Pénteken bekövetkezik, amire a teniszvilág hosszú ideje számított: visszavonul a sportág valaha volt egyik legnagyobb játékosa, Roger Federer. A svájci teniszező, aki augusztusban töltötte be a 41-et, múlt hét csütörtökön jelentette be, hogy az idei Laver Cup lesz az utolsó ATP-torna, amin ütőt fog a kezébe:„...az elmúlt három év sérülései és operációi komoly kihívást jelentettek számomra. Keményen dolgoztam, hogy visszatérjek legjobb formámhoz, de tisztában vagyok a testem korlátaival, a jelek pedig egyértelműek számomra. 41 éves vagyok. 24 év alatt több mint 1500 teniszmeccset játszottam. Többet kaptam ettől a sporttól, mint amit valaha reméltem, és el kell fogadjam: eljött az ideje, hogy befejezzem profi karrieremet.”Federer térdműtétei miatt az elmúlt egy évben már nem lépett pályára, és az idő múltával egyre nyilvánvalóbbnak látszott, hogy nem lesz esélye visszatérni már a legmagasabb szintre.Bejelentésének hírére nem csak riválisai, de a világ legnagyobb sportolói, politikusok, és hírességek egymás után emelték meg kalapjaikat a svájci teniszező egyedülálló páratlan pályafutásának tiszteletére. A búcsú aligha lehetne méltóbb: Federer pályafutása utolsó meccsén korszakos riválisa, a spanyol Rafael Nadal oldalán lép pályára Jack Sock és Francis Tiafoe ellen a londoni O2 Arenában. FenoménRoger Federer olyan pillanatban tört be a profi tenisz világába, amikor a sportág épp korszakhatárhoz érkezett, és úgy tűnt, lejtőre kerül.A kilencvenes évek az amerikai Pete Sampras dominanciáját hozta, aki rendszerint honfitársával, André Agassival küzdött az elsőségért a keménypályás Grand Slam-eken. Az ezredfordulóra mindketten túl voltak pályafutásuk csúcsán, de még váratott magára az őrségváltás. Sampras 2000-ben sorozatban negyedszer is diadalmaskodott Wimbledonban, Agassi a következő évben Melbourne-ben tudott duplázni. Jöttek ugyan új nevek az ATP-világranglistán - Lleyton Hewitt, Andy Roddick, Marat Szafin - de még nem látszódtak az elkövetkező korszak meghatározó alakjai. 2001. július 2-án Sampras - akit csak „legyőzhetetlenként” emlegettek a sportsajtóban - a 19 éves svájci Roger Federerrel találkozott a wimbledoni negyedik fordulóban. Federer top 100-as játékosként ekkor túl volt első ATP-tornagyőzelmén is, amit néhány héttel korábban Milánóban aratott Joulien Boutter ellen. De messze nem övezte még olyan csodavárás, mint korábban Björn Borgot, Boris Beckert vagy Mats Wilandert, akik 17-18 évesen már Grand Slam-győztesek voltak. Szűk négyórás csata végén a kontyba fogott hajú Federer öt szettben legyőzte Samprast, és megakadályozta a világelsőt abban, hogy sorozatban ötödször is diadalmaskodjon Wimbledonban. És bár a Sampras elleni győzelem után a brit Tim Henman kiszerválta a negyeddöntőben, világraszóló győzelmével Federer felkerült a sportág térképére, és többé nem is jött le onnan. Később elterjedt, hogy a Federer elleni vereség ébresztette rá Samprast, ideje átadni a stafétát a fiataloknak. Következő évben, miután utoljára legyőzte Agassit a US Open döntőjében, be is fejezte pályafutását. Roger Federer Binningenben született, a svájci-francia-némethármas határtól kőhajításnyira fekvő Bázel egyik külvárosában. Fiatalkorát a Rajna partján töltötte, Birsfelden és Münchenstein környékén. Tehetségét hamar felfedezték, és szülei a bázeli Old Boys Clubban kerestek neki edzőt. 11 évesen már labdaszedőként figyelte a legnagyobbakat a Swiss Indoors ATP-tornákon. Rendkívüli ambíciói voltak: apja szerint a fiatal Roger valósággal őrjöngött, ha vereséget szenvedett, és dühében rendszeresen pusztított el ártatlan ütőket. Mégsem lett volna belőle ilyen volumenű játékos, állította Federer magáról későbbi interjúiban, ha ifjú titánként nem fedezi őt fel az ausztrál edzőfenomén Peter Carter, aki épp akkor kapott munkát az Old Boys Clubban, mikor Federer első junior tornáira kvalifikálta magát.„Minden technikámat és higgadtságomat neki köszönhetem. Nem csak azt tudta, milyen vagyok, de azt is, mire van szükségem, hogy a legjobb legyek. Nem ő volt az első, de ő volt a legfontosabb edzőm” - nyilatkozta évekkel később Carterről Federer, aki szinte bálványozta őt edzőként. Amikor első meghatározó edzőjéről kérdezték, Federer többször elsírta magát. Carter ugyanis nem érhette meg tanítványa sikereit: 2001-ben életét vesztette egy autóbalesetben Dél-Afrikában.Federert ettől fogva nem lehetett letéríteni a győzelem útjáról. Néhány héttel trénere halála után Hamburgban megverte az orosz Marat Szafint, ezzel behúzta első Masters trófeáját, amit volt edzője emlékének ajánlott. 2003 júliusában a wimbledoni döntőben három szettben diadalmaskodott az ausztrál Mark Philippoussis ellen, és elhódította első Grand Slam-serlegét. 2004 februárjában már sima három játszmában verte Szafint Melbourne-ben, világelső lett. Azon a nyáron valósággal földbe döngölte Hewittot New Yorkban, a következő két évben pedig ezzel a lendülettel leigázta a teljes teniszvilág mezőnyét.A 2004-es melbourne-i döntőt követően Federer 237 héten keresztül vezette egyhuzamban az ATP-ranglistát - ez olyan rekord, amihez fogható se előtte, se utána nem tudott senki még csak megközelíteni sem. Máig ő az egyetlen férfi játékos, aki a nyílt korszakban egymás után ötször győzni tudott a US Openen: 2004-től 2009-ig: 40 meccset nyert egymás után Flushing Meadowsban. 2005 és 2007 között tíz egymást követő Grand Slam-döntő mindegyikébe bejutott, és egyszer sem veszített el két döntőt egymás után. Wimbledonban hét döntőt játszott egyhuzamban, hatot meg is nyert közülük. Olyan dominanciát, mint amit 2004 után Federer világelsőként mutatott, sem előtte, sem azóta nem látott a teniszvilág. Amikor visszavonult, elképzelhetetlennek látszott, hogy bárki megközelítse Pistol Pete teljesítményét a Grand Slameken. Federer ehhez képest hat év alatt annyi Grand Slamet nyert, mint Sampras egész pályafutása alatt, és 28 évesen minden idők legeredményesebb teniszezője lett.2006 elejére a szaksajtó kétségeket félredobva cikkezett arról, hogy minden idők legnagyobb teniszezője lépett porondra. Nem egyedül Federer eredménysora mondatta ezt a hozzáértőkkel, hanem a játék, amit játszott: kíméletlen volt, dinamikus és elegáns is egyben - jelenléte a pályán egyszerre hordozta a gyilkos ösztönt és az emelkedettséget, amit a profi tenisz arisztokrata világa mindennél jobban becsül.Játékának esztétikumáról már korai évei alatt költői hangvételű írások jelentek meg: mozgása valószerűtlen könnyed volt, természetes és eklektikus; tananyagba illő, mégis utánozhatatlan - csodálatának szakrális mélységeiről David Foster Wallace komplett esszét is megjelentetett 2006-ban a New York Times hasábjain. És Federer tudta is magáról, hogy különleges: képességei mindent elsöprő önbizalommal párosultak. Úgy támadott, ahogy senki más.A Federer féle olykor légies, mégis agresszív tenisz sokkal eredményesebbnek bizonyult kemény borításon mint salakon; és ami trófeát gyors pályákon be lehetett, azt Federer három év alatt be is söpörte. Egyetlen serleg hiányzott a karrier Grand Slam-hez, a számára legnehezebb pálya: a Roland Garros.Színen az antagonista2005 tavaszán, amikor a teniszvilág már évek óta Federert ünnepelte, Rafael Nadalt szupertehetségként emlegették ugyan, de senki nem tudhatta, hogy beváltja-e a hozzá fűzött reményeket. Második mérkőzésükre készültek a Roland Garros elődöntőjében, miután az előző évben Nadal legyőzte Federert a Miami Mastersen. A 19 éves spanyol Párizsban végül négy szettben (6-3, 4-6, 6-4, 6-3-el) búcsúztatta el svájci ellenfelét, hogy aztán Mariano Puerta ellen megnyerje első Grand Slam fináléját. Kezdetét vette minden idők legnagyobb teniszpárbaja.Rafael Nadal olyan volt Federer számára, akár egy antitézis. A legjobb védekező játékos, aki valaha pályára lépett: irtózatos fizikum, fáradhatatlanság, kötélidegek, és ami a legrosszabb: végtelen türelem. 2006-ban Federer azzal az ambícióval vágott neki a salakszezonnak, hogy megszerzi az utolsó hiányzó Grand Slam-trófeát. Már Párizs előtt szembesülnie kellett a ténnyel, hogy ehhez egy falon kellene áthatolnia. Nadal az összes létező ATP-torna döntőjében legyőzte: Monte Carlóban, Rómában és Madridban, majd a párizsi döntőben is. Ez a 2006-os Roland Garros finálé volt Federer nyolcadik Grand Slam-döntője, és az első, amit pályafutása során elveszített. Néhány héttel később ugyan Wimbledonban visszavágott, de egyre nehezebben megoldható feladatot jelentett számára feltörni Nadal szívós védekezését. Nadal volt az első olyan ellenfél, aki állhatatosságával ki tudta billenteni, és hibára tudta kényszeríteni Federert. A fordulat 2008-ban érkezett el. Federer év eleje óta gyengélkedett, mint később kiderült, mononukleózis miatt kezelték. Bejutott ugyan a párizsi döntőbe, ott viszont Nadal három szettben valósággal elpusztította őt (6-1, 6-3, 6-0). Olyan demoralizáló vereség volt ez, ami után szinte lehetetlennek látszott, hogy Federer legyőzze Nadalt Párizsban. Vagy bárki más. Pedig az igazi csapás ezután következett. Július 6-án a spanyol minden idők legbrutálisabb, egyben legcsodálatosabb, közel 5 órás teniszmérkőzésén megszakította öt éven át tartó wimbledoni egyeduralmát, és füvön is legyőzte Federert. Esőszünetek és végtelenségig tartó rövidítések után a meccs szürkületben ért véget, és az nyert, aki hajszállal, de jobban akart a győzelmet - ez pedig, mint később megannyiszor, ezúttal is Nadal volt. Miután bejelentette visszavonulását, Federer elismerte, hogy ez volt pályafutása legfájóbb veresége. És úgy igazán soha nem is heverte ki: Wimbledon a felségterülete, királyi udvartartása volt. Az All England Clubban valósággal félistenként fogadták minden alkalommal. Nadal pedig erőteniszével és kérlelhetetlen védekezésével itt is meg tudta törni. 2008. augusztus 18-án Nadal letaszította Federert a trónról és elfoglalta a világranglista első helyét. Amikor 2009 januárjában Melbourne-ben ismét legyőzte Federert, nyilvánvalóvá vált, hogy a király messze nem sérthetetlen - sőt, talán már nem is király. Ebben az időszakban más topteniszező ritkán jelentett akadályt Federer számára: 23 Grand Slam-elődöntőn lépett pályára egyhuzamban. Pályafutása csúcsán ritkán tudott megbirkózni azzal a pszichés nyomással, amit a Nadallal való rivalizálás jelentett. A spanyol valósággal megfélemlítette intenzitásával, fizikalitásával és koncentrációs képességével. Első 20 Grand Slam döntőjéből Federer 5-öt veszített el - mind Nadal ellen. Ha 2009-ben a spanyol nem veszíti el érthetetlen módon az elődöntőt a svéd Robin Söderling ellen, talán sosem nyer Garrost. Nadal és Federer a tenisz legszebb korszakát hozták el a sportágnak. Övék volt minden idők leglátványosabb teniszpárbaja. Két teljesen különböző játékos és karakter, az egymásnak megadható legnagyobb tisztelet mellett feszült egymásnak. Megszakítás nélkül 211 héten keresztül foglalták el az ATP teniszranglistájának első két helyét - a 2003-as Wimbledon és a 2011-es Roland Garros között 32 GS-trófeából 26-ot vittek haza.Süllyedés és reneszánszFederer és Nadal, ahogy azt számtalanszor elmondták maguk, különleges inspirációt jelentettek egymás számára pályafutásuk során - de legalább ekkora hatással voltak közvetlen vetélytársaikra is. Olyan szintre emelték játékuk intenzitását, ami megkövetelte ellenfeleiktől, hogy hozzájuk hasonló komplex játékossá váljanak. Vagy legalább megpróbálják. Ezt példázta Novak Djokovic felemelkedése is, aki a 2010-es években zárkózott fel a legjobbak mögé - fokozatosan, évről évre fejlődve, de egyre látványosabban. Federer mind többet bajlódott hátsérülésével, és ritkábban tudott visszatérni csúcsformájához: 2011-ben már egy Grand Slamet sem nyert. Miközben kezdetét vette a Djokovic-korszak: a szerb a US Openen és Wimbledonban is győzött, júliusban átvette a vezetést a világranglistán, és ő lett a keménypályás tenisz új királya.Federer 2012-ben Wimbledonban legyőzte Andy Murrayt, 17. Grand Slam-győzelmét aratva, de hosszú időre távol került a tróntól, és kipottyant az ATP-rangsor élmezőnyéből is. A Djokovic elleni döntők során mind sűrűbben érezni lehetett, hogy Federer nehezen dolgozza fel uralkodása leáldozását. Bár Melbourne-ben nyerte a legtöbbet, különösen igaz volt ez Wimbledonra, ahol a kritikus közönség által „outsiderként” méregetett Djokovic valósággal felőrölte őt mentálisan, és egymás után kétszer is (2014, 2015) öt szettben győzedelmeskedett felette. Az új versenyhelyzet, amiben a Nadallal való rivalizálásból egy hármas verseny alakult ki, és amiben gyakran ő látszott közülük a leginkább sebezhetőnek, megviselte Federert - egyre gyakrabban hátráltatták sérülései is; 2016-ban bal térdét műteni is kellett. Egyáltalán nem látszott egyértelműnek, hogy 35 évesen van még számára visszaút a legmagasabb szintig. 2017-ben aztán Federer úgy tért vissza a csúcsra, ahogy csak a legnagyobb bajnokok tudnak. Fél év kihagyás után, 17. kiemeltként érkezett Melbourne-be 2017 januárjában. Kifejezetten nehéz ágon, a cseh Berdychet, a német Zverevet, majd a svájci Wawrinkát búcsúztatva jutott be a döntőbe, ahol ősi riválisa várta. Ez volt a kilencedik és egyben utolsó Nadal-Federer Grand Slam-döntő. Federer leküzdve démonait, öt játszmában legyőzte korszakos vetélytársát, és hat év után ismét Grand Slam-győzelmet ünnepelhetett. 2017-ben Marin Čilić ellen Federer megszerezte nyolcadik győzelmét és ezzel minden idők legnagyobb wimbledoni bajnoka lett. A következő év januárjában történelmet írt: bár a végső győzelemhez kis szerencsére is szüksége volt (Djokovic és Nadal is sérülés miatt szállt ki a tornáról) Čilićet újfent legyőzve megszerezte 20., egyben utolsó Grand Slam győzelmét. Roger Federer félelmetes visszatérést produkált, és öt év után visszatért a világranglista élére is. Könnyek közt köszönte meg a közönségnek és csapatának, hogy kitartottak mellette a végsőkig: Federer karrierjében volt még egy utolsó fellángolás, de az Grand Slam-re már nem volt elég, bár közel volt hozzá. 2019-ben, utolsó wimbledoni tornáján az elődöntőben még egyszer legyőzte Nadalt, de a fináléban, heroikus küzdelem végén öt szettben alulmaradt Djokovic ellen. Újra gyötörték térdproblémái, ami miatt később ismét kés alá feküdt. Másfél év alatt háromszor operálták meg, utoljára a 2021-es wimbledoni torna után, ahol a negyeddöntőben esett ki Hubert Hurkacz ellen. Végső döntését nyilvánvalóan megnehezítette a tény, hogy Nadal és Djokovic az elmúlt három évben megelőzték a Grand Slam-örökranglistán. (A spanyolnak jelenleg 22, a szerbnek 21 tornagyőzelme van.) De döntése, ha váratlanul is érte a teniszvilágot, keveseket lepett meg. A tenisz történetének két legnagyobb alakja pénteken közösen, egymás oldalán int búcsút Federer pályafutásának a londoni O2 Arénában. Profi sportolóként kiadott utolsó közleményében, amiben elköszönt szurkolóitól, és hálát adott mondott szeretteinek, Federer külön megköszönte az elmúlt 24 küzdelmeit legnagyobb vetélytársainak is: „Köszönöm az ellenfeleimnek, hogy velem voltak a pályán. Szerencsének érzem magam, hogy ennyi kiváló játékossal, és ilyen csodálatos küzdelmek részese lehettem. Szenvedélyesen és keményen harcoltunk, és én mindig törekedtem arra, hogy tisztelettel legyek a játék hagyományai iránt. Elmondhatatlanul hálásnak érzem magam ezért. Inspiráltuk, hajszoltuk egymást, és sikerült: új szintre emeltük a teniszt.”