A korábban ügyészként dolgozó Yoon Suk-yeol lett a dél-koreai elnökválasztás győztese. Ellenfele, a kormányzó Demokrata Párt színeiben induló Lee Jae-myung a szavazatok 98 százalékának összeszámlálása után elismerte vereségét. Yoon Suk-yeolra kicsit kevesebb mint egy százalékkal több szavazat érkezett (48,6 százalék - 47,8 százalék), mint liberális ellenfelére.Yoon Suk-yeol ígéretet tett arra, hogy tiszteletben tartja az alkotmányt és a parlamentet, illetve együttműködik az ellenzéki pártokkal a polarizált politika megszüntetése érdekében. A választást „a nagyszerű nép győzelmének” nevezte.A győztes Yoon Suk-yeol „antifeministaként” ígéretet tett a nemek közötti egyenlőségért felelős minisztérium megszüntetésére, mert szerinte a dél-koreai nők nem szenvednek rendszerszintű megkülönböztetést. Emellett megfogadta, hogy adókedvezményekkel javítja a lakhatási válságot, illetve támogatást ígért a kisvállalkozásoknak és az önfoglalkoztatóknak, valamint munkahelyteremtésre és több millió új lakás építésére ösztönözte a magánszektort.Arról is beszélt, hogy újraindítaná a tárgyalásokat az észak-koreai rezsimmel, és növelné Dél-Korea elrettentő képességét. A Guardian cikke szerint ez jelentheti egy további amerikai rakétavédelmi rendszer megvásárlását is.A választásra jogosult 44 millió dél-koreai 77 százaléka adta le szavazatát. Az emberek maszkban, kézfertőtlenítés után szavaztak, miután a választás napján Dél-Koreában rekordszámú, 342 446 új koronavírusos esetet regisztráltak.
444 a kommenteren - 444
A konzervatív és antifeminista Yoon Suk-yeol nyert a dél-koreai választáson