Erről Hadházy Ákos számolt be Facebookon, ahol úgy fogalmazott, hogy szerinte „a hatalom piszkos humora”, hogy Marosi Beatrix a Kodolányin erkölcs és etika szakon végzett.Hadházy azt írja, Marosi a „»kutatás« során elbeszélgetett 16 továbbképzésre érkezett tanárral és állítólag ugyan az elején voltak még bizonytalanok, de a végén már kilencen voltak az újbóli bevezetés mellett és csak heten ellene”. Ezt ide kattintva lehet tanulmányozni.A képviselő arról is írt, hogy Marosi dolgozata egy Nemes Nagy Ágnes idézettel indít arról, hogy milyen nehéz a megbocsátás. Hadházy ehhez hozzátette, hogy „a hatalmat kiszolgáló, a tanárokat kirúgó tankerületi vezetőnek talán meg lehet majd egyszer bocsátani, ha majd ő is bocsánatot kér a piszkos tettéért, de a nevét azért ne felejtsük el akkor sem”. Marosi Beatrix, a Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetője volt az, aki több tanárt is kirúgott a budapesti Kölcsey Ferenc gimnáziumból arra hivatkozva, hogy a tanárok a korábbi figyelmeztetés ellenére többször is részt vettek a polgári engedetlenségben.Október 5-én, szerdán, az oktatás nemzetközi napján országszerte élőlánc, sztrájk, hídfoglalás és tüntetés lesz a pedagógusokért. Az oktatás állapota elleni tiltakozásokat élőben közvetítjük, amit itt lehet követni.
444 a kommenteren - 444
A kölcseys tanárokat kirúgó Marosi Beatrix diplomamunkájának témája a „pedagógusok véleménye a halálbüntetésről” volt