444 a kommenteren - 444

444 444

Lengyel kormánypárti köröket fizethetett le a MOL a piacszerzés érdekében a helyi sajtó szerint

A PiS-kormány egykori szóvivjének, Adam Hofmannak a tanácsadó cége megkérdőjelezhető módszerekkel segítette a magyar állami olajtársaság piacszerzését Lengyelországban – erről szól a lengyel Onet anyaga. A MOL 417 töltőállomást vásárolt Lengyelországban, írta a 444 januárban. Ezzel az üzlettel a társaság a tizedik ország kiskereskedelmi piacára lépett be, Lengyelországban rögtön a harmadik helyre lépett elő a szektorban. Összességében pedig 1943-ról 2390-re növelte az általa üzemeltetett kutak számát.Ezek a benzinkutak a korábbi Lotos nevű lengyel olajcég tulajdonai voltak. Az üzletet a nyáron hagyta jóvá az Európai Bizottság úgy, hogy előbb egy másik lengyel cég, a PKN Orlen felvásárolta a Lotost teljes egészében, a MOL pedig a Lukoil néven üzemelő Normbenz nevű céget, a deal végén pedig átadták ezt egymásnak, tehát a lengyel PKN Orlen beléphetett a magyar piacra, a MOL pedig a lengyelre. A Lotos esetében a a MOL a vételi megállapodás szerinti 610 millió dollárt (árfolyamtól függően 200-250 milliárd forint) fizetett, amely készpénz ellenértékből, valamint pénzügyi lízinggel kapcsolatos kötelezettségből állt. Ennek az óriásüzletnek a kulisszái mögé vezet az Onet oknyomozása. Az újság megszerzett egy szerződést, amelyet a MOL kötött az R4S nevű lobbista céggel. A megállapodás egy klasszikus tanácsadói munkára szól: a lengyel lobbisták vállalják, hogy képbe hozzák a lengyel energiapiac aktuális folyamataról a MOL embereit és összekötik őket a fontos szereplőkkel. (Az angol nyelvű szerződés vonatkozó oldala szerepel az eredeti cikkben.)Csakhogy az R4S nem egy klasszikus lobbista cég. A tulajdonosa a PiS korábbi szóvivője, Adam Hofman, aki ma is nagy befolyással bír a lengyel kormánypárt környékén. Az irányításában pedig részt vesz Michal Wiórkiewicz, aki Jarosław Kaczyński főtanácsadója volt akkor, amikor a pártelnök még miniszterelnökként vezette az országot.Az R4S-t a 2019-es lengyel választások előtt alapították és a korábban nem létező vállalkozás csakhamar 1,2 millió zlotyit keresett kizárólag állami megrendelésekkel. Nem sokkal a MOL-Lotos deal előtt csatlakozott a céghez Igor Janke, a Lengyelország szerte ismert korábbi újságíró, a PiS és Orbán Viktor híresen nagy barátja. 2020 októberében ő jött el Budapestre, amikor az R4S megnyitotta budapesti irodáját.Ráadásul a lengyel olajipari óriást, a PKN Orlent az a Daniel Obajtek vezette a tárgyalások idején, aki szoros kapcsolatban áll Adam Hofmannal, az R4S tulajdonosával. Az Onet nyomozása szerint tehát lengyel kormányközeli köröknek fizetett a MOL a piacszerzésért cserébe. A pontos összeget nem tudják, úgy sejtik, nem az az egyetlen szerződés, amit megszereztek azok közül, amiket a magyar felek köthettek a PiS korábbi szereplőivel. Forrásaik szerint akár dollármilliós összegről is szó lehet.
fel 0 le