444 a kommenteren - 444

444 444

Uj Péter a pusztában állva szavalja el a Magyar ember magyar bajusszal című költeményt a Partizán Bëlga-filmjében

Augusztus 20. alkalmából a Partizán a Bëlga alakulásáról és a 20 éve megjelent Majd megszokod című, forradalmi lemezről szóló, 79 perces filmmel jelentkezett.A film végigveszi a buddhista főiskolai ökörködésektől kezdve a Tilos Rádió-s marháskodásokon át a lemezfelvételen keresztül a végleges felállás kialakulásáig az összes apró részletet, amiről eddig leginkább legendák keringtek. Kiderül, hogy Sickratmannel a kezdetektől furcsa volt a viszony, és láthatóan máig nem békült ki a zenekarral, Lord Cursor viszont rituális kutyakajaevéssel békében távozhatott.Ahogy azt is megtudjuk, hogy az Ovihoz egy Ganxsta Zolee-számból vettek át sorokat, míg a Nemzeti hip-hop Katona László jobboldali költő (aki nem azonos az Akela frontemberével) Magyar ember magyar bajusszal című költeményén alapul. A film egy pontján Uj Péter, a 444 és az egykori Wanted főszerkesztője el is szavalja a minden értelemben eredeti verset a Miskahuszár előtti pusztában állva.Sajnos egy büdös szó sincs benne Zsoltiról, de szerencsére róla mindent összeszedtem már egy 2015-ös tényfeltáró, oknyomozó, indítékhajhászó, ürügykereső cikkben.
fel 0 le