444 a kommenteren - 444

444 444

Leslie Mandoki hosszan értetlenkedett élő adásban, hogy a közelgő vihar félbe kellett szakítani a koncertjét a Szentháromság téren

A Szentháromság téren adott ingyenes koncertet péntek este a Leslie Mandoki által vezetett, Al Di Meolával, Mike Sternnel, Richard Bonával és Randy Breckerrel felálló Mandoki Soulmates. A főváros felé közelítő vihar miatt a szervezők jelezték Mandokinak, hogy a szabadtéri előadást meg kell szakítani, a döntést azonban a zenész nem akart elfogadni. Az élőben közvetített koncerten Mandoki előbb közölte, hogy az ő élete nem arról szól, hogy komolyan vesz egy vihart, de a közönségre figyel, ezért megkérdezte őket, hogy áznak vagy fáznak-e, és szeretnék-e, ha folytatódna a koncert. A demokratikusnak nevezett szavazvás után Mandoki simán folytatta volna, de a szervezők közölték, hogy lekapcsolják az áramot. Ezután kénytelen volt bejelenteni, hogy ők játszanának, a közönséget azonban a szervezők gyors távozásra szólították fel. A koncerttel egyidőben volt Felcsúton NBI-es meccs is, az háromnegyed órás késéssel kezdődött a vihar miatt, de végül lejátszották a meccset. A rossz időjárási körülmények miatt a mai légiparádé elmarad Budapesten, hogy tüzijáték lesz-e, arról délben dönt az operatív törzs. A többi rendezvény esetében a szervezőkre bízzák a döntést.
fel 0 le