Állok az Elvis Presley park szélén a járdán és tátott szájjal nézem a jelenést: egy csapat vidám olasz szakszervezetis az Avanti ragazzi di Buda - úgyis mint Előre mind pesti srácok című dalt énekelve vonul alakzatban, zászlókat lengetve, hogy beálljon a Békemenet elejébe. Miközben az olaszok a piszkos ruszkikra célozva azt harsogják, hogyIl sole non sorge piu al Est vagyis a Nap már nem keleten kel fel, én a Romantikus Erőszak munkásságának nagyfogyasztójaként magyarul dünnyögöm magamban, hogy Hat dicső virradat és éjMinden pillanat a szívemben élDe a ruszki páncélos nyomábanCsend jött, halál és tél Lánctalpak törték a csontotVédőkart nem nyújt senki semA világ csak messziről nézte,hogy a vérünk színe milyen Miközben arra készülök, hogy részt vegyek egy menetelésen, aminek a szervezői Vlagyimir Putyin üzeneteinek hazai terjesztői, akik azért támadják az életükért küzdő ukránokat, hogy van képük megvédeni a hazájukat, civileknek is fegyvert osztva.Az irrealitás érzésétől megmámorosodva gyorsan lecsekkolom a telefonon, hogy ez az UGL nevű olasz szakszervezeti szövetség önbevallása szerint is igen közel áll Matteo Salvinihez, Orbán szélsőjobboldali olasz szövetségeséhez, akit a nyugat-európai újpopulista-menekültgyűlülő szélsőjobbos pártok nagy részéhez hasonlóan Vlagyimir Putyin pénzelt a háttérből. És akit a napokban emiatt nyilvánosan alázott meg Wojciech Bakun, a lengyelországi Przemysl polgármestere.„Nehéz nekem nagy tisztelettel beszélnem Salvini úrral. Az ő jelenléte Przemyślben némileg arcátlannak mondható. Azért hoztam neki egy személyes ajándékot. Képviselő úr, szeretném ha ebben a pólóban menne el a határra vagy a menekültközpontba”– mondta neki a kamerák kereszttüzében Bakun, majd elővett egy fehér pólót, rajta Putyin arcképével és az „orosz hadsereg” felirattal. Salvini ugyanis pár éve ilyen pólóban fotózkodott. Bakun polgármester egyébként egy szélsőjobbos-populista, az EU-ból való kilépést szorgalmazó párt politikusa.Úgy szédültem, mint Szijjártó Péter Szergej Lavrov szaunájában. És még el sem indult a menet.Az ilyen jelenetek miatt is szerettem mindig is Békemenetre járni. Meg azért is, mert sehol nem lehet annyit megtudni úgy általában Magyarországról és azon belül az orbánista tábor pillanatnyi állapotáról, mint ezeken a közösségi fesztiválokon.Ez a március 15-i menet + beszéd kombó is ilyen szemnyitogató alkalom volt. Maga a program szigorúan vett Békemenet-része, vagyis azoknak a vonulása, akik nem kapásból az Orbán-beszéd Kossuth téri helyszínére mentek, idén technikai értelemben kirívóan gyengére sikeredett, pedig ez normálisan igen fontos eleme a teljes rituálénak. De az idén valami baj volt a logisztikával. Ennek a bevezető szakasznak az lenne az értelme, hogy a résztvevők szép nyugodtan sétálhassanak egyet Budapest sokuk által először vagy nagy ritkán látott centrumában, miközben egymással trécselve, néha dalra gyújtva, a sorban előreszaladva majd ismerősökkel lemaradva élhessék át a közösséghez tartozás élményét. De most laza séta helyett álldogálás volt, tömegnyomor és torlódás, benne egy jó órás totális befagyással a Margit híd budai hídfőjénél. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy a szervezők inkább hajtottak a hatásos fotókra és drónfelvételekre a dugig tömött Margit-hídról, mint a résztvevők szórakoztatására. A Békemeneten még engem is - aki egy csomó ilyenen vettem már részt - mindig megüt az elején, hogy ez a sok zászló, pártjelvény, molinó és magasba tartott tábla ellenére a bevezető menetelés a gyakorlatban mennyire mélyen apolitikus esemény. A résztvevők kevesebbet beszélnek politikáról, mint egy asztrofizikai kongresszus vagy egy inszeminátorbajnokság résztvevői. Hallgatózni sem kell ahhoz, hogy ezt felmérje az ember, hiszen az egésznek az az egyik lényege, hogy mindenki felszabadultan (=jó hangosan) pofázik. Százak beszélgetéseit hallottam ezúttal is és összesen két kisebb társaság volt közülük, akik a háborúról is szót ejtettek.Az idei Békemeneten eltöltött bruttó öt óra két komolyabb felismerést hozott. Az első az, hogy 2022-re az orbánizmus ténylegesen vallássá vált. Nem arra gondolok, hogy Orbán Viktor szavazói különösebben fanatikusnak vagy agymosottnak tűntek volna. Vannak ilyen hívek is, nem is kevesen, de az egész jelenség lényege pont az, hogy a hívek többsége nem úgy jár Békemenetre, mint valami pünkösdista-evangelizáló kisegyház a misén habzó szájjal vitustácot járó, kifordult szemmel nyelveken beszélő, a lelkészét perverz személyi kultusz keretében istenítő tagja. Hanem úgy, mint egy átlagos katolikus polgár a karácsonyi éjféli misére vagy a húsvéti körmenetbe.Már menetelés közben kapisgáltam, aztán az Alkotmány utcában álldogálva és a szentbeszédet hallgatva, közben a tömeg reakcióit figyelve vált világossá, hogyOrbán Viktor miniszterelnök helyett ma már mindenki plébánosaként pozicionálja magát, ebből következően olyanná tette a Fideszt, mintha az lenne az új katolikus egyház, a szavazói pedig pont olyan módon kapcsolódnak hozzá, mint az Anyaszentegyházhoz. Ami a többségüknek pusztán kulturális azonosulási pont, miközben a személyes életükben eszükbe sem jutna betartani semmiféle előírását.Ahogy a magukat büszkén katolikusnak mondó magyarok túlnyomó többsége évente maximum egy-két nagy ünnepen megy el misére és a köztes időben eszében sincs a vallás vagy az egyház parancsai szerint élni, ugyanúgy a Békemenet résztvevőit sem különösebben érdekli, hogy mit mond Orbán Viktor a politikáról. És Orbán Viktor természetesen pontosan ezt akarta. Azt a politikust ugyanis, akit nem politikai alapon imádnak, hagyományos politikai eszközökkel vagy érvekkel képtelenség megbuktatni. A híveinek nagy többségét ugyanis egyszerűen nem érdekli, hogy mit mond vagy tesz a politikában. Az Alkotmány utcában állva épp azon gondolkodtam, hogy miként lehetséges, hogy miközben a lengyel, a cseh és a szlovén miniszterelnök éppen Kijevbe utazott, vonattal, a saját életét kockáztatva, hogy támogatást nyújtsanak az orosz agresszor által megtámadott ukránoknak, Orbán Viktor kisegér egy oroszok által levert szabadságharc emlékünnepén itt éppen arról beszél az embereknek, hogy erőt kell mutatni. Miközben annyira látványosan fél Putyintól, hogy ki sem meri mondani a nevét, sőt még azt a tényt sem meri kimondani, hogy Oroszország totális háborút indított Ukrajna ellen, de a rajongói mégsem nevetik ki.A tömegben körbenézve elég hamar meglett a magyarázat.Az Orbán-vallás hívei azért nyelnek be bármit, amit a bálványuk mond, amiért a gyakorló katolikusok sem igazán figyelnek arra tartalmilag, hogy a plébános miről beszél a szentbeszédben. A papok ugyanis bonyolult és főleg kellemetlen dolgokat szoktak mondani. Amikbe ha tényleg mindig belegondolna az ember, az egészen felforgatná a jól megszokott életét. Sok évig jártam templomba, gyóntam, áldoztam és ministráltam és már az elejétől fogva meglepett, hogy a közönség milyen elenyésző része volt ténylegesen, aktívan hívő, a témáról szívesen beszélő ember és mennyivel többen voltak azok, akiknek ez az egész egyfelől sima társasági esemény volt, másfelől lehetőség, hogy demonstrálják a kulturális-társadalmi hovatartozásukat. Amikor az anyám a Horváth Mihály téri hívek képviseletében beszédet mondott a bérmálási misémen, a közönség érezhetően megütközött és tiszta hülyének nézte, amikor a bibliai tanítás szellemében jézusi lendülettel kezdte ostorozni kezdte őket az “anyagi javak vak hajszolása” miatt, amit a hitbéli elmélyedés helyett műveltek, a mamám szerint legalábbis mindenképp. Nem véletlen, hogy a Békemenet résztvevőit mennyire felzaklatta, hogy egy Szent István körúti házból valaki egy régi, hevesen oroszpolitika-ellenes Orbán-beszédet játszott le nekik jó erősen kihangosítva. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy hogyan tudnak valakit úgy követni tömegek, hogy egyrészt nem is érdekli annyira őket, hogy mit mond, másrészt nem is mindig értik. A válasz szerintem egyszerű: az emberek a közösségi életükben leginkább valamiféle kulturális közösségre vágynak. Olyanra, ami egyszerűen átlátható és érzelmi azonosulást tesz lehetővé. Ilyenek az egyházak, a focis szurkolótáborok és ilyen lett mára a Fidesz-tábor is.Ez a mostanra kiteljesedett “Orbán Plébános, a mi papunk”-figura talán Orbán Viktor legnagyobb találmánya. Nekem legalábbis úgy tűnt, hogy Orbán a hívei többségének a szemében nem isten, félisten, szent, vagy akár csak a pápa. Annak ellenére, hogy az ilyen fanatikusok hangja nyilván sokkal erősebb hallatszik. Nem. Ő inkább Viktor atya, a falunk/kisvárosunk ismerős plébánosa. Minden vidéki katolikus pontosan tudja, de legalábbis tudni véli és teli szájjal pletykálja mise előtt, hogy kit dug a plébános, mégsem ábrándul ki belőle, hiába papol közben a szüzességről meg a tisztaságról. Hiszen ez többről és másról szól. Ugyanezért nem számít a híveknek, hányszor bukik le Orbán Viktor. Ezért nagy innováció ilyen szerepben megjelenni a hagyományos politikusfigura helyett. Egy közkedvelt plébánost sem igazán lehet lehet leleplezésekkel vagy főleg teológiai vitákkal megbuktatni. A Kossuth téren úgy tűnt, hogy Orbánt sem lehet hagyományos politikai eszközökkel. Mármint a választóknak nyújtott jobb politikai ajánlattal. Orbánt csak az győzheti le, aki képes valamiféle alternatív közösségi élményt ígérni a szavazóknak. Ez volt egyben a Békemenet második nagy tanulsága nekem.Orbán nagy találmánya lényegében egyfajta üzlet, a választópolgároknak ajánlott alku hasonló ahhoz, amikor Kádár 56 után ki nem mondva azt üzente az alattvalóinak, hogy ha nem ártjátok bele magatokat a politikába, kicsivel jobban élhettek. Orbán a jobb élet mellett bónusz közösségi élményt kínál. Hogy ez kimerül pár közös felvonulásban és egy rakás, az érintettek által személyesen jellemzően nem is ismert társadalmi csoport fikázásában? Hát aki tud jobbat, az jöjjön elő vele.Mert a Békemenet fontos tapasztalata az is, hogy ez valós és erős közösségi élmény a résztvevőinek. Aki ezt letagadja, az csak magát csapja be. Aki még sosem járt Békemeneten, az könnyen képzelheti véres szájjal acsarkodó, agymosott zombik tombolásának. Pedig amíg vonulnak, semmi sem áll távolabb a valóságtól. Átlagos, jóravaló emberek, akiknek a nagy része más módon talán életében sem jutna el Budapestre, egy évben egyszer jól érzik magukat a hasonszőrűek között, a sajóbábonyiak lepacsiznak a felsőzsolcaiakkal, kábé ennyi az egész.Onnantól, hogy Orbán Viktor megszólal, azért joggal kezd el futkározni a hideg a nem hívek hátgerincén. Vikor atya ugyanis nem olyan, alapvetően ártalmatlan figura, mint egy vidéki plébános. A politika vasárnapi misévé stilizálása már-már elandalítaná az embert. A tömegben állva néha úgy kellett megcsípnem magam, hogy realizáljam például azt, hogy igen, Magyarország felelős miniszterelnöke most éppen arról beszélt, hogy a fegyvertelen, pénztelen, sorozatban 3 parlamenti választást nagyon simán elbukó magyar ellenzék sokkal nagyobb veszélyt jelent az országra nézve, mint egy, a szomszédban hódító háborút indító, gyerekkórházakat bombázó, városokat letaroló, nyíltan az egykori Szovjetunió restaurálására törő atomhatalom. És ez a pap bácsi gyúrta olyanná a Nyájat, hogy a tömeg a leghangosabban akkor éljenzett, amikor a homofób népszavazásról és a genderlobbi megállításáról szónokolt nekik.Azért ne csináljunk Krisztusból kommunikációs szakembert!Orbán már ott tart a tömeg megbűvölésében, hogy a legnyilvánvalóbb logikai bukfencek is hidegen hagyják őket. Most például a háború témaköréhez érve hosszasan magyarázta, hogy a régi magyarok szokása volt nagy vészek idején tanácsot tartani és megbeszélni egymással, hogy mi a teendő, mit tegyen az ország. Majd miután csak ő beszélt és elmondta, hogy mi lesz, egyszer csak közölte, hogy tessék, ősi magyar szokás szerint ezzel megbeszéltük a dolgot. És senki se nevetett!A vonulás és a Kossuth téri mise után gyalog indultam vissza a motoromhoz, amit a Margit híd budai hídfőjénél hagytam. A hídra felérve a tömegben összefutottam Fürjes Balázs fideszes kormánybiztos-képviselőjelölttel, aki politikától teljesen függetlenül ezeréves ismerősöm. Jó rég nem találkoztunk, míg átértünk a hídon, leginkább arról mesélt, hogy milyen élmény élete első egyéni képviselői kampánya. Hogy milyen volt először terepen találkozni random választókkal (kicsit tartott tőle előzetesen, de jól sült el) és hasonlókról. Az “emberarcú fideszes” vonalat vivő Fürjes tisztára olyan modorban beszélt, nyájasan és megértően, mint valami dán centrista politikus. Csakhogy ez a kedves ember közben - és legfőképpen - az őrült agresszort az életükért küzdőkkel egy szinten kezelő Viktor atya, a békepap fontos bizalmi embere. Akinek a közreműködése is kellett ahhoz, hogy 2022-ben Budapesten meg lehessen tartani egy ilyen, az erkölcsi érzék és a szégyenérzet totális hiányáról tanúskodó nagygyűlést. Ettől úgy elszédültem, hogy alig mertem fölülni a motorra.