444 a kommenteren - 444

444 444

Pisztollyal kért szabadságot a főnökétől egy győri férfi, ehelyett megszüntették a munkaviszonyát

Egy 45 éves győri férfi ideges lett, mert nem kapta meg egyből a kért szabadságát, ezért másnap lőfegyverrel ment dolgozni, és a főnökét fenyegette – írja a Blikk. A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a gyanúsított négy éve dolgozott a munkahelyén, és többször volt már problémája a szabadság kiadásával.2022 márciusában is jelezte a főnökének, hogy áprilisban egy hét szabadságra szeretne menni, aki erre azt válaszolta, hogy később visszatérnek a kérdésre. Az elkövető másnap késve jelent meg a munkahelyén, az irodában lévő munkatársa előtt elővett egy engedély nélkül tartott forgótáras pisztolyt, és azt mondta, azzal fogja lelőni a főnökét. A lefoglalt pisztolyról az igazságügyi fegyverszekértő megállapította, hogy működőképes lőfegyvernek tekintendő, tartásához engedély szükséges.A férfi munkaviszonya aznap megszűnt, a Győri Járási Ügyészség lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt vádat emelt vádat, a cselekmény nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.
fel 0 le