Mégsem indul büntetőeljárás azzal a libanoni férfival szemben, aki hat embert ejtett túszul a múlt héten Bejrút egyik bankfiókjában, miután a bank nem volt hajlandó kifizetni a pénzét – jelentette az AFP az illetékes bíróság közlése alapján.A férfi a megtakarítását szerette volna felvenni az apja orvosi kezelésének finanszírozására, de a bank befagyasztotta a számláját. Miután nem akarták kiadni az általa kért összeget, a férfi fegyvert rántott, és túszul ejtette a fiókban tartózkodó embereket.A túsztárgyalókkal és a bankkal később mégis sikerült kiegyeznie, és a számláján lévő 200 ezer eurónyi pénze helyett 30 ezernyit felvehetett. A pénz átvétele után rendőrök kíséretében, de békésen távozott a bankból. A bírósági közlemény szerint az érintett bank visszavonta a feljelentését a férfi ellen.A túszejtő nagyon népszerű lett Libanonban, mert sok ezer ember nem tud hozzájutni a bankokban tartott megtakarításaihoz. A Világbank szerint ennek az az oka, hogy egyes bankok vezetői, a politikai elittel részben összejátszva, hűtlen kezelést követtek el, és az új betétesek pénzéből fizették ki a régieket. A rendszer három évvel ezelőtt összeomlott, gazdasági és pénzügyi válságba taszítva az amúgy is eladósodott közel-keleti országot. A válság következtében a libanoni lakosság kb. 80 százaléka él szegénységben. A nemzeti valuta 90 százalékkal leértékelődött, és a bankok továbbra is szigorúan korlátozzák az állampolgárok által felvehető készpénz mennyiségét. (MTI)
444 a kommenteren - 444
Nem indul büntetőeljárás a bejrúti túszejtővel szemben, akinek a bank nem volt hajlandó odaadni a pénzét