Különleges info futott be csütörtökön a 444-hez: Nagy Andor bécsi nagykövet péntekre, október 7-re fogadást szervezett a kispályás Unitas futballcsapata tagjai számára az osztrák fővárosban. Az alkalmat az adta, hogy fennállása 40. évfordulóját ünnepelte az együttes - Orbán Viktor egykori egyetemi csapata. Az Unitas 1982-ben indult először az ELTE Jogi Kar nem hivatalos kispályás futballbajnokságán, gerincét pedig olyan diákok csoportja adta, akik korábban közösen szolgáltak Zalaegerszegen a seregben. A kerettagok többsége új volt a fővárosban, és fontos szocializációs közeg lett számukra a bajnokság. Egyikük volt Orbán Viktor. Az Unitasról így írtunk a miniszterelnök és a futball évtizedes kapcsolatát feltáró Győzelmi kényszerben: „Már az első szezonban esélyesek voltak a végső győzelemre. Náluk mindenki tanulta a focit, és nem lehetett kizárólag haveri alapon keretbe kerülni. Az Unitas Orbán zalaegerszegi katonatársaiból állt, rövid ideig a Zalaegerszegi Regresszió nevet is viselte. A közös katonasors eleinte annyira alapvető feltétele volt a kerettagságnak, hogy volt olyan játékos (Urbantsok Gábor), aki a Közgázra járt, de mivel szintén Zegen szolgált, jöhetett. Nagyon komolyan vették a bajnokságot: mindenkinek saját posztja volt, tudatosan készültek a nagyobb rangadókra, és ellentétben néhány ellenféllel, szigorúan csak meccs után ittak. Orbán a Medosz Erdért mellett olykor a BEAC nagypályás csapatához is lejárt edzeni, de a kari ismeretségi kör bővülésével sokkal jobban motiválta az egyetemi bajnokság.”Az Unitasban nem Orbán volt a legjobb játékos, hanem az a Nagy Andor, aki a Bibóban egyik első szobatársa, később kabinetvezetője, majd 1998-tól miniszterelnöki kabinetfőnöke lett Orbánnak, aki 2013 után előbb tel-avivi, majd 2018-ban bécsi nagykövetnek nevezte ki. De itt fociztak a Dénes ikrek is, akik később ismert sportújságírók lettek, és oszlopa volt a csapatnak Máté János - ő később csepeli alpolgármester is volt, majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportigazgatási főosztályát is vezette. Az Unitas arról volt ismert az egyetemi karon, hogy rettentő komolyan vették a bajnokságot, helyenként olyan komolyan, hogy keménységüket az ellenfelek - köztük a tanárok csapata, a „Jogtatók” tagjai - szóvá tették. Dénes Tamás a Győzelmi kényszerben beszél is arról, hogy nem szerették, sőt, vadnak tartották őket az ellenfelek, annyira fontos volt nekik a bajnokság; nem játék volt ez számukra, hanem harc. A nosztalgia találkozón a csapattagok jubileumi mezt kaptak ajándékba. Foci már nem volt, mint megtudtuk, ahhoz már öregnek tartották magukat a játékosok, bár korábban ez szokás volt. Nagy, Máté, a Dénes testvérek, Urbantsok Gábor és a keret összes tagja tiszteletét tette, egyedül a miniszterelnök nem volt jelen, mert a prágai csúcson kellett helytállnia. A Győzelmi kényszer megvásárolható a könyvesboltokban és a 444 webshopjában.
444 a kommenteren - 444
Bécsben ünnepelte fennállása 40. évfordulóját Orbán Viktor egyetemi focicsapata