444 a kommenteren - 444

444 444

Palkovics szerint őszre éri utól magát a kormány a napelemes pályázatokkal

Előreláthatóan 2022 ősz végére kapják meg a kedvező bírálatban részesült pályázók a támogatói okiratot - ezt válaszolta Palkovics László technológiai és ipari miniszter Harangozó Tamás MSZP-s kérdésére arról, hogy mikor kaphatják meg a napelemekre elnyert uniós pénzt a pályázók. Ahogy korábban írtuk, a kormány még a választások előtt kihirdette annak a pályázatnak az eredményét, amelyben lakóházak tetejére szerelhető napelemekhez lehetett állami támogatást nyerni. A nyertesek viszont azóta sem hallottak semmit arról, mikor is kaphatják meg a támogatást, miközben óriási a kereslet a napelemekre. Különösen mióta a kormány bejelentette, hogy jelentősen korlátozza, ki vehet államilag támogatott áron áramot. Az igény akkora, hogy sokan inkább zsebből kifizetik az elemek és a telepítés költségét, csak minél hamarabb fönt legyen a tetőn a napelem. Így azok, akik várnak az állami pénzekre, hónapokat várhatnak majd arra, hogy valaki föl tudja szerelni a napelemeiket.Harangozó Tamás írásbeli kérdésében azt írta, hogy a pályázatok feldolgozása "tetszhalott" állapotban van, a tavasszal elnyert pályázatok kifizetése is áll. Augusztus elején pedig 497 pályázót értesített a kormány, hogy nyertek a pályázaton, csakhogy ők 8-9 hónappal korábban kértek árajánlatot a kivitelezőiktől, azóta pedig jelentősen emelkedtek az árak. Válaszában Palkovics azt írta, hogy rekordmennyiségű, 43 ezer támogatási kérelmet kellett feldolgozniuk, ezzel mintegy magyarázva, miért nyúlt el a pályázatok feldolgozása. Harangozó azt is megkérdezte, hogy a csúszás miatt a kormány fenntartja-e 2023 után is a szaldós szerződések rendszerét, vagyis hogy a nyáron napelemmel a fogyasztásuk fölött termelők az extra áramot bekötik a hálózatba, télen pedig ennyivel kevesebbet kell majd fizetniük. Ezt egy uniós szabály miatt ki kellene vezetni 2023 decemberétől, de akiknek az állami lassúság miatt addigra éppen hogy lesz napeleme, nem tudják kiélvezni a szaldós rendszer előnyeit, pedig nyilván azzal számoltak, amikor pályáztak. Palkovics a válaszában azt írta, az uniós szabályok Magyarországot is kötik, így a szaldós rendszert a tervek szerint kivezetik.
fel 0 le