születnek. Van egy ellenállási bizottság, ami egy köztes koordináló szint: itt többnyire alelnökök ülnek, és lista- illetve programkérdésekben egyeztetnek. Ez készíti elő a pártelnöki egyeztetéseket. Stratégiai kérdésekben Márki-Zay, Gyurcsány, Jakab, Tóth Bertalan, Donáth, Karácsony és Szabó Tímea, és Kanász-Nagy és Schmuck döntenek. És mind ott is ülnek az asztalnál. Igen, és tovább egy-két ember pártonként. Az előkészítő munka, a pártmunka összehangolása, az ellenállási bizottságban zajlik, és minden reggel van napi tematikáról szóló politikai kommunikációs meeting is. A folyamatokat illetőn úgy működik, mintha egy párt lenne az egész. Mikor lesz végleges az országos lista? Remélem, minél hamarabb, mert ez az a kérdés, ami csak a pártokat érdekli a választókat nem. Mi sürgetjük. Egy-két hét, úgy tippelem. Elhangzott a Partizánban vasárnap, hogy Hadházy Ákost felkérték korrupciót felügyelő tárca nélküli miniszternek egy leendő Márki-Zay kormányban. Ezek szerint már megkezdődött a székek kiosztása is? Zajlik kormányzati előkészítő munka, de amennyire tudom, Márki-Zay sem akar erről beszélni a kampány idején. A programegyeztetésen értelemszerűen olyanok vesznek részt, akik adott esetben vállalnának kormányzati pozíciót, de ez sem jelent teljes átfedést. Nem erről kell most nyilvánosan beszélni, viszont nyilván készen kell állni április 3-án arra, hogy mindenki pontosan tudja, hova kell mennie dolgozni másnap. Vállalna most kormányzati feladatot? Előbb győzzünk, az a legfontosabb, utána majd eldöntjük hogy hol tudom legjobban szolgálni a választókat.
fel 0 le