Hét elején még lehet számítani felhőátvonulásokra, de szerdától napos idő lesz országszerte, erősödni fog a nappali felmelegedés, a legmagasabb hőmérséklet pedig 18-23 fok között alakul majd. A hét második felében beköszöntő tavaszias idillt maximum reggelente zavarhatják meg pára- és ködfoltok - ez olvasható ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.Már hétfőn többórás napsütés várható, igaz felhőátvonulásokkal - északkeleten időszakosan, átmeneti jelleggel záródhat is a felhőzet. Ezekből a robogó gomolyfelhőkből helyenként előfordulhat záporeső, és az északnyugati szél is sokfelé erős lesz, főleg az Észak-Dunántúlon. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul majd.Kedden hasonló felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel, de számottevő csapadék nem lesz, maximum egy-egy zápor fordulhat elő, élénk északnyugati szél mellett. A minimum-hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul, szélvédett völgyekben hidegebb is lehet, délután pedig 14-19 fok valószínű.A kevés gomoly- és a sok fátyolfelhő mellett szerdán több órára kisüt a nap, csapadék nem lesz, de többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél. Viszont a hajnali 1-9 fokról már 15 és 21 fok közé emelkedik a hőmérséklet.Csütörtökön fátyolfelhős, napos idő lesz, hajnalban itt-ott pára-, köd, rétegfelhőzet kialakulhat, de csapadék nem valószínű. Mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali 4-11 fokról 18 és 23 fok közé melegszik fel a levegő.Pénteken a pára-, köd, rétegfelhőzet feloszlásával fátyolfelhős, száraz és napos idő, kisebb északkeleti és délkeleti széllökésekkel, hajnalban 4-11, a délutáni órákban 18-23 fokos hőmérsékletekkel. Szombaton és vasárnap is is vastagodó fátyolfelhőkre számíthatunk, de csapadék nem lesz, maximum néhol déli, délkeleti szél; hajnalban 5-12, a délutáni órákban 18-23 fokra lehet számítani. (MTI)
444 a kommenteren - 444
Száraz, napos, kora őszi idő lesz a héten