2022. június 15-e sem telt el hullámokat generáló Dmitrij Medvegyev-poszt nélkül. Az orosz nemzetbiztonsági tanács helyettes vezetője új szokása szerint a Telegram-csatornáján tett szerdán igen harsány megjegyzést, a célpontja Ukrajna és egy füst alatt az USA volt. „Láttam a hírt – írta –, amely szerint Ukrajna a lend-lease keretében szeretne LNG-t kapni tengerentúli gazdáitól, és csak két év múlva fizetne. Enélkül télen egyszerűen megfagyna. De van egy kérdésem. Ki állíthatja, hogy két év múlva egyáltalán ott lesz még Ukrajna a világtérképen? Persze az amerikaiaknak mindegy – úgy beleálltak az antiorosz projektjükbe, hogy nekik már semmi sem drága.”Az ukránok részéről Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó reagált, mondván, „ha az orosz imperializmusnak lenne arca, az Medvegyev lenne. Apró ember hatalmas komplexusokkal, akinek az egyetlen lehetősége, hogy felhívja magára a figyelmet: mérget fröcskölni Ukrajnára és fenyegetni a világot.” Podoljak a Twitterén azt írta: Ukrajna volt, van és lesz, de hogy Medvegyev hol lesz két év múlva, más kérdés.Ma háború van – és holnap is az leszA felvetés onnan nézvést releváns, hogy a független orosz – azaz jellemzően külföldről szerkesztett orosz nyelvű – sajtó szerint az utóbbi időben tényleg felmerül Vlagyimir Putyin utódlásának kérdése. Hogy emögött mennnyire van ott a vágyvezérelt gondolkodás, az is dilemmákra késztethet, ám arról jó néhány elemzés és tűzközeli forrásokra hivatkozó háttércikk született, hogy a hosszúra nyúlt orosz–ukrán háború fejleményeivel a legkevésbé sem elégedett az orosz elit.Ami ráadásul nemcsak a technokratákra és a liberálisok maradékára igaz, hanem a Kreml héjáira is. Előbbiek a mozgásterük szűkülésével, a szankciók kedvezőtlen hatásaival, a gazdasági nehézségekkel, a kulturális kapcsolatok megsemmisülésével kénytelenek szembesülni, utóbbiak a háborús erőfeszítések fokozásának halogatását kérik számon. Ez akkor is így van, ha a jelenlegi viszonyok között senki sem fogalmaz meg hangos kritikát a politikai-katonai vezetés kulcsszereplői közül.Ugyanis patthelyzet alakult ki, miután egyfelől a háború leállítása nem opció, amíg az ukrán ellenállás nem roppan meg legalább a keleti fonton, másfelől a hadiállapot bevezetésétől és a teljes mobilizációtól is ódzkodik a hatalom, lévén, hogy utóbbit belső felmérések szerint a lakosságnak az a része sem támogatja, amely az ukrajnai „különleges katonai művelet” céljaival egyetért. Magyarán, a többség győzelmet vár a hadseregtől, ám fegyvert fogni a legkevésbé sem szeretne.Mindezen körülmények tükrében sokan úgy gondolják – a Meduza május végi cikkének névtelen megszólalói az elnöki adminisztráció és a kormányzat környékéről közéjük tartoznak –, hogy a 22-es csapdájából akkor lehetne kikecmeregni, ha Vlagyimir Putyin átadná a hivatalát másnak. A bennfentesek persze elismerik: erre főként akkor lenne esély, ha az elnök-diktátor állandó témává vált egészségi állapota ezt szükségessé tenné – puccs vagy merénylet szerintük sem lesz –, az utódkeresés mindazonáltal zajlik a színfalak mögött. Ezzel együtt ez egyelőre nem több óvatos gondolkodásnál, és senki sem mer jósolni annak kapcsán, hogy ha eljön az igazság pillanata, vajon mi történhet konkrétan.De ki jöhetne Vlagyimir Vlagyimirovics után?A szóban forgó Meduza-cikk három lehetséges nevet említ: Dmitrij Medvegyev mellett Szergej Szobjanyin moszkvai polgármesterét, valamint meglepetésre Szergej Kirijenkóét, az elnöki adminisztráció helyettes vezetőjéét. Utóbbi az idén került igazán közel Putyinhoz, jelenleg lényegében az első számú bizalmasának számít, olyan embernek, aki bármikor felhívhatja az elnököt.Érdekesség, hogy ezek a nevek nagyrészt újak.A találgatások viszont régebben kezdődtek, azóta zajlanak többé-kevésbé élénken, hogy az elnök-diktátor az alkotmány módosításával kinyitotta a kaput azelőtt, hogy 2024 után is posztján maradjon, de nem tette világossá, hogy ez tényleg szándékában áll-e. Ebből kifolyólag rendszeresen dobálózik „jelöltekkel” a sajtó és a közösségi média. Köztük korábban Szergej Sojgu védelmi és Szergej Lavrov külügyminiszter is felbukkant, és nem maradt le a listákról Mihail Misusztyin miniszterelnök sem.A teljes képhez tartozik, hogy amennyiben Putyinnal „történne valami”, az alkotmány értelmében a soron következő választásokig a miniszterelnök venné át a feladatköreit. Vannak, akik úgy vélik: Misusztyin azonnal érdemi lépéseket tenne a háború befejezése érdekében, mivel virtigli technokaratént ő van vele tisztában a leginkább, hogy ami közel négy hónapja zajlik, az mibe kerül Oroszországnak gazdasági és politikai értelemben, különösen hosszú távon.Exliberális exelnökA lehetséges Putyin-utódok között az egyetlen állandó szereplő Dmitrij Medvegyev. Mellette szól, hogy még mindig viszonylag fiatal – a hetven fölött járó Sojguhoz vagy Lavrovhoz képest mindenképpen; 1965-ben született –, és az is, hogy 2008–2012 közötti elnöki időszakára már-már aranykorként emlékszik az elit. Ez volt az a periódus, amikor az akkori jogszabályok miatt Vlagyimir Putyinnak két ciklus után átmenetileg fel kellett állnia a székéből, és a két politikus – az ún. „tandem” tagjai – négy évre helyet cserélt, a tényleg főnök azonban akkor sem Medvegyev volt.Ám ez a speciális felállás is elég volt ahhoz, hogy megalapozza liberális imázsát, amit 2012 után miniszterelnökként tovább erősített. Egy darabig – hiszen az idő múlásával ennek az attitűdnek és politikának egyre kevesebb tere maradt Oroszországban. Ezáltal a népszerűsége apránként megkopott, főleg azután, hogy az ellenzéki Alekszej Navalnij 2017 tavaszán milliárdos korrupciós ügyekkel vádolta meg Ő nektek nem Gyimon címmel közzétett filmjében, ami a maga idejében nem szólt kisebbet, mint utóbb a Fekete-tengeri Putyin-csodapalota története.Medvegyev és kormánya 2020 januárjában váratlanul benyújtotta lemondását – tervezetten és elnöki kezdeményezésre –, akkor nevezte ki őt Putyin a nemzetbiztonsági tanács vezetőhelyettesévé, de hogy ez azt jelentette-e, hogy parkolópályára került, vagy távlatosabb célja is volt a tandemnek, az a mai napig nem derült ki egyértelműen.Ám ebben a pillanatban is ő az, aki tartósan jelen van a jelöltlistákon, és nemcsak ott, hanem a nyilvánosságban is. Míg mindenki más síri csendben várja a fejleményeket, addig Medvegyev folyamatosan hőbörög – és ezt mind hangosabban és hisztérikusabban teszi. A stílusa fényévekre van az elnöki korszakában tapasztaltaktól, ami Oroszország színeváltozását is szemléletesen aláfesti.Halálhozó söpredékTelegram-posztjai ezzel együtt gyakran mémesülnek, sokan nem félelmetesnek, ellenkezőleg: röhejesnek minősítik azokat. Akkor is, ha Ukrajna megsemmisítésével vagy éppen nukleáris háborúval fenyeget. A vérengző Medvegyev vérengzését némelyek azzal magyarázzák, hogy a háború súlyos személyes károkat okozott neki, örökre – vagy hosszú évekre – elveszítette szeretett Toscanáját, és a fiát is kizsuppolták az Egyesült Államokból. Erre ő maga azt mondja, soha nem voltak ingatlanjai vagy érdekeltségei Nyugat-Európában és a tengerentúlon.A legnagyobb visszhangot az az egyhetes bejegyzése generálta, amely a magyar sajtó egy részét is bejárta. „Gyakran kérdezik, hogy miért élesek a Telegram-posztjaim – írta. – Válaszolok: gyűlölöm őket. Szarházi söpredék. Halált hoznak ránk, Oroszországra. Amíg élek, mindent megteszek, hogy eltűnjenek.” Hogy pongyolán fogalmazott, mellékes – a szöveg nyelvtanilag úgy érthető, mintha saját posztjait gyűlölné, ezen is többen élcelődtek –, a Nyugatra és a politikai vezetőire gondolt.A Szabadság Rádió orosz honlapján gyűjtést készítettek ismert – és kevésbé ismert – személyiségek reakcióiból a bejegyzésre, amelyek zöme nevetségesnek ítélte „Gyimon” kirohanását. Anatolij Nyeszmijan, az ismert blogger azonban részletes elemzésben fejtette ki véleményét. Egyrészt arról írt, hogy a háborús helyzetben Medvegyev sem tehet mást, mint hogy kifejezi lojalitását – minél hangosabban ordít, annál hasznosabb –, másrészt jelzi azt is, hogy jelen van, és érdemes vele számolni a későbbiekben.„Összességében Medvegyev megvadulását úgy indokolt értelmezni – írta Nyeszmijan –, mint a rendszer kísérletét a fennmaradásra. Medvegyev pedig minden további nélkül gondolhat magára egy még nem kijátszott kártyalapként, és nem is alaptalanul. Más kérdés, hogy a haldokló rezsimen ez sem tud már segíteni.”