444 a kommenteren - 444

444 444

Siófok polgármestere szerint az eddigikhez képest a háromszorosába kerülhet a közvilágítás a városban

Dr. Lengyel Róbert, siófok polgármestere Facebookon közzétett bejegyzésében arról ír, hogy az önkormányzatoknak kötelességük éjszakai közvilágítást biztosítani a településeken, és természetesnek vesszük, hogy este nincs sötét az utcán, de „a legtöbben nem tudják, hogy mibe is kerül ez a közös kasszánknak”.Bejegyzése szerint 2021-ben a siófoki közvilágításra körülbelül 183 millió Ft közpénzt fizettek ki, a keretet idén megemelték 293 millió forintra, de már ez sem lesz elég. „Berobbant az energiaválság és most már ott tartunk, hogy az év végére 560 és 640 millió közé várjuk a tényleges összeget, nyilván a pici árak alakulásától függően. És ez csak a közvilágításunk, amibe a hivatal és a sok-sok intézményünk villanyszámlája – a gázról már ne is beszéljünk – még benne sincs” – írja Lengyel, aki szerint „fel kell hát ’kötni a gatyát’ rendesen és a prioritásokon is változtatnunk kell”. Szerinte „létkérdés”, hogy „felpörgessék” a közvilágítás korszerűsítését.Emiatt úgy döntött, lemondana egy 40 millió forintos pályázati forrásról, amit szökőkútra, újabb virágágyásokra, locsolórendszerekre, padkora és pergolákra költhettek volna, és az erre szánt több mint 100 millió forintos önrészt inkább a közvilágítás korszerűsítésére költené. „Új virágágyások és szökőkút nélkül megleszünk, de áram nélkül nem” – zárja bejegyzését.
fel 0 le