Újabb három jelölőszervezetet vett nyilvántartásba az áprilisi országgyűlési választásra csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Így már 40 párt kezdheti el az ajánlásgyűjtést szombaton, de a számuk még tovább nőhet. (Hogy milyen pártok indulnak, azt itt nézheti meg.)Ez egyébként egyelőre lényegesen kevesebb, mint négy éve, amikor 101 pártot vett nyilvántartásba a bizottság. Hogy milyen nehezítések vannak most, és ezek működhetnek-e majd, arról itt írtunk. Az újonnan nyilvántartásba vett három párt: a Mindent a Cigányokért Fórum Párt (őket korábban elutasították, mert aki a pártot bejelentette, nem szerepel a civil szervezetek közhiteles nyilvántartásában a szervezet képviseletére jogosultként), a Tisztelet és Szabadság Párt, valamint a Magyar Igazság és Élet Pártja. Elutasítottak három másik pártot: a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és az Opre Roma-Cigány Demokrata Néppárt esetében azért, mert a pártot bejelentő személy képviseleti megbízatása megszűnt, így nem volt jogosult a párt bejelentésére. A Szegényekért Párt esetében az volt a visszautasítás oka, hogy az, aki a pártot bejelentette, nem szerepel a civil szervezetek közhiteles nyilvántartásában a szervezet képviseletére jogosultként. A határozatok nem jogerősek, három napon belül felülvizsgálat kérhető ellenük a Kúriánál.A választáson indulni akaró szervezetek szervezetek folyamatosan juttatják el kérelmeiket az NVB-hez, hogy bekerüljenek a nyilvántartásba. Az NVB-nek a bejelentéstől számított négy napon belül kell döntenie a jelölőszervezet nyilvántartásba vételéről, ehhez előbb a Nemzeti Választási Iroda ellenőrzi a bejelentett szervezet létezését és adatainak hitelességét a bírósági nyilvántartásában. Az Országos Bírósági Hivatal közlése szerint a civil szervezetek bírósági nyilvántartásában 267 jogerősen bejegyzett párt szerepel, ennyi vetethetné magát nyilvántartásba az NVB-nél az országgyűlési választásra. Az már most látszik, hogy ennek a töredéke indul majd. Ha minden rendben, és egy párt bekerül a nyilvántartásba, akkor kezdhet el a kampányban ajánlásokat gyűjteni. Ezt leghamarabb szombattól tehetik meg. Egy-egy jelöltnek 500 ajánlást kell gyűjtenie, a választópolgárok több jelöltetnek is adhatnak ajánlást. Az április 3-ai parlamenti választáson országos pártlistát az a párt állíthat, amely legalább tizennégy megyében és a fővárosban, legalább 71 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított. Az országos listákat legkésőbb február 26-án 16 óráig kell bejelenteni a Nemzeti Választási Bizottságnál. A pártok mellett országos nemzetiségi önkormányzatok is nemzetiségi listát állíthatnak, ehhez az kellett, hogy a közgyűlés január 31-ig döntsön erről. A nemzetiségi lista állításához szükséges a névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplő választópolgárok legalább egy százalékának ajánlása is. Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) közgyűlése a január 31-ei határidőig nem tudott megállapodni a jelöltekről, ezért az önkormányzat nem állíthat nemzetiségi listát az április 3-ai országgyűlési választásra. A görögök sincsenek benne a nyilvántartásban. (Négy éve mind a 13 országos nemzetiségi önkormányzatot nyilvántartásba vették). (MTI alapján)Választási mellékletünkben az induló pártok mellett számos egyéb cikket és adatot talál.
444 a kommenteren - 444
Újabb három pártot jegyzett be a választási bizottság, hármat viszont visszautasított