A BRFK folytat eljárást egy budapesti férfival szemben, aki szeptember 11-én éjjel a Petőfi híd XI. kerületi szakaszán, Buda felé haladva nekiütközött egy robogónak, ami addig előtte ment. De ennek ellenére nem állt meg, inkább ment tovább, és talicskaként tolta a kocsi eleje alá szorult robogót.Percekkel később valaki értesítette a tűzoltókat, hogy a XI. Irinyi József utcában áll egy autó, ami összegyógyult egy robogóval. Végül itt találták meg az egyébként bérelt autó vezetőjét, a 33 éves M. Imrét, akiről alkoholszondával sikerült megállapítani azt is, hogy ittas volt.A férfit segítségnyújtás elmulasztása és súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés gyanúja miatt hallgatták ki, jogosítványát bevonták. Azt mondta, csak azért nem állt meg rögtön a baleset után, mert úgy gondolta, veszélyes, ha a hídon állítja meg az autót.A rendőrség közleményéből az a fontos részlet, hogy mi történt a robogó vezetőjével – ott maradt-e a hídon, M. Imre hazáig tolta őt, mennyire sérült meg –, nem derült ki.
444 a kommenteren - 444
Részegen vezetett, a Petőfi hídon rámászott egy robogóra, majd azt autójával hazáig tolta, mint egy talicskát