„Sally, a segítségedre van szükségünk. Egy líbiai börtönben vagyunk, rossz körülmények között. Ha van időd, elmondom a történetünket.”Ezt az üzenetet kapta Sally Hayden ír újságíró 2018 nyarán Facebookon egy líbiai őrizetbevételi központból. Lehet persze börtönnek is nevezni, de formálisan őrizetbevételi központ, amit migránsok és menekültek számára alakítottak ki. Az üzenet küldője elmondta, 500-an vannak az Ain Zara központban Tripoliban, nők, férfiak és gyerekek rettenetes körülmények között, körülöttük pedig milíciák harcolnak.Sally Hayden korábban dolgozott már egy szudáni sztorin, korrupt UNHCR-dolgozók ügyéről írt, akik pénzért intéztek biztonságos letelepedést menekülteknek. A központban lévők egyikének testvére innen ismerte az újságírót, ezért őt keresték meg.Hayden a következő éveket ennek a témának szentelte. Több száz emberrel lépett kapcsolatba, akik hasonló körülmények között voltak Líbiában, és részletesen beszámoltak ezeknek a központoknak a valóságáról. Olyan központok ezek, amiket Ferenc pápa koncentrációs táborokhoz hasonlított, és ahol egy ENSZ-ténymegállapító bizottság szerint emberiesség elleni bűncselekmények történhetnek.Az ide kerülő emberek közül sokan háborúk és diktatúrák elől menekültek el, mások a kilátástalan élethelyzetük miatt indultak útnak Európa felé. Akár ezer kilométereket is utazva, embercsempészek segítségével jutottak el Líbiába, sokakat többször kifosztottak és megkínoztak útközben. Az EU felé tartva aztán megállították őket, majd bezárták őket. Abban a Líbiában, ahol működő államról szó sincs, milíciák háborúznak egymással, akik néha brutális rendet tartanak fenn ezekben a központokban, néha magukra hagyják a bent lévő embereket. Tucatjával működnek ilyen központok, több ezer ember kerülhetett itt fogságba.2022 tavaszán jelent meg Sally Hayden könyve My Fourth Time, We Drowned (A negyedik alkalommal megfulladtunk) címmel. A címidézet egy szomáliai menedékkérőtől származik, aki elmondta, háromszor próbáltak meg átkelni a Földközi-tengeren, mind a háromszor elkapták őket, majd a negyedik alkalommal elsüllyedt a hajójuk, és sokan meghaltak. Aztán ötödik próbálkozásra átjutott Európába. A cím a szerző szerint kifejezi azt a közösséget, ami a menekültek között kialakul egy ilyen úton. A könyv viszont nemcsak az emberi szenvedés dokumentálása, hanem arról is szól, hogyezekbe a központokba EU-s politika eredményeként kerülnek az emberek. Az a líbiai parti őrség, akik általában maguk is milíciák tagjai, és sok esetben embercsempészekkel működnek együtt, visszaterelik a menekülteket ide a tengerről, mindezért pedig uniós támogatást kapnak. Összességében már 100 millió eurót költhetett rájuk az Európai Unió. És miközben Európában sokan úgy gondolták az elmúlt években, hogy vége van a migrációs válságnak, mert nem zajlottak a 2015-öshöz hasonló jelenetek az európai utcákon, valójában sokkal inkább az történt, hogy az EU kiszervezte ezt a problémát, hogy a szenvedő emberek ne legyenek szem előtt. Hasonló módszer az Erdogannal megkötött alku is - 2015-ben az Európai Unió és Törökország megállapodtak az emberek visszatoloncolásáról, ezután érezhetően kevesebb menekült érkezett Európába ebből az irányból. Ez a könyv viszont az unió déli határáról szól. A My Fourth Time, We Drowned elismerő kritikákat kapott számos lapban, a Foreign Policy pedig azt is kiemelte: azért is fontos megérteni a könyv tanulságait, mert a klímaváltozással egyre nagyobb migrációs hullámok jöhetnek, amik egyre súlyosabb válságokkal járhatnak.Sally Hayden jelenleg az Irish Times című lap Afrika-tudósítója. Zoomon keresztül beszélgettünk vele, Londonból jelentkezett be.A bevezető fejezetben arról írsz: éppen a Netflixet görgetted otthon, amikor érkezett egy üzenet Líbiából. Azt sem tudhattad, hogy igazi-e. Ilyen kezdés után hogyan kezdtél el dolgozni a sztorin?Elkezdtünk csetelni, megpróbáltam megérteni, miről van szó. Először persze szkeptikus voltam, mert az üzenet küldője azt írta, ötszázan vannak magukra hagyva egy háborús övezetben egy őrizetbevételi központban, vészhelyzetben. Megkerestem egy Tripoliban dolgozó újságírót, aki megerősítette, hogy van ilyen központ. Akkor már komolyabban vettem az ügyet, de újabb bizonyítékokat kértem: GPS-koordintátákat, szelfiket, fotókat, családtagok kontaktjait. Aztán kapcsolatba léptem az ENSZ-szel is, és ők is megerősítették a történetet, de azt mondták, biztonsági okokból nem tudnak segíteni.Ekkor elkezdtem kiposztolni az üzeneteket Twitteren. A bejegyzések több millió felhasználóhoz jutottak el, ezen keresztül pedig újabb és újabb emberek léptek velem kapcsolatba, olyanok ügyében, akik hasonló központokban vannak, vagy tudnak ezekről.Pontosan hogyan kerülnek az emberek ezekbe a központokba?Általában olyan emberek vannak itt, akik a Földközi-tengeren keresztül akarnak Líbiából Olaszországba vagy Máltára jutni, de megállítja őket az EU által is támogatott líbiai parti őrség. Visszaviszik őket Líbiába, és bezárják ezekbe a központokba, határozatlan időre. Nincs hivatalos vádemelés ellenük, és nincs ügyvédjük, aki védené őket. Csak be vannak zárva.Azt írod, hogy uniós politika eredményeként jutnak ide emberek. Miért?Az EU repülőkkel, helikopterekkel és drónokkal figyeli a Földközi-tenger középső részén a migránsok és menekültek hajóit. Az információkat pedig megosztják a líbiai parti őrséggel, akik hajókat, felszerelést és kiképzést is kapnak az EU-tól. Ők aztán megállítják a hajókat, és visszaküldik az embereket Líbiába. 2017, az együttműködés kezdete óta közel 100 ezer embert állítottak meg így. Ez pedig a nemzetközi jog megkerülése. Uniós hajók nem küldhetnének vissza embereket Líbiába, ahol veszélyben van az életük. A líbiai hajók viszont megtehetik ezt.Vegyünk egy példát. Valaki mondjuk Eritreából menekül a diktatúra elől, eljut Líbiába, ahonnan hajón Európába akar eljutni. Ha a tengeren egy EU-s hajóval találkozna, akkor menedékjogot kellene kapnia, de ha líbiai hajóval találkozik, akkor vissza lehet küldeni?Európai hajó senkit sem küldhetne vissza Líbiába, bárhonnan is érkezett, mert nem biztonságos ország. Ha az illető eritreai, akkor elvinnék Olaszországba, ahol valószínűleg megkapná a menekültstátuszt. De ha mondjuk Nyugat-Afrikából érkezett, és nem számít menekültnek, akkor is el kellene vinni előbb Olaszországba. Aztán ha ott nem kapná meg a státuszt, akkor visszaküldenék az országába. De Líbiába egyik esetben sem küldhetik. Ezért fontos az EU-nak, hogy ezek az emberek ne európai hajóval találkozzanak a tengeren, hanem egy líbiaival?Pontosan. Egy menekültnek a nemzetközi jogban garantált joga van arra, hogy védelmet kérjen, ha el tud jutni olyat területre, ahol ezt igényelni tudja. Azok közül, akikkel beszéltem, sokan háborúk, diktatúrák, üldöztetés elől menekülnek, és megkapnák a menedékjogot, ha eljutnának egy olyan helyre, ahol ezt tudják igényelni. Líbiában viszont csapdába esnek: nem térhetnek vissza a hazájukba, mert ott életveszélyben lennének, így csak az marad, hogy megpróbálnak átjutni a Földközi-tengeren újra és újra, és közben fogságba esnek újra és újra. Sokan pedig meghalnak ezekben a kísérletekben. Néha a központokat működtető milíciák adják el őket újabb emberkereskedőknek. A csempészek, az őrizetbevételi központok és parti őrség nem egymástól függetlenül működnek. Milyen viszonyok vannak ezekben a központokban?Borzalmasak. Hivatalosan az ENSZ által is elismert Tripoli kormány működteti ezeket, de valójában milíciák kezében vannak. Így mindegyik kicsit más lehet, de hasonló abúzusok történnek mindegyikben. Éheztetés, az orvosi ellátás elhanyagolása, kínzás, kényszermunka, nemi erőszak, korlátlan idejű elzárások. A könyv érezhetően kritikus az ENSZ menekültekkel foglalkozó szervezetével, az UNHCR-el szemben. Miért?Újságíró vagyok, arról számolok be, amit megtudok. Az UNHCR feladata lenne a menekültek jogainak védelme. Amikor európai politikusokat kérdezek arról, mit gondolnak a líbiai központokról és az EU szerepéről, általában azt mondják: nem támogatják a központokat, és örülnének, ha bezárnák ezeket, de amíg ez nem történik meg, addig is támogatják az ENSZ-t, hogy javítsák az itteni körülményeket. Név nélkül nyilatkozó ENSZ-dolgozók közül viszont többen is azt mondták:egyre inkább azt érzik, őket használják arra, hogy tisztára mossák az uniós politika brutális hatásait. A valóságban az UNHCR-nek egyáltalán nincs mindig teljes hozzáférése ezekhez a központokhoz, nem mindig tudják, hogy mi zajlik bent. Az európai politikusok viszont mutogathatnak az ENSZ-re, hogy ne kelljen szembenézniük azzal, mi zajlik itt valójában.Az ENSZ képviselői nyilvánosan nem beszélnek az EU szerepéről. Van, aki szerint azért, mert az ENSZ is támogatást kap az EU-tól. Ugyanabból az alapból kapnak pénzt, mint a líbiai parti őrség, ez az Uniós Szükséghelyzeti Alap Afrikáért, ami egy sokmilliárd eurós alap. 26 afrikai országban költik el, hogy megállítsák a migrációt 2015 óta.2019-ben az EP-választás előtt nem sokkal az Európai Bizottság lényegében azt üzente, hogy a migrációs válságnak vége van. Mi volt a valóság ezzel szemben?A valóság az, hogy emberek halnak meg Líbiában. Az EU csak arrébb tolta ezeket az embereket a saját területéről. Már sokkal kevésbé látjuk és halljuk őket. Ez nem azt jelenti, hogy nincs közünk hozzájuk.A könyv egyik fejezete egy embercsempészek elleni, Etiópiában lezajlott perről szólt. Ez miért volt fontos?Ahogy egyre több emberrel beszéltem, egyre többet hallottam arról, hogy milyen tapasztalataik voltak embercsempészekkel és emberkereskedőkkel. Két név került elő újra és újra: az egyik Kidane Zekaris Habtemariam, a másik az ő embere, Welid, igazi nevén Tewelde Goitom.Szexuális abúzusok, kínzás, emberrablások kötődnek hozzájuk, embereket tartottak fogva raktárakban váltságdíjért. Később letartóztatták őket Etiópiában egy áldozatuk bátorságának köszönhetően, aki felismerte őket a fővárosban, Addisz-Abebában. Ez nagyon jelentős fejlemény volt. 2020-ban elrepültem a tárgyalásra, ahol az áldozatok is megjelentek tanúskodni, az életüket kockáztatva. Óriási bátorság kellett ehhez a részükről.Az egész tárgyalóteremben én voltam az egyetlen független megfigyelő, az egyetlen, aki nem kapcsolódott az ügyhöz, egy etióp újságíró társaságában, aki fordított nekem. Felkerestem nagykövetségeket, emberi jogi szervezeteket, az ENSZ-t, végigkérdeztem őket, hogy miért nem követi figyelemmel senki ezt a pert. Ez egy nagyon fontos ügy, ezek a csempészek több ezer, akár több tízezer embert is mozgathattak Európa felé. Nem kaptam világos választ.2021-ben aztán Kidane megszökött egy kihallgatásról. Valakitől csereöltözetet kapott, és ki tudott sétálni a bíróságról. Valószínűleg lefizetett egy rendőrt. Azt gondolom, hogy ha nagyobb figyelem lett volna a tárgyalás körül, ez nem történik meg. Azóta mindig ez jut eszembe, amikor hallom, hogy politikusok arról beszélnek, fel kell lépni az embercsempészet ellen. Akkor miért nem foglalkoztak az egyik legfontosabb csempész ügyével? Nekem úgy tűnik, sokkal több erőforrás megy el védtelen emberek megbüntetésére, mint a fellépésre azokkal szemben, akik rengeteg pénzt keresnek ezzel az üzlettel. Hollandia később körözést adott ki Kidane ellen, és forródrótot is fenntartanak, amit fel lehet hívni, ha valaki megtud róla valamit. De amikor ott volt őrizetben, nem foglalkoztak vele.Vissza is tért az üzletbe?Erről csak szóbeszéd van, nincsenek pontos információim.A magyar kormány maga épített kerítést, és nyíltan vállalja a migránsellenességet, az EU kiszervezte ezt a problémát, és közben másfajta politikai üzeneteket közvetít. Mit gondolsz arról: mi az érdemi különbség ezek között?Szóval az a kérdés, hogy jobb-e képmutatónak lenni, vagy sem? Nem sokat tudok a magyar politikáról, nem tudósítottam Magyarországról. Azt viszont látjuk szerte a gazdag világban, nemcsak az EU-ban, de Nagy-Britanniában, Ausztráliában és Amerikában is, hogy rengeteg pénzt költenek a határok megerősítésére, és eközben elnyomó rendszereket támogatnak. Megerősítenek milíciákat, diktatúrákat, olyan rendszereket támogatnak, amik védtelen emberek életét teszik még rosszabbá.Ha az emberek nem tudnak a lakóhelyükön maradni, mert túl nagy veszélyben vannak, akkor el fognak menni máshova. A migráció nem áll meg, amíg az emberek élete nem lesz jobb ott, ahol élnek. Ez csak eszkalálódni fog. Ha az egyik határon nehezebb lesz átkelni, akkor egy kicsit változni fog az útvonal. Az embercsempészek pedig annál többet keresnek, minél nehezebb egy határon átjutni. A legjobb módszer az embercsempészek és kereskedők elleni fellépésre az lenne, ha biztonságos útvonalakat hoznának létre az embereknek.Az Uniós Szükséghelyzeti Alap Afrikáért-ban eurómilliárdok vannak, de nem kapnak elég kritikus kérdést arról, hogy mire megy el ez a pénz. Bármit is gondolunk a migrációról, abban egyet lehet érteni: alaposabb kellene elemezni, hogy pontosan mire költi ezeket a pénzeket az EU, és hogy ennek milyen hatása van.Azok az emberek, akikkel beszéltél, kiábrándultak az EU-ból?Igen. Sokkoló számukra, hogy korábban úgy gondoltak az EU-ra, mint az emberi jogok bástyája, egy olyan hely, ahol biztonságban érezheted magad és demokrácia van. Sokan elmondták, hogy miközben átkeltek a sivatagon, csempészek fogságában voltak vagy éppen kínozták őket, az tartotta bennük a lelket, hogy ha mindezen túljutnak, és a tengeren megérkeznek Európába, akkor minden rendben lesz. És akkor veszítették el a reményt, amikor mindezek után visszavitték őket Líbiába. Öngyilkosságok is történnek a központokban, egy ember felgyújtotta magát a teljes reménytelenség miatt. Ez a könyv úgy készült el, hogy te magad nem mentél el Líbiába. Miért nem?Próbáltam, de nem adták meg a vízumot, viszont halálos fenyegetéseket kaptam a riportjaim miatt. Több biztonsági szolgálat pedig figyelmeztetett, hogy ne menjek, mert veszélyben lenne az életem. Hajón és repülőn jártam Líbia partjainál, a szomszédos országok közül pedig Tunéziában és Szudánban is jártam, ezen kívül elmentem Ruandába, Sierra Leonéba és Etiópiába, amik fontos helyszínek a könyvben.Persze, mindig azt gondoltam én is, hogy újságíróként menjen el az ember a helyre, amiről ír. De az is biztos, hogy ha valaki el is jut egy ilyen központba, az ottani emberek nem tudnának szabadon beszélni neki. Amikor néha ENSZ-eseket, vagy jótékonysági szervezeteket beengednek, akkor gyorsan kitakarítanak, és bekapcsolják az áramot, a beteg és megkínzott embereket pedig elrejtik. Senki sem beszél szabadon, mert félnek, hogy megkínozzák őket utána. A látogatók így nem a valós képet látják.A modern technológiai eszközökkel viszont a valóságot is meg lehet mutatni. Bizonyítékokat, fotókat, videókat, információt tudnak küldeni. Az emberek az életük árán is védik az okostelefonjaikat, tudják, hogy az a legfontosabb. Volt, aki a nyelve alá rejtette a SIM-kártyáját. Sokszor fontosabb, hogy legyen egy elrejtett telefon, mint hogy élelmiszert tudjanak szerezni. Személyesen téged hogyan érintett az, hogy éveken át minden nap ilyen helyzetben lévő emberekkel beszéltél?Stresszes volt. Eleinte azt gondoltam, hogy annak az ötszáz embernek a története egyedi eset, valami hiba történt. Aztán kiderült, hogy ez sokkal nagyobb probléma, hogy több ezren vannak ilyen központokban. A telefonszámomat pedig egymásnak adták körbe az emberek ezeken a helyeken. Minden nap késő éjszakáig ott lévő emberekkel váltottam üzeneteket, mert akkor volt nekik biztonságosabb az elrejtett telefonokat titokban használni. Egy ideig erről szólt az életem.Különösen az volt sokkoló számomra, hogy a mi nevünkben művelik ezt velük. Ezek az emberek nem egyszerűen azért szenvednek, mert Európába akarnak jutni, hanem az EU politikája alapján juttatják ide őket. Ezért nagyon fontosnak éreztem, hogy dokumentáljam a történeteiket. Európaiként én magam sem voltam teljesen tisztában azzal korábban, hogy valójában mi történik a nevünkben.És miközben én magam riportokat írtam, egyre több lehetőségem volt, ösztöndíjakat kaptam, utazhattam, az emberek helyzete, akikről írtam, nem javult. Néha úgy érzem magam, mint a Ne nézz fel című filmben: cikkeket írok, konferenciákon veszek részt, de frusztráló, hogy az emberek nem figyelnek erre. Természetesen sokan mások is foglalkoznak ezzel, nemcsak én. De összességében az európaiak messze nem tudnak eleget arról, hogy mi történik a nevünkben, mert egész rendszerek épülnek arra, hogy ne is halljunk ezekről a dolgokról.
Még nincs komment
KKOMMENTER.HU
Hírek 48 forrásból egy helyen. Lépj be, és szólj hozzá, szavazz, kövess másokat.
EU-s támogatással visznek kínozni menekülteket
Még nincs komment