Egyre több 12 év alatti gyereket diagnosztizálnak valamilyen mentális fejlődési rendellenességgel, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral, autizmus spektrumzavarral, szociális szorongásos zavarral, Tourette-szindrómával. A járvány alatt olyan sok lett az egészen fiatal beteg, hogy új osztályt alakítottak ki részükre az ország legnagyobb gyermekpszichiátriai intézményében, a Vadaskert Kórház és Szakambulancián. Tárnok Zsanett, az intézményt működtető alapítvány igazgatója 20 éve dolgozik klinikai szakpszichológusként, és foglalkozik neurodevelopmentális zavarokkal. Az új osztály átadását követően beszéltünk vele. Mi az, ami ezeknek a fejlődési zavaroknak az előfordulását vagy észlelését illetően megváltozott az elmúlt évtizedekben?Ma az emberek sokkal többet tudnak ezekről, mint húsz éve, felismerik őket, és segítséget kérnek – ez nagyon megnöveli a diagnózisok számát is.15 éve felállítottunk egy Tourette-ambulanciát, ami azóta is egyedülálló az országban, és akkor azt tapasztaltuk, hogy elsősorban 10 évnél idősebb gyerekekkel érkeztek a szülők erre a szakambulanciára. Ezzel szemben ma alig érkezik hozzánk 10 évnél idősebb gyerek. Az összes mentális vagy viselkedési zavarnál ezt látjuk: a tünetek sokkal korábban feltűnnek a környezetnek. Az egyik oka ennek biztosan az, hogy a szülők és óvópedagógusok már óvodáskorban észreveszik, ha problémával küzd a gyerek, többet tudnak ezeknek a zavaroknak a hátteréről. A korai diagnózis fontos: lerövidül általa a betegút, a szülő nem viszi el feleslegesen a tik miatt a szemészhez, a kineziológushoz vagy akárhova a gyereket, akinek így korábban elkezdődik a kezelése. A sikongató, szipogó, fejét rázó gyereket előbb-utóbb kiközösítik az iskolában, csúfolják, bolondnak hiszik, olykor indokolatlan szigorral kezelik, ezek mind újabb traumákat jelentenek számukra, és növelik benne a szorongást.Az elmúlt húsz év másik nagy változása, hogy a pszichiátria valamelyest egységesebben kezeli ezeket a fejlődési zavarokat, illetve látjuk ezek spektrum jellegét.Mit jelent pontosan a spektrum jelleg? Az egyes fejlődési zavarok, mint például az autizmus, különböző tünettípusok alapján azonosíthatóak, ezek súlyossága nagyban eltér, és eltérő kezelést igényel. A spektrum egyik végén vannak olyan, a funkcionalitást nem feltétlenül befolyásoló tünetek, mint a repetitív késztetések, a nehézkes kommunikáció, esetleg nem kielégítő szociális képességek, a másik végén pedig a súlyosabb esetek, amikor egy gyerek például egyáltalán nem beszél vagy kommunikál. A spektrum mindkét vége az autizmus diagnózis alá esik, és ez ijesztő néha a szülők számára, de eltérő mértékű zavarokat jelezhet. Ha levonjuk azt, hogy a szülők és a pedagógusok felvilágosítása miatt egyre több esetet regisztrálnak, megállapítható, hogy sokasodnak ezek a fejlődési zavarok a gyermekkorúak körében? Nem tudhatjuk biztosan. A biztos megválaszolását ennek a kérdésnek az is nehezíti, hogy mi csak azokkal találkozunk, akik már a segítségünket kérik. Még mindig rengetegen lehetnek, akik nem jutnak el a megfelelő segítségig. Az én megérzésem az, hogy nagyságrendileg nincs több eset, csak a diagnosztizálás eszközei és lehetőségei annyit fejlődtek, hogy egyre többen kerülnek látótérbe. Mennyit tudunk ezeknek a fejlődési rendellenességeknek a kialakulásáról? Nincs olyan kizárólagos környezeti hatás, ami önmagában elő tudja idézni ezeket a fejlődési zavarokat, a külső tényezők elsősorban modulálják a tüneteket. Az autizmus vagy figyelemhiányos hiperaktivitási zavar kialakulásának oka nem pszichés, de azt tudjuk, hogy ezek nagy mértékben genetikailag öröklődő állapotok, és szinte minden esetben van a családban a felmenők között, akinek nem feltétlenül volt ebből ugyanilyen léptékű problémája, de hasonló tüneteket produkált.Az, hogy mennyire súlyos a betegség, mennyire intenzív a tünet, milyen mértékben befolyásolja a gyerek életminőségét vagy fejlődését, már sokkal inkább lehet környezeti hatások, köztük a család és a kezelés – viselkedésterápia – függvénye is. Ez az a terület, amin szakemberek a szülőkkel közösen már tudnak dolgozni. A gyereket nem lehet önmagában megszerelni. A terápia szülői együttműködés és közös munka nélkül nem működik.Mennyire egzaktak ezek a diagnózisok? Honnantól fogva beszélhetünk fejlődési vagy viselkedési zavarról? A diagnózisok egzaktak, de ezek a hétköznapokban nem jelentenek egyértelmű határvonalakat. A legtöbb esetben ott lehet meghatározni ezt a pontot, amin túl a tünetek valamiféle funkcióromlással járnak egy fontos területen. Például a gyerek nem tud felöltözni, mert 55-ször kell levennie és felvennie a nadrágját, emiatt nem tud elindulni a család, és ő is szenved emiatt. A figyelemzavar esetében gyakori, hogy nem képes teljesíteni kötelességeit, ez szorongást szül benne, amit felerősíthet a környezet türelmetlensége. Ezek a gyerekek gyakran képtelenek hosszabb ideig fókuszálni egy feladatra, vagy figyelmen kívül hagyni más ingereket.A közös ezekben a zavarokban, és ezt a különböző neurotranszmitter rendszerek génjeinek vizsgálatai kimutatták, hogy a motoros aktivitás az agyban túlműködik, és nincs megfelelő kontroll felette. Az agyunkban bazális ganglionok felelősek a mozgásszabályozásért. A hiperaktivitás vagy figyelemzavar esetében jellemzően az történik, hogy a túlműködés megfékezéséért felelős frontális lebeny és a bazális ganglionok közötti idegkapcsolat nem működik optimálisan. A problémát a túlműködés megfékezésének hiánya okozza. A környezet szerepe ott lép be, hogy ezeket az agyi kapcsolatokat mennyire sikerül fejleszteni. Ezért is fontos egyes terápiák esetében a gyógyszeres kezelés. Ideiglenesen megtámogatja ezeket az összeköttetéseket, és bejáratja az érintett idegpályákat. Van arra vonatkozó becslés, hogy a 18 év alatti populáció hány százaléka élhet valamilyen fejlődési zavarral? Ez a szám elég nagy változékonyságot mutat az egyes vizsgálatokban, de akár a 20 százalékot is elérheti.Kiket fogadnak?Aki a területünkön állandó lakcímmel rendelkezik, és 18 évnél fiatalabb, azt ellátjuk. Van járóbeteg-szakambulancia, ez elsősorban a környező városok és települések számára finanszírozott, a fekvőbeteg-ellátásunk lefedettsége pedig kiemelkedően nagy; gyakorlatilag az ország északnyugati részét egészében mi látjuk el, ez közel 2 millió lakosra vonatkozó gyermekpopulációt jelent. Ez egy alapítványi tulajdonban lévő, közfinanszírozott intézmény, legalábbis ami a kórházi ellátást illeti, de szakemberképzésben és kutatásokban, illetve pályázatokon is részt veszünk.Mekkora kapacitással dolgoznak? Tele vagyunk mindig. 40 akut ágyunk van, plusz 20 nappali kórházi ágyunk és 10 rehabilitációs helyünk. 7-8 szakorvos, ugyanennyi rezidens, szakpszichológus, valamint gyógypedagógusok, szociális munkások és ápolók dolgoznak az intézményben. Alapvetően előjegyzés szerint vesszük fel a gyerekeket, de itt sokszor megáll a mentő, mert sürgősségi ellátást is biztosítunk, és azt képtelenség előre kiszámolni. A járvány kezdete óta ez kiszámíthatatlan. Akut szorongás, pánik, önsértés, szuicid magatartás, mind egyre gyakoribbak. Decemberben beszélt arról a 444-nek is, hogy őrült módon megnövekedett ezeknek az eseteknek az aránya a koronavírus-járvány alatt. Ez számszerűen mit jelent? És javult azóta a helyzet? Azóta gyakorlatilag ugyanolyan intenzitásúnak tűnik a nehézségek száma, úgy látjuk, ez nem változott.A súlyosan szuicid vagy önsértő gyerekeket feltételezhetően külön kezelik. Nem lehet összeereszteni az önsértő serdülőt az autisztikus tüneteket produkáló kisgyerekkel. Életkor és a probléma természete szerint külön kezeljük a gyerekeket: elkülönítjük a 12 év alattiakat és felettieket. Az akut ellátást igénylő esetek inkább 12 év felett jellemzőek, bár sajnos ezen a területen is érzékelhető, hogy a problémák egyre korábban kezdődnek. Mi van akkor, ha megtelik az intézmény? Olyan nincs. Megoldjuk valahogy. Ha valaki a lakcíme alapján hozzánk tartozik, ellátjuk. Nem az a cél, hogy hosszú ideig hospitalizáljuk őket, hanem hogy minél gyorsabban jobban legyenek. Egy vagy két hét alatt kivizsgáljuk a gyerekeket a diagnosztikus osztályon, és onnan ők haladnak tovább a javasolt terápia szerint. Nem tudunk mást tenni, mint a probléma vagy a tünetegyüttes súlyossága szerint mérlegelni, ki mikor kerül sorra. A mentő pedig akkor jön, amikor jön. Azt nem tudjuk befolyásolni. Ez az egyetlen olyan önálló intézmény az országban, amely gyermekpszichiátriai gondozással foglalkozik? Vannak még intézményekhez kapcsolt osztályok vidéken is, de önálló kórház nincs. Fekvőbeteg-ellátásban ennyi ágy sehol nincs. Mennyiben változott meg az ellátás és a terhelés a koronavírus-járvány alatt? Nagyon rákészültünk a járványra, előkészítettük az online munka feltételeit, és megterveztük, hogyan fogadjuk majd a megnövekedő ellátási igényeket. Egy hónapig alig történt jelentős esemény, és még a 2020-as nyár is relatíve békés volt. Aztán szeptembertől, amikor elkezdődött az iskola, hatalmas mennyiségben kezdtek érkezni hozzánk a problémás esetek.Az offline térbe való visszatérés megrázó tapasztalatokat hozott. A gyerekek egy része megkönnyebbült, hogy visszatérhet a társai közé, azok számára viszont, akik valamilyen fejlődési zavarban érintettek, rendkívül nehéz élethelyzetek alakultak ki. Az ő ingerszegényebb, sok szempontból biztonságosabb otthoni környezetükből sokkal nehezebb volt visszatérni a társas kapcsolatok világába. Az autizmus esetében az ingerfeldolgozás különösen nehézkes tud lenni, és ingerlékennyé teheti a gyereket. A figyelemzavaros gyerekek rosszul viselik, ha a tanár rájuk szól, a szorongó és szociális nehézségekkel élők számára is ez extra stresszhelyzetet teremtett. Hogyan kell elképzelni ezeket az élethelyzeteket, amikkel a szülők szembesülnek? Maguk ismerik fel a helyzetet, vagy a pedagógusok inkább? Egy iskolától való súlyos szorongásnál előfordul, hogy a gyerek reggel nem hajlandó felkelni, felöltözni – úgy tűnhet, hogy „hisztizik”; valójában az a gyerek sok esetben mélyen szorong attól, ami várná, ha bemenne az iskolába. Ezért nem ritka, hogy fizikailag nem tudják elvinni az iskolába a gyereket. A szülő akkor sem tesz jót, ha agresszívan lép fel, és akkor sem, ha „alámegy”, és enged a gyereknek, aki ilyenkor gyakran testi fájdalmakra panaszkodik: hasfájás, hányinger, rosszullét. Az esetek többségében ez nem furfangos dolog a gyerek részéről, hanem tényleges szenvedés.A pszichoszomatikus tüneteket komolyan kell venni, mert az engedékenység akár súlyosbíthatja is őket, a testi fájdalom rögzülhet, mint egyfajta menekülőút, amivel a szorongásos iskolai közeg elkerülhető. A gyerek hányni is képes lesz azért, hogy megússza az iskolát, és ekkor már nem csak lelkileg, de testileg is rosszul van. Kulcsfontosságú a megfelelő diagnózis felállítása. Ki kell deríteni, mi áll a háttérben. Ez lehet autizmus spektrumzavar, súlyos szociális szorongás, de az is lehet, hogy egyik sem, hanem valamilyen bántalmazás érte az iskolában. Szükséges a pedagógus bevonása, de ez a szülő engedélyével történik. A mi feladatunk megértetni velük, hogy a tanárokkal való kommunikáció elengedhetetlen az ilyen diagnózisok felállításához. Mennyiben feladata a szakorvosnak, hogy figyelembe vegye a szülőkben kialakuló szorongásokat is? Sokféleképpen reagálnak a szülők az ilyen helyzetekre, és nekünk erre nagyon kell figyelnünk. Tapasztalt szakemberek már meg tudják ítélni, hogy egy diagnózis közlése a szülőkkel mikor és milyen helyzetben a legoptimálisabb. Előfordul, hogy a diagnózis bár egyértelmű, teret és időt kell adni a gondozónak, mielőtt szembesítjük a tényekkel, hogy legyen ideje befogadni és feldolgozni a folyamatot. Ha viszont nagyon feszült a helyzet, és a szülőt fojtogatja a helyzet, sokszor jobbat teszünk azzal, ha gyorsan közöljük a biztosnak látszó diagnózist, mert a bizonyosság az esetek többségében megkönnyebbülést hoz.