Űrhajó járja be Latin-Amerikát – a kommunizmus űrhajója.Az egész olyan, mintha valami kultikusan szar képregény témája lenne, de az a helyzet, hogy J. Posadasnak köszönhetően az 1960-es évek óta a kommunizmusnak és a földönkívüliekbe vetett hitnek elméletileg lehet közös alapja. Ahhoz, hogy megértsük, hogyan válhatott ez lehetségessé, röviden át kell tekintenünk a szocialista bürokrácia történetét.A munkásosztály a paradicsomba megyAz 1864-ben alapított Nemzetközi Munkásszövetség – vagy ahogy később nevezték, az Első Internacionálé – a munkásosztály nemzetközi politikai tömegszervezete volt, ami a szakszervezetek céljait hangolta össze. A nacionalizmus évszázadában a munkásosztály ezen keresztül próbálta a nemzetállamok világát meghaladni, a kísérlet csúcspontja a párizsi kommün volt.De a különböző irányzatok közötti vezető szerepért komoly ideológiai harc is folyt: az anarchisták, akiket Bakunyin vezetett, a tömegek közvetlen akciójával, szociális forradalommal akartak eljutni az osztályok nélküli társadalomig, a marxisták viszont a közbeiktatott proletárdiktatúrán keresztül. Az anarchistákat végül ideológiai okokból és párhuzamos szervezkedésért kizárták, az Internacionálé székhelyét pedig New Yorkba helyezték át, de a kommün bukása után lendületet vesztett szervezet 1876-ban feloszlatta magát.Karl Marx halála után, 1889-ben alakult meg a Szocialista Internacionálé, azaz a Második Internacionálé, amiből az anarchistákat megint kizárták. Az I. világháborúig folytatta a szocialista szervezkedést, de 1916-ban ez is feloszlott, miután baloldali szocialistákra (kommunistákra) és jobboldali szocialistákra (szociáldemokratákra) szakadt szét, és amíg az előbbiek egyesített háborúellenes kiállást akartak, az utóbbiak a saját, kapitalista kormányaik háborús erőfeszítéseit támogatták. A szkizma után ráadásul minden sokkal bonyolultabbá vált.Az oroszországi bolsevik forradalom után, 1919-ben a szovjetek vezetésével létrejött a Harmadik Internacionálé, vagyis a Kommunista Internacionálé, azaz a Komintern. Ez gyakorlatilag egy egységes világpárt volt, amit az egyes országok kommunista pártjainak vezetői alkottak, és kötelező volt végrehajtani a világszervezet központi szerveinek határozatait.De a Kominternhez sok európai szocialista (főleg ausztromarxista) párt nem akart csatlakozni, így azzal szemben megalakították a Kettő-és-feledik Internacionálét, ami két évvel később összeolvadt a Második Internacionálé néhány fennmaradt szervével, létrehozva az 1940-ig működő, szociáldemokrata Munka és Szocialista Internacionálét.Közben, 1938-ban a száműzetésben élő Lev Trockij és hívei a Szovjetunió „degenerált munkásállamával” szemben megalapították a Negyedik Internacionálét.Mivel a II. világháború alatt feladta az antimilitarista politikáját, a Kominternt 1943-ban feloszlatták, és csak 1947-ben, a hidegháborús helyzetre reagálva vette át a helyét a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája, azaz a Kominform, amit Sztálin halála után, 1956-ban oszlattak fel.Közben a Munka és Szocialista Internacionálé munkáját 1951-től a Kominformtól élesen elkülönülő – a Második Internacionáléval egyező nevű – Szocialista Internacionálé folytatta, ami máig létezik.De ezzel még nincs vége a történetnek. A Szovjetunióval és a kapitalista országokkal egyszerre hadakozó Negyedik Internacionálé ugyanis – annak ellenére, hogy a KGB és a CIA is üldözte – szintén tovább működött. De miután 1940-ben megölték Trockijt, és a mozgalom vezető nélkül maradt, és a globalizációkritika erősödésével a Negyedik Internacionáléban is keletkezett egy rakás ideológiai törésvonal.A szervezet gyakorlatilag több tucat apró, jórészt még mindig működő szervezetre esett szét, így ma már az sem világos, hogy közülük valójában melyik képviseli a Negyedik Internacionálét, ha az egyáltalán létezik még.Ezek között a szervezetek között vált hírhedté a Cuarta Internacional Posadista, vagyis a Posadista Negyedik Internacionálé.Nukleáris apokalipszis mostHomero Rómulo Cristalli Frasnelli 1912-ben született olasz bevándorlók gyerekeként Buenos Airesben. Legalább kilenc testvére volt, és a család nyomorgott: az anyjuk halála után a gyerekeknek a szomszédoktól kellett koldulniuk, és apróért végeztek megalázó munkákat az életben maradásért. Az alultápláltság állandó egészségügyi problémákat okozott Frasnellinek, cserébe egy életre meggyűlölte a kapitalizmust.Fiatalon focistaként vált ismertebbé, majd az 1930-as években cipészként dolgozott, és Córdobában megalakította a cipész- és bőrművesek szakszervezetét. Az 1940-es években szocialista pártpolitikusként próbálkozott, majd a trockista mozgalom tagja lett. Ekkor ragadt rá a Juan Posadas vagy J. Posadas név, amit a mozgalom helyi vezetői eredetileg együtt használtak az írásaikban. Posadas az 1950-es években már a Negyedik Internacionálé latin-amerikai irodáját vezette, és az irányításával a mozgalom némi befolyásra tett szert a régióban, különösen a kubai vasutasok, a bolíviai ónbányászok és brazil mezőgazdasági munkások körében.Amikor a Negyedik Internacionálé 1953-ban szétesett, Posadas és a követői a Negyedik Internacionálé Nemzetközi Titkársága oldalára álltak, de 1959-re ők is összevesztek a szervezettel, azzal vádolva a tagjait, hogy nem bíznak a forradalom lehetőségében. Posadasék ugyanis azt gondolták, hogy a kapitalizmussal szembeni harc frontvonala a harmadik világban van, így egy latin-amerikai vezető, konkrétan Posadas illene leginkább a Negyedik Internacionálé élére.A dél-amerikai követei Európában arról győzködték a fiatal baloldaliakat, hogy „Posadas nem fél megtenni azt, ami a globális kommunizmus megteremtéséhez szükséges” – ez pedig az atomháború kirobbantása.