444 a kommenteren - 444

444 444

„Nem vagyunk szakértők, mi diákok vagyunk, a fő üzenetünk az, hogy hallgassanak a tudósokra”

A Fridays For Future Magyarország újra klímatüntetés-sorozatba kezd, tíz héten át minden pénteken lesz a Kossuth téri Andrássy-szobornál demonstráció. A tizedik alkalom a március 25-i Globális Klímasztrájk, ami egy sokkal nagyobb rendezvény, a tavalyi eseményen több százan, 2019-ben nyolcezren vettek részt.Az első, bemelegítő alkalmon közel harmincan voltak, többségben fiatalok. A szervezet célja ezekkel a sztrájkokkal az, hogy felhívják a figyelmet a klímaváltozásra, és hogy valódi lépéseket követeljenek a kormánytól. A hangulat végig családias volt, a résztvevők egymással beszélgettek, miközben egyik társuk gitározott. Nem csak magyarok jöttek a tüntetésre, megjelent pár külföldi is, sőt a Kossuth téren fotózkodó turisták közül is csatlakoztak.A Fridays For Future Magyarország sajtósa szerint ugyan a járvány miatt a heti rendszerességű tüntetések egy ideig abbamaradtak, de a klímaválság ettől még nem oldódott meg. „Pártpolitikától függetlenül azt szeretnénk, hogy a döntési helyzetekben lévő politikusok figyelembe vegyék a klímavédelmi szempontokat” – mondta.„Régóta ez az első esemény, lehet, hogy most kevesebben vannak, de a híre eljut más fiatalokhoz is, főleg most a tanársztrájkkal meg más ügyekkel együtt. Érezhető, hogy forr valami a társadalomban” - kezdte az egyik résztvevő, egy ballonkabátos, kitűzőt viselő nő. Szerinte ugyan az említett ügyek fő üzenete eltér, de közös bennük, hogy a rendszerkritikus gondolkodásról szólnak, valamint felhívják a figyelmet, hogy mennyire kizsákmányoljuk a természetet és az embereket.„…azért vagyunk itt, hogy ezt jelezzük a politikusok felé. Remélem, hogy ez számít is nekik, hiszen a választópolgárok jövőjéről van szó, és minket képviselnek.”„Abban lehet bízni, hogy ha megmutatjuk, hogy fontos nekünk ez az ügy, akkor a döntéshozók elkezdenek legalább szóban foglalkozni a klímaválsággal, ha már konkrét tettek nem is követik ezt” – mondta egy másik aktivista. Szerinte fontos lenne, hogy a döntéshozók megértsék, ez nem egy jövőbeli probléma, és alapvetőnek kellene lennie, hogy a felelős politikusok megnyilvánuljanak zöld témákban és az álláspontjukat fel is vállalják.Egy másik résztvevő szerint a mostani tüntetésekben az a legfontosabb, hogy a környezetvédelem, mint téma a választások előtt visszakerüljön a közbeszédbe és a köztudatba, emellett szeretnék felhívni a figyelmet arra is, hogy milyen súlyos természetpusztító beruházások zajlanak most Magyarországon. „Azt azért szeretném hangsúlyozni, hogy nem vagyunk szakértők, mi diákok vagyunk, a fő üzenetünk az, hogy hallgassanak a tudósokra. Az az igazság, hogy ez nagyon komplex dolog, szinte a teljes hétköznapi életünk fenntarthatatlan, nagyon sok helyen kell egyszerre hozzányúlni, és fontos, hogy ez egy rendszerszintű változás legyen, mert alapvetően mindennel, amit a gazdaságunkban csinálunk, probléma van.”A mostanában nagy médiafigyelmet kapó Fertő tavi gigaberuházással kapcsolatban az egyik aktivista elmondta, hogy a helyi közösségeket, helyi civileket mindenképpen be kellett volna vonni a tervezésbe, mert az ő életükre van a legnagyobb hatással, az ő életüket befolyásolja a legjobban a projekt. „A mostani beruházásnál szerintem teljesen semmibe veszik a törvényeket, a jogállamot, nem érdekli őket sem a Natura 2000 besorolás, sem a nemzeti parki besorolás, sem a tóval kapcsolatos szabályozások. Figyelmen kívül hagyták az UNESCO véleményét is, az osztrák félnek sem engedtek meg semmilyen beleszólást, semmilyen kooperációra nem voltak hajlandók” – mondta kicsit csalódottan. A mozgalom sajtósa elmondta, hogy szerintük ezek hibás és felesleges beruházások, az lenne a legfőbb szempont, hogy megóvjuk ezeket a területeket.Az ellenzéki előválasztás idején úgy tűnt, a politikusokat is kezdi érdekelni a klímaváltozás, a második fordulóban talpon maradt két jelölt, Márki-Zay Péter és Dobrev Klára vitáztak is zöld témákban a Greenpeace Magyarország szervezésben. A tüntetők szerint jó, hogy volt vita, legalább egy pillanatig úgy tűnt, hogy foglalkoznak a kérdéskörrel. „Sajnálom, hogy ilyen rövid volt, de ne legyünk telhetetlenek” – mondta nevetve az egyik résztvevő. Egy másik aktivista szerint az ellenzék nyitottabb lesz a párbeszédre, és van esély pozitív változásra.A Greenpeace szeretne Orbán–Márki-Zay vitát is, erről már kevésbé optimistán vélekedtek. „Naivan azt mondom, hogy persze, lesz vita, de már az, hogy egyáltalán felmerül a kérdés, hogy lesz-e vita, az sokat elárul. Fontos az egészségügy és az oktatás, de klíma- és ökológiai válságot élünk, és fontos lenne az említettek mellett erről is beszélni” – mondta lemondóan az egyik aktivista. Egy zöld nyilatkozat aláírására is kéri az országgyűlési választás jelöltjeit a Klímaválasztás 2022 kampány, amit a Greenpeace Magyarország, az aHang, a Fridays For Future Magyarország, és az Extinction Rebellion Magyarország indított el. A nyilatkozatot már több mint hetven politikus aláírta, kormánypárti-jelölt sajnos nincs közöttük. A többség az ellenzéki összefogásból van, de a Magyar Kétfarkú Kutya Párt hét jelöltje is aláírta már a kezdeményezést. „A megkeresett fideszesek közül az egyik elutasító volt, azt mondta, hogy bár egyetért a leírtakkal, de nem ír alá semmit, a másik azt mondta, hogy majd elolvassa, de azóta sem kaptunk választ” – mondta az egyik szervező.A rendezvény vége felé a résztvevők közösen kiabálták (magyarul és angolul is) a „mit akarunk? – klímavédelmet, mikor akarjuk – most, akkor cselekedj – most” és a „Klíma-védelem” rigmusokat. Ezután körbe állva énekeltek a klímavédelem szellemében átköltött dalokat („Ha vészhelyzet van üsd a tenyered”), megtapsolták magukat, majd búcsúzóul megbeszélték, hogy jövő héten ugyanekkor, ugyanitt találkoznak.
fel 0 le