Nő az elégedetlenség Németországban a kormánnyal, és különösképpen annak vezetőjével, az SPD-s Olaf Scholz kancellárral szemben. A közvéleménykutatásokon túl tartományi választások eredményei is jelzik a közhangulat változását: a kereszténydemokraták májusban előbb Schleswig-Holsteinben, majd Észak-Rajna-Vesztfáliában is legyőzték a szociáldemokratákat. Háború van Európa határainál, és soha nem látott energiaválság fenyeget, a merkelizmushoz szokott németek pedig határozottabb kormányzást várnak. Augusztus 16-án Olaf Scholz német kancellár és Mahmúd Abbász palesztin elnök sajtótájékoztatót tartottak berlini találkozójukat követően a Bundestagban, és az esemény végén kérdésekre is sor került. Utolsóként az AP riportere kért szót, és megkérdezte Abbászt: hajlandó-e végre bocsánatot kérni az 1972-es müncheni olimpián elkövetett terrortámadásért, ami 11 izraeli sportoló halálát okozta. Válasz helyett Abbász egy hosszú körmondat végén kijelentette: ideje szembenézni a ténnyel, hogy 1947 óta Izrael hadserege legalább „ötven mészárlást, ötven holokausztot” követett el palesztinok ellen. Scholz egyik lábáról másikra állt, de nem reagált, majd miután sajtófőnöke, Steffen Hebestreit befejezettnek nyilvánította a rendezvényt, kezet fogott az elnökkel, és szó nélkül levonult a pódiumról. Országos botrány kerekedett: másnap reggel hiába tweetelt arról a kancellár, hogy felháborították Abbász szavai, a Bild addigra címlapon hozta a „szégyent”, amiért a kancellár szó nélkül hagyta az elhangzottakat.Kemény kritikát fogalmazott meg a Die Welt, és több vezető német lap is. Friedrich Merz CDU-elnök szerint érthetetlen volt, ami történt: Scholznak vissza kellett volna utasítani az elhangzottakat, és egyszerűen kidobni Abbászt a Bundestagból.Scholz utólag telefonon elnézést kért Jaír Lapid izraeli miniszterelnöktől. Végső kétségbeesésében sajtófőnöke megpróbálta magára húzni a botrányt, azzal, hogy túl korán zárta le a sajtótájékoztatót, mielőtt a kancellár reagálhatott volna. De az eset nem is diplomáciai szempontból lett igazán kellemetlen - Lapid elfogadta Scholz bocsánatkérését, és később melegszívűen beszélt német kollégájáról. Hanem mert visszaigazolta a németek elégedetlenségét a kancellárral szemben, akit az elmúlt hónapok után egyre többen tartanak tétova, döntésképtelen és határozatlan vezetőnek. Nehéz hagyatékOlaf Scholz terhes örökséggel küzd: a németek jelentős része mai napig gyászolja Angela Merkelt, aki tizenhat év után úgy döntött, nem kormányozza tovább az országot. Merkel imázsa visszafogottságával, megfontoltságával és határozottságával valósággal beleégett a németekbe, és ezek a külsőségek ma már természetes elvárásként nehezednek a kancelláriára. Scholznak ráadásul úgy kellene önálló karaktert adnia hivatalának, hogy 2018 és 2021 között alkancellárként és pénzügyminiszterként szolgálta a CDU-SPD kormány. Mindezt az elmúlt évtizedek legsúlyosabb katonai és gazdasági válságának idején - egy eleve ingatagnak látszó hárompárti koalíció élén. A tavaly novemberben felállt szocdem-zöld-liberális kormány emberjogi, környezetvédelmi és energiapolitikai vonalon igyekezett magát megkülönböztetni elődjétől: a lakhatási válság felszámolását, magas minimálbért, megújuló energiákat, szoros európai integrációt ígért. Csakhogy mire összeállt a program, az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódása kényszerpályára állította a vezetést.Scholz számára időbe tellett, mire egyáltalán felismerte ezt a kényszerpályát. Decemberben Varsóban arról beszélt, semmilyen formában nem fogják tolerálni, ha Oroszország megsérti Ukrajna területi egységét. Még február elején is harcosnak mutatkozott, és német NATO-csapatok átcsoportosítását ígérte a litván-orosz határhoz. De a határozottnak látszó kiállást nem követték tettek - Scholz megrögzötten hitt a diplomáciai megoldásban. A német nagypártok a hidegháború után intenzív érdekkapcsolatot építettek ki Moszkvával, és elhitték, hogy az üzleti szempontok felülírják az orosz birodalmi ambíciókat. SPD-képviselők még február elején is kategorikusan elzárkóztak az oroszellenes szankcióktól, különös tekintettel egy lehetséges gáz- vagy olajembargóra. Hiába figyelmeztetett az amerikai hírszerzés, a német kormány nem hitte el, hogy tényleg háború törhet ki Európa határán. Berlint nem csak az agresszió lepte meg, de az arra adott nyugati válaszlépések sorozata is. Növekvő nyomással szembesült a kormány a szövetségesek és a német választóközönség részéről egyaránt. Scholz mégis vonakodott attól, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnába, és a végsőkig kivárt, miután felmerült az oroszok kizárása a SWIFT-rendszerből. Legnagyobb áldozatnak az Északi Áramlat 2 engedélyezésének felfüggesztése látszott: az atomerőművek és a szénerőművek fokozatos leépítésével Németország hosszútávon orosz földgázra rendezkedett be, és az évi 55 milliárd köbméter szállítását biztosító tengeralatti csővezeték kiváltására nem állt készen B-terv. Arra pedig különösen nem, hogy az oroszok az Északi Áramlat 1-et fokozatosan teljesen elzárják az idén, hogy megbosszulják Ukrajna támogatását. Berlin végül engedett a nyomásnak: miután az oroszok áttörtek a határon, a németek felfüggesztették az Északi Áramlat 2-t, megindultak a fegyverek (1000 tankelhárító és 500 Stinger-légvédelmi rakéta) Ukrajna felé. Scholz óriási horderejű fegyverkezési programot jelentett be: évi 20 milliárd euróval (A GDP 1,4 százalékáról 2 százalékra) emelte a hadügyi költségvetést, 100 milliárd eurós különleges stratégiai-védelmi alapot hozva létre. Áprilisban aztán a kormány döntött arról is, hogy év végéig beszüntetik az Oroszországból származó kőolajimportot. A német kormány sokáig nem kommunikált olyan világosan és határozottan, akár az amerikai vagy a francia vezetés, a válaszlépések megkésve jöttek, és elégtelennek látszottak ahhoz, hogy megóvják a kancellária nemzetközi tekintélyét. Visszaütött a hosszan kiváró, hagyományosan pragmatikus német külpolitika. Guten MorgenMárcius közepén Volodimir Zelenszkij a német alsóház képviselői előtt szólt be a hezitáló német kormánynak. Elég keményen. Számonkérte az ukrán NATO-csatlakozás elodázását. „Nem erre szokták azt mondogatni, hogy soha többé?” - utalt az évtizedes német emlékezetpolitikára, és kritizálta a nagyvállalati tőkét, amiért évtizedeken át üzleteltek Moszkvával. Sűrűn hangoztatott vélemény lett uniós körökben is, hogy az érdekvezérelt német diplomácia is felelős mindazért, amit Vlagyimir Putyin megenged magának. Déli tagállamok a németek fejére olvasták, hogy mikor a megszorításokat kellett elfogadtatni a merkeli mentőcsomagért cserébe, akkor bezzeg szívesen moralizáltak. Frank-Walter Steinmeier szocdempárti államfőnek pedig néhány órával indulása előtt üzenték meg Kijevből, hogy maradjon csak otthon: oroszbarát ex-külügyminiszterként nem látják szívesen. Ekkora diplomáciai tockost magas rangú német politikus rég nem kapott. Németország hozzászokott, hogy a kancellár és kormánya nem egyszerűen meghatározó szereplője, hanem irányítója és alakítója az európai politikának. Scholz kancellár ebben a helyzetben inkább béna kacsa benyomását keltette. És közben a német közvélemény egyre határozottabban Ukrajna felé fordult. Miközben a többség elégedetlen volt azzal, amit a német kormány az ukránokért tett, a ZDF felmérése júliusban azt mutatta, hogy 70 százalék akkor is Kijev mellett van, ha emiatt többet kell fizetni az energiáért. Scholz és kormány történelmi léptékű fordulatokat vett, a kancellár mégis leginkább egy szorongva töprengő vezető képét mutatta. Engedélyezte az ukrajnai fegyverszállítmányokat, de hónapokig késtek a küldemények. Berlin máig vitában áll Kijevvel és Washingtonnal is, mert nem hajlandó német gyártású modern harcjárműveket küldeni a frontvonalba, a lehasznált szovjet gyártmányok helyett - Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter emiatt egyszerűen legyávázta a német vezetést. A kancellár egyensúlyozni próbál: miközben ukrán oldalra állt, több kérdésben kényszeresen visszabillent, mint amikor az ukrán NATO-tagság vagy az orosz turistavízumok kérdése került napirendre. Sokáig nem támogatta az ukrán uniós tagjelölti státusz megadását sem, aztán nyáron már mellette érvelt. Mi itt nem fogunk megfagyni télen A legégetőbb kérdés persze az energia. Ezen a téren, ha lehet, még komolyabb fordulatot vett a német politika. Németországban tíz-húsz év alatt társadalmi konszenzus alakult ki arról, hogy az ország fokozatosan a megújuló energiaforrások használatára áll át. A konszenzust megingatták az elmúlt hónapok eseményei, különösen miután Oroszország júniusban nyilvánvaló politikai célból korlátozni kezdte a földgázexportot Németország irányába. Ez nem csak a német háztartásokat, de a megfizethető orosz gázra berendezkedett acél- és vegyipart is nehéz helyzetbe hozta. Az energiahiánytól szorongó közvélemény gyorsan változott: a Spiegel nyár közepén már azt mérte, hogy alig 22 százalék támogatja az atomerőművek év végi bezárását, és jelentős többség akár azt se bánná, ha új reaktorok épülnének az országban.Ideiglenesen tizenhat, korábban leállított olaj- és széntüzelésű erőművet indítottak újra Németországban, tizenegynek pedig a tél végéig meghosszabbították a működési engedélyét. Szeptember 5-én a kormány úgy döntött, elhalasztja a még működő két atomerőmű bezárását, és év vége helyett legkorábban 2023 áprilisáig minimum működésben tartják a bajorországi Isar 2 és a Baden-Württemberg-i Neckarwestheim erőműveket. Scholz szeptemberben bejelentette, hogy jövő év végére négy LNG-terminál is kész lesz a cseppfolyós gáz fogadására (Wilhelmshaven, Stade, Brunsbüttel, Lubmin) és akár jövő év végére ki fogják tudni így váltani az orosz gázt. Jelen állás szerint Németországnak nem feltétlenül kell energiahiánnyal megküzdeni a télen. A német gáztárolók szeptember elejére elérték az októberre várt 85 százalékos telítettségi szintet, a kormány pedig már tárgyal az Uniper az NG AG és a Securing Energy for Europe GmbH (ezt nemrég még Gazprom-Germaniának nevezték) gázkereskedő vállalatok felvásárlásáról, hogy krízishelyzetben is garantálni tudja működésüket. Kérdés viszont, ha lesz is energia, mennyibe fáj majd, és sikerül-e fékezni az árakat. Augusztusban 8 százalékos volt az infláció, az élelmiszereknél több mint 16. Most a német kormány 65 milliárdos mentőcsomagot fogadott el: közvetlen támogatást ajánlanak a diákoknak, nyugdíjasoknak és rászorulóknak, és ársapkát vezetnének be a villanyszámlákon. De hogy mi lesz két-három hónap múlva, még senki sem tudja biztosan. Scholz magabiztos abban, hogy „át fogjuk vészelni a telet”. Fő ellenlábasa, a CDU-s Friedrich Merz nem így látja a helyzetet, és a Bundestagban ment neki a kancellárnak, amiért nem tesz eleget az infláció és az energiaárak elszabadulása ellen, félmegoldást talált csak energiaügyben, és nem rehabilitálta ideiglenesen az összes működésre fogható atomerőművet. „Az egész világ Németországon ámul: elment ezeknek az esze, hogy most zárnak be három atomerőművet, ami 10 millió háztartást is képes lenne ellátni árammal?” - szegezte kérdést a pártelnök a kancellárnak. Scholz szerint viszont a kereszténydemokraták felelőssége, hogy kormányzásuk idején nem tettek lépéseket az orosz energiafüggőség felszámolásáért. A viszontválasz erejét ugyanakkor mérsékelte, hogy a kritizált CDU-SPD kormánynak Scholz nem csak része, de egyenesen második legerősebb tagja volt. Még egy alkancellárA nagypártok közös felelőssége is közrejátszhatott abban, hogy a politikai válság egyik nagy nyertesének a kisebbik koalíciós partner, a Zöldek (Die Grünen) látszik. Ami valahol bizarr annak tükrében, hogy épp a Zöldek voltak kénytelenek a legmeredekebb hátraarcot bevállalni azzal, hogy belementek a szénerőművek majd az atomerőművek ideiglenes rehabilitálásba. (Miközben maga a párt azzal a misszióval jött létre a '90-es években, hogy kivezesse Németországból az atomenergiát.) A CDU-val és az SPD-vel szemben a Zöldek régóta az orosz függőség feloldása ellen kampányolnak: hosszú ideje érvelnek az Északi Áramlat 2 ellen, és a csővezeték engedélyezésének felfüggesztése egyértelmű politikai győzelmüket jelentette.A párt két vezetője, az alkancellár és gazdasági miniszter Robert Habeck és a külügyminiszter Annalena Baerbock lettek a válságkezelés emblematikus arcai az elmúlt hónapokban. Főleg Habeck exponálta magát, aki jelenleg az egyik legnépszerűbb politikus az országban.Habeck író volt, mielőtt négy éve politikusnak állt, és már a tavalyi választások előtt azzal hívta fel magára figyelmet, hogy a német politikában megszokott-megszeretett száraz bürokratikus nyelvezethez képest újszerűen és természetesen nyilatkozik. 2021 nyarán Kijevbe utazott, és kijelentette: Németországnak fegyvert kell szállítania Ukrajnába, mert ott véres háború zajlik. Nem hallgatott rá senki a Bundestagban, de azóta az idő őt igazolta.Megnyerő és laza stílusával zöld politikus létére el tudta adni a közvéleménynek, hogy az atomerőművekre átmenetileg igenis szükség van, de ígéretet tett, hogy új fűtőelemeket már nem rendelnek. Habeck jelentette be korábban az orosz gázfüggőség felszámolását és az orosz olajembargó kivetését is.Az INSA közvéleménykutató-intézet felmérése szerint a megkérdezettek kétharmada elégedetlen Scholz munkájával, miközben ez az arány márciusban még csak 39 százalék volt. A kancellár alig minden negyedik német szerint végzi jól a munkáját. 25 százaléka legszívesebben Habeckre szavazna, ha most tartanák a választásokat, Merz 19, Scholz 18 százalékon áll. Kérdés persze, mi marad ebből az előnyből télire, amikor a gazdasági nehézségek még fájóbban érzékeltetik majd hatásukat. Mindenesetre a kancelláriával szembeni elégedetlenség kézzel fogható. Májusban Schleswig-Holsteinben a CDU péppé verte az SPD-t: 43 százalékot kapott a jobbközép, és csak egy helyen múlt, hogy abszolút többséget szerezzenek a tartományi parlamentben, a szocdemeket pedig még a Zöldek is megelőzték (16-18). Még fájóbb pont volt, hogy egy héttel később a legnépesebb, 18 milliós Észak-Rajna Veszfáliában is nyert a CDU. Annál is inkább, mert itt a kancellár személyesen is kampányolt, de hiába: a kereszténydemokraták simán 9 százalékpontot vertek a szocdemekre, a Zöldek 18-at kaptak. Ami rendkívül szokatlan a németek számára, hogy a kormány sodródik a nemzetközi politikában, az uniós döntéshozásban és a ukrán válságkezelésben sem visz vezető szerepet. Scholz nyár végén megpróbált ugyan lépni ezen a pályán, uniós bővítést és közös európai légvédelmi rendszert javasolt, de azóta ismét defenzívába kényszerült. Scholznak ugyanis egy korrupciógyanús üggyel is meg kell birkóznia az ősszel: Scholz hivatalos vizsgálat elé néz egy 2017-es ügyben, amiért az általa vezetett önkormányzat nem hajtott be egy 47 millió eurós adóhátralékot egy csalással vádolt városi banktól (M.M. Warburg). Az elmúlt hetekben több német nagyvárosban tartottak tüntetéseket, és bár a fókuszban az energiaárak emelkedése áll, a demonstrációk egyre direktebben irányulnak a szociáldemokraták vezette kormány vezetője ellen. (Antimilitarista és zöld csoportok mellett a radikális baloldali Linke és az AfD is aktivizálta magát az utcán az elmúlt időszakban, de zajlanak tüntetések az Északi Áramlat mellett is.) Egyelőre a német társadalom töredezettnek mutatkozik politikailag, és nem látszik, hogy jövőre mely erők profitálnak majd a jelenlegi válsághelyzetből. Scholz kancellárnak mindenesetre nyilvános inzultusokat is el kellett már szenvednie. A brandenburgi Neuruppin városában több száz ember fogadta a kancellárt, akit perceken át fújoltak, hazugoztak és pocskondiáztak a tüntetők. Hasonló jeleneteket nagyon rég kellett átélnie német kancellárnak. És a tél még csak most következik. Közreműködött: Magyari Péter