444 a kommenteren - 444

444 444

Nem azt mondtam, hogy rossz ember vagy, hanem azt, hogy bűnöző

Hat évad után ezen a héten véget ér a Breaking Bad előzménysorozata, a Better Call Saul. Egy karikaturisztikus figura születését mutatja be, akinek átalakulása árnyaltabb és ellentmondásosabb, mint Walter White útja. Látszólag kisebbek itt a tétek, a készítők mégis el tudják érni, hogy az emberi drámák sem tűnnek kevésbé súlyosnak a maffiaügyeknél. A tempó és képi világ is egészen más, mint a legtöbb sorozatban. Kijavították a Breaking Bad legnagyobb hibáját is azzal, hogy itt van egy igazán erős női karakter, Kim Wexler. Viccelődéssel indult az egész. Már a Breaking Bad forgatása közben is előfordult, hogy egy-egy ötletre azt mondták a készítők: ezt majd a Saul-előzménysorozatban sütik el. Aztán egyre komolyabbra fordult a dolog. A karikatúra-szerű mellékszereplő, bűnöző zugügyvéd Saul Goodman, akit leginkább a tragikus fordulatok komikus ellensúlyozására használtak, olyan népszerű lett, hogy kínálta magát a lehetőség: a figurájára építve kijönne egy spinoff.A hollywoodi univerzumgyártó-ipar ebből valami lélektelen utánlövést hozott volna ki. Átlagos sorozatkészítők pedig egy korrekt, de az eredeti anyaghoz érdemeben nem sokat adó tiszteletkört, néhány bónuszpillanattal a rajongóknak.Vince Gilligan és Peter Gould kezében viszont mestermű született, ami nemcsak, hogy a történetmesélés színvonalában és képi világának ötletgazdagságában is köröket ver a legtöbb mai sorozatra, de még azt a kérdést is érdemben fel lehet tenni:a Better Call Saul felér a Breaking Badhez? A válasz a cikk végén következik.
fel 0 le