444 a kommenteren - 444

444 444

Elbocsát száz dolgozót a Pegasus kémszoftver gyártója

Lemondott posztjáról Salev Hulio, a Pegasus kémszoftvert gyártó NSO vezérigazgatója, a cég egyik alapítója, jelentette a Haarec izraeli napilap, mely úgy tudja, hogy Hulio vevőt is keres a cégre. Az NSO emelett meneszti száz dolgozóját is.Hulio helyét az eddigi operatív igazgató, Jaron Schat veszi át a cég élén, melynek az elbocsátások után még mintegy hatszázötven dolgozója marad.A cég azután került nehéz helyzetbe, hogy amerikai és izraeli állani tisztviselők tiltakozása miatt meghiúsult az amerikai L3Harris Technologies nevű védelmi vállalkozással tervezett üzletük. Az NSO az idei évet várhatóan 150 millió dolláros bevétellel zárja, de súlyos pénzügyi helyzetbe került, mert az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma tavaly novemberben feketelistára tette, miután kiderült, hogy néhány afrikai állam a Pegasus programmal kémkedett az amerikai külügyminisztérium tisztviselői után.Az NSO sikertelenül próbált lekerülni az Egyesült Államok feketelistájáról. Ezért kezdték meg néhány hónapja a cég értékesítését az L3Harris amerikai biztonsági vállalatnak, amely amerikai entitássá tette volna, és ezzel lekerülhetett volna a listáról.A Pegasus kémszoftverrel több magyar újságírót is lehallgathattak. (Via MTI)
fel 0 le