Az egykor Orbán Viktorhoz közel álló közgazdász, Csaba László interjút adott a HVG-nek, amiben többek között azt állítja:„A rögtönző kormányzati stílus az első pillanattól jellemző a Fidesz-kormányra, így szoktak dönteni a legváratlanabb helyeken és pontokon, lényegében hétfőről keddre. Szerintem itt is az lehetett, hogy valaki kitalált valamit a József Nádor téren, az ötlet megtetszett a miniszterelnöknek és 9 és 12 között bevezette. De ez nincs se végiggondolva, se végigszámolva. Az éven belüli adóváltozás jogbizonytalanságot okoz, másrészt nem is ajánlottak fel helyette semmit.”A kata kb. államilag engedélyezett adóelkerülés volt, egy jelentős réteg az indokoltnál kevésbé vett részt a közteherviselésben, ezért másokat jobban kell adóztatni, de ezt akkor sem így kell orvosolni. Van, akinek a túlélés záloga, nem jogos, méltányos és helyes egyik napról a másikra megváltoztatni.Novák Katalin meg sem próbálta betölteni az ellensúly szerepét, nem küldte vissza a Parlamentnek a törvényt észszerű határidő bevezetését kérve, pedig nem dőlt volna össze a NER.„Ami történt, az tovább erősíti a társadalom és a politikai osztály között kialakult szakadékot, és az emberek teljes joggal érzik úgy, hogy a kétharmad úgy viselkedik, mintha bármit megengedhetne magának. Ez nem így van, ezt is üzenik a tüntetések.”A tüntetés az emberek kétségbeesésének a megnyilvánulása, ezzel szemben a kormány úgy érzi, teljesen rendben van, amit tesz.Kommunikációs szempontból nem merték 100 ezer forintra emelni a katát, hiába mondta akár maga Parragh László is, hogy ez így nem jó. Rogán Antal közbeszólhatott, hogy ezzel az üzenettel nyertek választást, nem csinálhatnak mást, és a 80 százalék kiszorításával ugyanazt az eredményt érik el.A Nyugat-Európában tapasztalható pánik utolérte a Fideszt is szembesültek azzal, hogy olyan ígéretet tettek a rezsicsökkentésről, aminek nincs semmiféle fedezete. „Tényleg baj van, nem tudják ilyen-olyan módon megoldani a helyzetet, mint korábban.” Kitalálták azt a megoldást, amit más szektorban már alkalmaznak, hogy rezsicsökkentett mellett piaci árat is számolnak.Az őszi-téli számlák kézhez vétele sokkterápiával fog fölérni: azért most léptek, mert márciusban már nem lehet amiatt tüntetni, hogy júliusban felemelték a gáz árát. „A hatás pusztító lesz, különösen a középrétegre, akik a kutatások szerint nagy arányban szavaztak a Fideszre.”Orbánék egyáltalán nem látták reálisan a helyzetet, „nem tudták elképzelni, hogy a nemzetközi feltételek átalakulnak, új helyzet jön a világgazdaságban, hogy az ukránok kitartanak, a NATO és az EU pedig ilyen egységben lépnek föl”.Orbán többször elmondta, hogy a szociális vívmányokból nem vesznek vissza, ami lehetetlen, hiszen a nemzeti össztermék háromnegyede fogyasztás, és ha ahhoz nem nyúlnak hozzá, akkor semmihez sem. „Ha viszont elhangzott, hogy nem változtatnak a családok életkörülményein, nem vesznek vissza a fogyasztásból, akkor nem nagyon volt más út, mint amit meg is tettek, hogy jelentősen csökkentették a kedvezményezettek körét. A kata és a rezsicsökkentés visszavétele is erről szól.”
444 a kommenteren - 444
Csaba László: A katamódosítás tovább erősíti a társadalom és a politikai osztály között kialakult szakadékot