II. Erzsébet a maga sztoikus módján mindig figyelmeztetett: a változás az egyetlen dolog, ami állandó. A halála mégis sok embert az identitásában is megráz, erről árulkodnak az élő közvetítésekben megszólaltatott gyászolók mondatai. A reakciók érthetők: a királynő mindent megtett azért, hogy beépüljön a kollektív pszichébe, és ezzel nagyon sok rétege lett a halálát követő gyásznak.