Ukrajna azóta, hogy az orosz hadsereg több mint egy hete lerohanta, minden korábbinál inkább elnyerte a nyugati országok szimpátiáját és támogatását. Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt hősként, sőt sztárként rajongják szerte Európában, az uniós országok – esetenként a második világháború óta fennálló tabukat is megdöntve – sorra küldik a fegyvereket a hadseregnek. Bár a háború kitörése előtt a NATO-ról, a nyugati katonai szövetségről lehetett többet hallani Ukrajnával összefüggésben, azóta Zelenszkij szinte többször szólt az Európai Unióhoz. Hétfőn pedig egy határozott és példátlan igénnyel állt elő:bejelentette, azt szeretné, ha az Európai Unió egyszerűsített eljárással és azonnal felvenné tagjai közé Ukrajnát. Aznap alá is írta a hivatalos csatlakozási kérelmet, amelyet az Európai Parlament nyilatkozatban meg is támogatott. De mekkora a realitása annak, hogy Ukrajnát most, a háború közepén fölvegyék az EU-ba? Hogy alakult eddig az unió és Ukrajna viszonya? Ki járna jól azzal – vagy rosszul –, ha Ukrajna most tag vagy tagjelölt lenne? Külpolitikai szakértőket kérdeztünk a témáról. Mindent, csak tagságot ne!Fóris György EU szakértő, az ELTE és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem külsős oktatója szerint nem teljesen véletlen, hogy eddig nem merült fel igazán komolyan Ukrajna uniós tagsága. Ukrajna már a 2000-es évek elejétől szeretett volna csatlakozni, de az uniós tagállamok többsége és a bizottság sem lelkesedett az ötletért. Ennek több oka is van, amelyek erősítik is egymást:Egyrészt Ukrajna nagyon nagy. 44 milliós népességével az EU negyedik legnépesebb országa lenne, a nagy népesség és a nagy terület pedig rögtön komoly politikai szereplővé tenné az országot a belépés után. Ez eléggé átírná az uniós politikai dinamikákat és a döntéshozatalt. Ráadásul úgy lenne rögtön uniós nagyhatalom, hogy a politikai intézményrendszere, a gazdasági környezete nagyon eltér az EU többi tagjáétól. Ukrajnában nincs EU-s szinten kiépített piaci szabályozás, a hatalmi ágak szétválasztása sem felel meg a sztenderdeknek, óriási a korrupció és a szervezett bűnözés. Ukrajna felvétele óriási költségvetési terhet is jelentene az EU-nak. Már csak az ukrán gazdák bevonása a közös agrárpolitikába elképesztő támogatási összegeket jelentene, az infrastrukturális, környezetvédelmi és egyéb fejlesztésekről nem is beszélve, miközben Ukrajna várhatóan jó ideig alig fizetne be a közös kasszába. Több tagállamban az is felmerülhetett, hogy érdemes-e Ukrajna tagfelvételének elindításával hergelni az amúgy fontos gazdasági kapcsolatnak számító Oroszországot. Összességében tehát Ukrajna nem igazán vonzó tagjelölt. Ez viszont nem azt jelenti, hogy ne lett volna komoly uniós érdek együttműködni az ukrán kormánnyal, és inkább a nyugati elköteleződés oldalán tartani az országot. Éppen ezért 2009-től a keleti partnerség és a szomszédságpolitika részeként olyan társulási együttműködést dolgozott ki Ukrajnával az EU, amelynek részeként pénzügyi és szakmai támogatást is nyújtott, és a gazdasági kapcsolatokat is erősítette a két fél. Fóris szerint az EU Ukrajna-politikájának a mottója az volt, hogy mindent meg kell ígérni Ukrajnának, csak a tagságot nem. Az uniós vezetők és fogalmazók minden közös dokumentumnál nagyon vigyáztak, hogy véletlenül se kerüljön bele olyan szövegrész, amit a jövőbeni tagság ígéreteként lehet értelmezni. Ukrajnával 2007-ben kezdtek el tárgyalni a társulási megállapodásról, amit Viktor Janukovics akkori elnöknek 2013-ban kellett volna aláírnia. Végül ezt az oroszok rosszallása miatt nem tette meg, ezután kezdődtek az elkergetésével végződő tüntetések, amelyekre reagálva Oroszország annektálta a Krím-félszigetet, háborúban segítette a donyecki és luhanszki szakadárokat. Ez a feszültség vezetett így vagy úgy a mostani háborúhoz is. A társulási megállapodás ezzel együtt 2017-ben hatályba lépett, azóta tehát érvényes. Egy ilyen társulási megállapodás idővel elvben elvezethet a tagjelötséghez és a tagsághoz is, Magyarországgal és a többi, 2004-ben csatlakozott tagállammal először hasonló egyezményeket írt alá az EU. Akkor viszont még nem vigyáztak annyira arra, hogy mennyire lebegtetik a szövegében a tagság lehetőségét, amit Fóris György szerint később kicsit talán meg is bántak Brüsszelben. Amit Zelenszkij akar, az nem létezikFontos leszögezni, hogy az, amit Zelenszkij és kormánya kér – vagy inkább követel –, miszerint azonnal, soron kívül vegyék föl Ukrajnát az EU-ba, lényegében lehetetlen, ilyen opció valójában nincs. A tagfelvétel nemcsak politikai akarat kérdése, az uniós tagsághoz rengeteg területen kell összehangolni a szabályozásokat, aminek a tárgyalása évekbe telhet. Fóris szerint az EU szabályrendszere ma már nagyjából 100 ezer oldalt tesz ki, a magasztos politikai elvektől az olyan előírásokig, mint hogy az állatokat szállító teherautóknak milyen időközönként kell megállniuk. Az unió alapját képező közös piacba csak az léphet be, aki minden ilyen szabályt elfogad, és azoknak meg is tud felelni. Ukrajna akkor sem lenne erre most képes, ha éppen nem szántanák fel orosz tankok és bombák az ország egy részét. Már a tagsági kérelem befogadása és a folyamat elindítása is többlépcsős folyamat. A csatlakozni kívánó állam – jelen esetben Ukrajna – kérelmét az EU-nak hivatalosan véleményeznie kell, és eldönteni, hogy az aktuális politikai fejleményektől függetlenül valóban tekinthető-e komoly tagjelöltnek. A csatlakozási tárgyalások megkezdéséről a tagállamoknak kell dönteniük, amelyek közül egy is meggátolhatja a folyamat elindítását. Így járt Észak-Macedónia, amely pont azért toldotta meg korábbi nevét egy „észak”-kal, mert Görögország a neve miatt blokkolta a tárgyalásokat. Utána viszont Bulgária emelt kifogást a macedón tagjelöltséggel szemben. De ha ez a széles körű támogatás meg is lenne, akkor is évekig tartana, mire sikerülne olyan szinten összehangolni az ukrán rendszert az unióssal, hogy szabadon áramolhasson a tőke, az áru és a munkaerő. Fóris szerint Ukrajnának is rossz lenne, ha felkészületlenül lépne be az unióba, és a bent lévő 27 tagállamnak is. Persze volt már példa arra, hogy politikai döntés alapján vettek föl egy tagállamot, amely gazdasági-szabályozási szinten nem állt erre készen. Ez Görögország, amely 1981-ben, néhány évvel a katonai diktatúra lebontása után annak ellenére léphetett be az Európai Közösségbe, hogy a bizottság megítélése szerint erre nem volt alkalmas. Az ok, magyarázta Fóris, az volt, hogy 1980-ban a Szovjetunió bevonult Afganisztánba, így a Varsói Szerződés rakétái közel kerültek a közel-keleti olajmezőkhöz. Egy ilyen helyzetben fontosabb volt, hogy a Közel-Kelethez legközelebbi európai ország a nyugati tömbhöz csatlakozzon a jobboldali diktaktúra után, és ne a KGST és a Varsói Szerződés felé gravitáljon. A görög példa abból a szempontból is tanulságos, hogy a politikai hátszéllel gyorsított felvételt eléggé megbánta az unió. Görögországot nem sokkal a felvétele után többször kellett kimenteni az államcsődből, a fejlettségi különbségek pedig közel 30 évvel később is hozzájárultak a kis híján az egész eurózónát romba döntő válsághoz. Az, hogy az Európai Parlament tárgyalni akarja az ukrán tagjelöltség megadását, komoly politikai gesztus, de azt, amit Zelenszkij akar, valószínűleg nem fogják megadni az EU intézményei és tagjai.Feledy Botond külpolitikai szakértő szerint az Európai Parlament kijelentése a tagjelölti tárgyalások megkezdéséről nagyjából ugyanarról szól, mint a Time magazin híres 1956-os címlapja: biztatás Nyugatról, de nem több. Jelen helyzetben Feledy nem nagyon lát olyan szcenáriót, ami az ukrán tagsággal vagy tagjelöltséggel végződhet. Minden attól függ, hogyan végződik a háború. A háborút lezáró bilaterális Kijev–Moszkva-megállapodásban, akárki is írja azt alá orosz és ukrán részről, valószínűleg belekerül, hogy Ukrajna semleges ország legyen a jövőben. Ez minden politikai hátszelet kivenne az ukrán uniós tagjelöltség vitorlájából, az pedig még inkább, ha valamilyen formában az Egyesült Államok is részt vesz a békemegállapodásban. Ha orosz–amerikai, vagyis lényegében orosz–NATO-megállapodás születik arról, hogy Ukrajna semleges pufferország a két fél között, azt az EU sem írhatja felül tagsági tárgyalásokkal, még ha ennek a tagságnak katonai-védelmi vonzata igazából nincs is. Más végkifejletre a szakértő szerint legfeljebb akkor lehetne számítani, ha Putyin valahogy kikerül a képből, de akkor sem várható, hogy egy új orosz vezetés nagyon máshogy álljon hozzá Ukrajna jövőjéhez. Akkor sem, ha a háborúról lehet, hogy mást gondolna, mint a jelenlegi orosz kormány. Mindezek alapján úgy tűnik, Ukrajna EU-s tagságának ügye most a nagy nyugati hátszél ellenére sem áll sokkal jobban, mint abban a tévésorozatban, amelyben Zelenszkij még csak játszotta az ukrán elnököt.