Az Ukrajna elleni háború kirobbanása után rögvest elkezdték törni a fejüket a nemzetközi sajtó elemzői azon – mintha biztos lenne, hogy ha már egyszer elindult, akkor Vlagyimir Putyin tényleg nem áll meg –, hogy vajon melyik posztszovjet állam lehet a következő, amelyet az oroszok meg akarhatnak támadni. A hivatalos politika nem sok támpontot adott ehhez, leszámítva a visszatérő fejtegetéseket arról, hogy mekkora katasztrófa volt a Szovjetunió széthullása, a birodalmi média ellenben publikált és publikál a témába vágó cikkeket és televíziós nagyotmondásokat.Azon túl, hogy első számú célpontként Moldova merülhetett fel – főként azután, hogy Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök-diktátor egy értekezleten még a háború első napjaiban olyan inváziós térképeket mutogatott övéinek, amelyeken bizonyos nyilak a Dnyeszter Menti Köztársaság felé mutattak –, lehetett izgulni valójuk a kazahoknak is. A Pravda.ru például március 11-én közölt cikket a kazah nacionalisták elszemtelenedéséről. A szerző egyes nyilatkozatokat úgy értelmezett, hogy a kazahok szívesen elhagynák az Eurázsiai Gazdasági Szövetséget, amit nem szabad engedni, hiszen Putyin réges-rég felvázolta a kötelező lojalitás feltételrendszerét a posztszovjet államok okulására.Ahasz Tazsutov kazah politológus mindenesetre arra a következtetésre jutott az Eurasia Review hasábjain, hogy az orosz elnök-diktátor az ukrán front megnyitásával hozzálátott az orosz világ területeinek összegereblyézéséhez, ahova szerinte nem csupán Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország tartozhat, hanem Kazahsztán bizonyos régiói is. Az ország olyan északi részeiről van szó, amelyek egyrészt gyéren lakottak, másrészt az ott élők nagy hányada orosz anyanyelvű.Az észak-kazahsztáni problematika évtizedes gyökérzetű, nem volt véletlen, hogy Nurszultan Nazarbajev, aki a szovjet idők végétől több mint három évtizeden keresztül irányította a köztársaságot, a fővárost a déli Almatiból északra helyezte át, újjáépítve az egykori Celinográdot, amelyből később Asztana, még később Nur-Szultan lett. A súlypontáthelyezés meghozta a gyümölcsét: a részben spontán, részben erőltetett kazahosítás nyomán – többek közt a belső migráció révén – az oroszok aránya megcsappant.Ha Tajvant és Koszovót nem, akkor Luhanszkot és Donecket minek?A ki lesz a következő ügyében zajló merengés múlt héten kapott új lendületet, amikor a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon a nagy orosz vezető és Kaszim-Zsomart Tokajev, Kazahsztán első embere együtt lépett fel a plenáris ülés leginkább várt óráiban, miközben az elmúlt hónapokban odaadó szövetségesként viselkedő – ennek köszönhetően szintén kemény szankciókkal sújtott – Lukasenko sehol sem volt.Azoknak, akik a párostól valamifajta látványos közeledés bejelentésére, egymás keblére borulásra számítottak, csalódniuk kellett, ellenkezőleg: Tokajev legvisszhangosabb megnyilvánulása az volt, amikor a moderátor Margarita Szimonyan felvetésére elzárkózott a luhanszki és a donecki „népköztársaságok” elismerésétől. Tette ezt – miként a sajtó később nem győzte hangsúlyozni – a bosszús Vlagyimir Putyin jelenlétében. A részleteket aztán már kevesebben emelték ki, miként azt sem forszírozták, hogy a kazahok eddig sem mondtak mást.Célszerű idézni Tokajevet: „Ha a nemzetek önrendelkezésének mindenütt teret adnánk, a jelenlegi 193 ENSZ-tagállam helyett máris 500-600 alakulatunk lenne. Ez káoszt eredményezne. Mi nem ismerjük el sem Tajvant, sem Koszovót, sem Dél-Oszétiát, sem Abháziát. Ugyanilyen elvi alapon állunk hozzá az olyan kváziállamiságú területekhez, amilyen meglátásunk szerint Luhanszk és Doneck.”Ezek annak az ott is elhangzott putyini okfejtésnek az árnyékában hangzottak el, miszerint a Szovjetunió nem volt más, mint a történelmi Oroszország.Ezek után sokan már-már hősként ünnepelték Tokajevet – így tett például Arkagyij Dubnov, az ismert Közép-Ázsia-szakértő is –, majd érthető módon előkerült a mikor megy neki Oroszország Kazahsztánnak témakör megint.Többen arról írtak, hogy a kereskedelmi háború egykettőre ki is robbant. Mindjárt másnap az kezdett terjedni, hogy az oroszok a Kaszpi-tengeri vezeték blokkolásával akadályozzák a kazah olajszállításokat, meg az is, hogy válaszlépésként a kazahok 1700 vagonnyi orosz szenet állítottak meg. Hogy pontosan hol, nem volt világos.A Deutsche Welle szerdai tényellenőrző cikkéből azonban kiderült: semmi ilyesmiről nincs szó. Ami a Kaszpi-tengeri vezetéket illeti, Bolat Akcsulakov kazah energetikai miniszter a szentpétervári Tokajev-szereplés előtt két nappal, június 15-én elmondta, tervezett karbantartás lesz Novorosszijszk közelében, ahol még mindig II. világháborús aknákat keresgélnek és hatástalanítanak. Az állítólag Kazahsztán területén beragadt gigantikus szénszállítmányok tárgyában pedig a DW forrásai közölték, ezek egyszerűen nem léteznek.Hinta, palintaA Tokajev-nyilatkozat és a fogadtatása ezzel együtt jelzi, Kazahsztán speciális helyzetben van. Közép-Ázsia legnagyobb állama nem tehet mást, mint hogy klasszikus hintapolitikát folytat, a földrajzi és a geopolitikai körülmények egyszerűen ezt diktálják. Főként azután, hogy a januári, kezdetben békés, majd – pontosan továbbra sem ismert okokból – fegyveres zavargásokba torkolló tiltakozásokon végül orosz segítséggel sikerült úrrá lennie a politikai vezetésnek. Bár akkor úgy tűnhetett, Oroszország könnyű kézzel „visszaszerezte” a kóválygós Kazahsztánt, Kaszim-Zsomart Tokajev azóta ismét irányok sokasága felé orientálódik egyszerre.Jellemző, hogy a szentpétervári események óta az elnök járt Katarban és Iránban is, és azt nyilatkozta, különösen utóbbival szeretné szorosabbra fűzni a kapcsolatokat. De magától értetődően szóba hozandó Törökország is, amely már csak a „rokonság” miatt is aktív a térségben, és ahova szintén ellátogatott Tokajev nemrégiben, a vizitet Recep Tayyip Erdogan török mindenható várhatóan szeptemberben fogja viszonozni.A sokirányúság függetlenségük kivívása óta jellemzi a kazahokat, ebből a szempontból már a nazarbajevi politika is realista és célratörő volt. Egy példa: az Egyesült Államok volt a második ország, amely elismerte Kazahsztánt, és az első, amely nagykövetséget létesített Almatiban. Emellett a kazah és az amerikai hadseregek együttműködése sem elhanyagolható. Egy még érdekesebb adat: a Kapital.kz összefoglalója szerint 2021-ben több mint 23 milliárd dollárnyi friss tőke érkezett Kazahsztánba, elérve a pandémia előtti szintet; a lista élén Hollandia (!) állt 7 milliárd dollárral, miközben az 1,9 milliárdos Oroszországot a 2,8 milliárdos USA és a 2,6 milliárdos Svájc is megelőzte, Kína ötödik, Törökország kilencedik lett.Ide tartozik még, hogy Kazahsztánnak igazodnia – vagy ismét csak: egyensúlyoznia – kell az oroszellenes szankciós politika terén is, mert bár a közkeletű poén szerint ez az az ország, melynek területén a Mengyelejev-táblázat összes eleme megtalálható, az első számú exportcikke mégis az olaj, és ha annak a nyugati irányú áramlását megállítanák, a kazah gazdaság komoly bajba kerülhetne.Az a kazah gazdaság, amely ráadásul eleve nincs igazán rendben, mint azt a januári események mutatták. (Emlékezetes: az első tüntetések akkor kezdődtek, amikor felemelték az autógáz amúgy rendkívül alacsony árát.) Annak ellenére sincs, hogy Kazahsztán a posztszovjet államok között a makrogazdasági mutatók alapján a legtöbbet fejlődők közé tartozott és tartozik, csak hát volt honnan kapaszkodnia.Új vagy régi?Tokajevnek tehát belpolitikai frontokon is van tennivalója. A januári csatát sikerült megnyernie – erőszakkal, több mint 200 halott, még több sebesült és rengeteg őrizetbe vett árán –, ám ez korántsem jelenti azt, hogy a belháborút is megnyerte. A nemzet nagy vezetőjéből, Nurszultan Nazarbajevből elvileg kétkezi nyugdíjas lett – ő maga szereti magát így emlegetni –, hozzátartozói és közeli hívei perifériára szorultak, némelyikük, mint a főtitkosszolga Karim Maszimov, börtönbe került, ám a történelmi klánok a helyükön vannak, és az elnök tekintélye nem megkérdőjelezhetetlen a körükben.És az is vita tárgya lehet, hogy Kazahsztán egyáltalán közelebb került-e ahhoz, hogy egyszer talán demokratikus jogállam legyen belőle. Kaszim-Zsomart Tokajev tavasszal alkotmányozó népszavazást kezdeményezett, úgymond a Nazarbajev-korszak végleges lezárása érdekében. Az 56 módosítást tartalmazó javaslat elfogadásával megváltoztatták a többi közt az elnöki hatalom rendszerét, a választási eljárást, lehet újra alkotmánybíróság, vezetők rokonai nem tölthetnek be fontos kormányzati tisztségeket.Itt leginkább azt tekinthetjük a demokrácia jelének, hogy a június 5-ei referendumon 68 százalékos volt a részvétel – ilyen alacsony szám azelőtt már-már elképzelhetetlen lett volna –, míg a korrekciók mellett 77 százaléknyian szavaztak.Luca Anceschi, a glasgow-i egyetem Közép-Ázsia-szakértője ugyanakkor a Radio Azattiknak azt mondta, szó sincs vízválasztóról, ennek a népszavazásnak köze nem volt a pluralizmushoz. Egy referendum esetében az igen és a nem válaszok hívei kampányolni szoktak, itt a nemnek nem voltak hangos támogatói és sanszai. Már csak azért sem, mert az állampárt, a korábbi Nur Otan – március 1-je óta Amanat – mellett semmilyen értelmezhető politikai erő nem bukkant fel a tiltakozások és azok leverése óta eltelt hónapokban. A hatalom újrafelosztása így nem opció, addig semmiképp, amíg nincs nyílt politikai verseny.Hogy Tokajev hová tart, egyelőre nem tudható Anceschi szerint. Annyi látszik, hogy új Kazahsztán nincs, és stabilitás is kevésbé van, mint a korábbi gazdasági konjunktúra idején. Sőt új főváros sincs még: noha egyes spekulációk szerint június elején Nurszultan Nazarbajev azért utazott Moszkvába és találkozott Vlagyimir Putyinnal, hogy a támogatását kérje, ha netán emigrálásra kényszerülne, a korábbi Asztanának ma is Nur-Szultan a neve.Kaszim-Zsomart Tokajev pedig a Tengrinewsnak csütörtökön azt mondta: mindenkinek kellő tisztelettel kell viseltetnie az ország első elnökének történelmi szerepe iránt, és „különösen most nem szabad megfeledkezni a politikai igazságosságról, amikor a társadalomban különböző diszkussziók zajlanak”.