Filus Andor, a Kecskeméti TE ügyvezetője szerint jól haladnak azokkal a munkákkal, amelyeket mindenképpen el kell végezni a Széktói Stadionban ahhoz, hogy ott rendezhessék meg hazai mérkőzéseiket a labdarúgó NB I-be visszajutó lila-fehérek - írja a Nemzeti Sport. Becslése szerint három ütemben, 1,6 milliárd forintból minden szempontból NB I-es stadiont lehetne kialakítani Kecskeméten."A harmadik ütemben jöhetne a pályafűtés kiépítése, valamint az új gyepszőnyeg lerakása, illetve a strand felőli lelátó fedése a bajnokság végeztével” – fogalmazott az ügyvezető. Filus elárulta: a szükséges forrásokat a városvezetéssel és az országgyűlési képviselőkkel közösen keresik még.Az április 3-i választáson a kecskemétiek is a fideszes indulóknak szavaztak bizalmat: Dr. Salacz László (Fidesz-KDNP) a harmadik, dr. Szeberényi Gyula Tamás (Fidesz-KDNP) pedig az első ciklusát kezdte meg a parlamentben, tehát az ő dolguk is lesz megtalálni a stadion felújításához szükséges forrásokat.
444 a kommenteren - 444
Fideszes képviselők is keresik a forrást a kecskeméti stadion felújításához